Mária mennybevételének titkáról, a hitből fakadó küzdelemről és az örök élet reményéről osztotta meg gondolatait Alpek Gergely atya, a Szent Margit-templom káplánja. Szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szűzanya példája a jó és a rossz közötti választásra, a hűségre és a megtérésre ösztönöz bennünket.
Ma azt a titkot és csodát ünnepeljük, ami fölülmúlja képzeletünket, amit emberi ésszel felfogni aligha tudunk, amit magyarázni már-már fölöslegesnek tűnik: hisszük és valljuk, hogy az Istenszülő Szűz testestől-lelkestől fölvétetett a mennybe.
Sok különleges feltalálással, számtalan szenzációval találkozhatunk az életben. Lehet, hogy ezek érdekesek és rendkívüliek; De Mária mennybevétele túlszárnyalja evilág látványosságait. A mai ember kivan éhezve arra, hogy valami történjen, ami kimozdítja Őt az unalmas mindennapokból. Vágyunk szinte a természetfölötti eseményekre, amire felfigyelhetünk. Viszont amire vágyunk, azt el tudjuk képzelni, hogy megtörténjen, tehát mégsem annyira különös. Az igazán különleges a hit világánál kezdődik, amikor nem szenzációhajhászkodunk, hanem egyszerűen elfogadjuk a már megtörtént eseményeket, megvalljuk Isten cselekményeit, amiket a világban tesz.
A mennybevétel titkában Mária felemelését, új szintbe, új életbe való bevezetését láthatjuk.
Amikor életünk véget ér, akkor mi emberek nem felfelé, hanem éppen lefelé, a sírba megyünk, és testünk romlásnak indul. A Szent Szűz úgy hagyta el a földi világot, hogy teste ép maradt. Ez a valódi felemelkedés. Felülemelkedett minden emberi, minden véges dolgon: az ő teste és lelke egyenesen a végtelenbe jutott. Olyan magasság ez, olyan kivétel, amit egyedül Mária érdemelt ki. És mi ezt a magasságot és kivételt csodálattal nézzük, ámulatba esünk. Krisztus, ahogyan megtestesülésekor, az anyaméhben való megfoganásakor áthágta a mennyország korlátait, úgy most is áthágja, de azért, hogy az anyát, akiben annak idején megfogant, most maga mellé vegye. Ha valaki, akkor Mária tudja mit jelent a mennyország. Az anya elfoglalta végső, megérdemelt helyét. A magnificatban énekli, hogy „alázatosakat felmagasztalt” az Úr. Mária alázatossága felmagasztalást nyert: mindenek fölé, oda, olyan helyre, ahol nincs tovább és nincs feljebb.
De ahhoz, hogy ilyen magasságokba jusson sokat kellett küzdenie, tennie itt, az emberi világban. Annyi bűn és gonoszság közepette, ami mindig volt, van és lesz, képes volt kitartani és ellenállni. A sátán minden megtett és megtesz azért, hogy az ember a bűnt válassza. Mária ebben is győzött és győz ma is. Küzdenünk kell, harcolnunk kell nekünk is. Olyan életet kell választanunk, amely erényes, ami értékes, Istenhez illő. Nem engedhetjük meg a rombolást, nem engedhetünk az ördögnek, hogy életeket nyeljen el. Hittel és hűséggel kell harcolnunk Isten művéért. Mária azért volt képes erre, mert Krisztus mellett volt. Ez őrizte meg őt a romlástól: az a szeplőtelen élet, amelyben a végsőkig kitartott. És az a nő, aki Isten erejével ilyenre képes, hogy nem enged a világ romlottságának, annak a teste sem szabad, hogy romlásnak induljon. Mária megérdemelte, hogy így, épségben, egészben megmaradjon.
A belső szív, a lelki élet kisugárzott és megmentette a testet is a pusztulástól.
A világ pedig azt választja, hogy szívében rossz, ami kihatással van a testre. Föltehetjük a kérdést, hogy mit tesznek az emberek magukkal? Mivé lesz már a földi életben egyesek gyönyörű temploma? Hol vannak a tiszta, szép lelkű, tiszta szívű emberek, akik óvják, őrzik méltóságukat? Szerencsére sokan vannak- vagyunk. De valóban érdemes félni – féleteni a jövőt, és megmenteni, feltárni nekik a mennyország titkait. Hogy hogyan élünk és milyen példát mutatunk, attól függ a jövőnk: a távoli jövő, a végső cél. Ha szeretnénk mi is abba a végső hazába jutni, amibe Szűzanyánk, akkor választanunk kell a jó és a rossz között. Puszta Sándor így fogalmaz Intelem megtérésre című versében:
„A csínytevésből elég volt mára
Legyetek jók hát emberek
Mossátok le a farkasnevetést
s a lisztet képetekről
Hisz szívetek pityereg.
Dobjátok el a fegyvereket is
S ültessen mindenki virágot
Ne csak tudjátok, most már higyjetek!
Csak így tudunk bemenni a mennyek országába
Egymás szívébe mint a kisdedek.”
Változnunk, megtérnünk kell!
A mennyország egy olyan hely, állapot, ahová eljuthat egy halandó ember. És ha Máriára tekintünk, akkor elfog a vágy, hogy bizony ezt szeretnénk mi is, ott akarunk lenni ebben a világban egykoron testestől-lelkestől. Tudjuk jól, hogy a mi testünk nem lesz megőrizve a romlástól, de van lehetőség arra, hogy új, megdicsőült testet kapjunk – és az már romlástól mentes lesz. Azon múlik, tudunk-e élni azzal a hivatással, amit kaptunk Istentől. Azzal az élettel, amink van.
Kövessük szívünk helyes iránymutatásait, ahhoz, hogy célunk felé, a győzelem felé haladjunk.
Ezt a szívet és ezt az életet kell megmentenünk korunk veszélyeitől. Harcolnunk kell rendületlenül mindazért, amit hitünk szerint vallunk és képviselünk. És úgy, ahogy győzött Krisztus, amikor feltámadt a halálból, és úgy ahogy Mária is társult ehhez a nagy győzelemhez mennybevétele pillanatában, mi igaz hívők is fönséges győzelmet fogunk aratni, ha megteszünk ezért mindent. Lobogjon szemünk előtt ez a végső nap, amikor mi is megtapasztaljuk és érteni fogjuk, hogy mit jelent a mennyország.
Mária anyai szíve vonz bennünket, az Ő gyermekeit. Mi gyermeki szívvel tekintünk Őrá, a Mennyországi Királynőre, Anyánkra. Benne látjuk saját magunkat, hogy egyszer, mint gyermekek ott lehetünk mellette és megköszönhetjük azt a sok jót, amit fiaiért tett. Ebben a hívő ember számára nincs lehetetlen; El kell érni, amit akarunk. És el is fogjuk érni hűséggel, tiszta, emberi szívvel, őszintén haladva utunkon. Addig pedig kérjük Szűzanyánkat, hogy segítsen ebben a küzdelemben, és kérje Szent Fiát értünk.
„Ó dicsőséges Asszonyság, napszépen fénylő tisztaság, kit illet mennyben boldogság és égben földön méltóság, kit illet mennyben boldogság és égben földön méltóság.”
Alpek Gergely atya, a Szent Margit-templom káplánja
hirdetés
