A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban, számolt be róla az MTI.

A történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően a papok, lelkészek is megkapják a koronavírus elleni oltást, mivel kiemelkedő szerepet játszanak ebben a nehéz időszakban, számolt be róla az MTI.
Makkai László görögkatolikus pap, egyetemi lelkész, a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója, diákotthon vezető. 2004-től pasztorálpszichológiát tanult a Debreceni Református Egyetemen, majd Kolozsváron végezte a doktori iskolát, ahol egyre inkább érlelődött benne, hogy papként az élet számos területén végez szolgálatot, mint az idősek, betegek, börtön látogatása, jegyesoktatás, hitoktatás gyereknek és felnőtteknek… Tanulmányai során egyre inkább megfigyelte, hogy a kiégés veszélye a papokat különösen fenyegeti, ezért erre a területre kezdett el komolyabb szinten specializálódni.
Egy lyon-i egyházközség hívei írták ezt az imát, melyet plébánosukért végeznek. Érdemes nekünk is elimádkoznunk papjainkért, akik nem mindig csak jó szót kapnak…
A Kléruskongregáció prefektusa, Beniamino Stella fontolóra venné az idősebb, házas férfiak pappá szentelését.
Lengyel papoknak rendeztek síversenyt, amelyen ugyan nem volt kötelező a reverenda viselete, mégis sokan ebben álltak rajthoz. A szokatlan, ám annál kedvesebb versenyen a II. János Pál pápáról elnevezett trófeáért küzdöttek meg az atyák.
Az 1944 augusztusától októberig tartó Varsói Felkelés, a második világháború legnagyobb náci-ellenes erőfeszítése, a lengyel fővárosból indult el 73 évvel ezelőtt. A nemzeti méretű erőfeszítés részeként éppen a Szovjet Vörös Hadsereg érkezésére időzítették a felkelést, ugyanis az ellenállás a szovjetekben az akkori jobb megoldást látta.
Iron man reverendában, avagy „az egyház Bear Grylls-sze”: a zaol.hu mutatta be Arányi Zoltán atyát, aki extrém hobbikkal rendelkezik, miközben áldozatosan végi papi szolgálatát.
…Hangzik el gyakran a kérdés. A szofisztikáltabbak így fogalmaznak: Biztos, hogy nekik kellene tanácsot adni párkapcsolati, házassági, „ne adj’ Isten” szexuális kérdésekben…? Azt hiszem, értjük, miről van szó, talán legtöbbünkben már fel is merült.
A legújabb internetes őrület elérte az egyházat is. A kapucinus szerzetesek gyorsan reagáltak, és szuper videót készítettek.