Nemrégiben a látókörömbe került Szent Pio atya áldozás utáni imája. Azonnal megragadott egyszerűségével, ugyanakkor egy szent életű ember lelkéből fakadó mélységével. Aztán elkezdtem elmélkedni azon, vajon miért ezeket a mondatokat tartotta fontosnak Pio atya elimádkozni az áldozás után.
Szembetűnő volt számomra, hogy az ima majdnem minden sora így kezdődik: „Maradj velem, Uram”. Jézusnak bármikor, bármilyen helyzetben mondhatjuk ezt, hogy „maradj velem, legyél velem.” Elgondolkodtam rajta, hogy Szent Pio atya vajon miért éppen a Szentáldozás utáni imájában tartotta fontosnak többször ismételni ezt a mondatot. Azt gondolom, hogy erre a válasz az Eucharisztia misztériumában keresendő.
Néhány nappal ezelőtt megkezdődött a Nagyböjt, az a 40 napos időszak, melynek során bűnbánattal, önmegtagadásokkal készítjük elő lelkünket a húsvéti misztérium befogadására. Ezzel abban a 40 napos böjtben követjük Jézust, mely a Jordánban való megkeresztelkedését követően a nyilvános működésének megkezdését előzte meg. A megkeresztelkedéstől az Eucharisztia alapításáig szemlélhetjük Jézus életének kiemelkedő mozzanatait a világosság rózsafüzérében, melynek ötödik titka így hangzik: „Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát”. Ez a titok számomra mindig az önmagát ajándékozó szeretetet mutatja. Szent II. János Pál pápa írja a szent rózsafüzérről írt apostoli levelében (lásd: Rosarium Virginis Mariae 21. pont), hogy ez a titok a húsvéti misztérium szentségi kifejezéséről szól.
Jézus maga mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” (Jn 6,51) Ez a kijelentése az utolsó vacsorán kezdett közelebbről értelmet nyerni, mikor megalapította az Eucharisztiát. Megparancsolta tanítványainak, hogy „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) Azóta minden szentmisében ennek a parancsnak engedelmeskedve ünnepeljük az Eucharisztiát. (vö. KEK 1356). „A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati emlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája. Az eucharisztikus áldozat ünneplése teljesen a Krisztussal történő bensőséges egyesülésre irányul az áldozás által.
hirdetésÁldozni annyit jelent, mint magát Krisztust fogadni, aki önmagát áldozta értünk.” (KEK 1382)
Szent Pio atya imádságának kezdő sorai – maradj velem, Uram – csodálatos módon összecsengenek Jézus ígéretével, melyet mennybemenetelét megelőzően mondott: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,2) „Az Egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását” – írja Szent II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában – „de az Eucharisztiában – azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik – páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek.”
Ahogy a világosság rózsafüzérének ötödik titkában mondjuk, Jézus nekünk adta önmagát. Velünk maradt, az Oltáriszentségben teljesen jelen van, az áldozásban Őt vesszük magunkhoz, mintegy fizikailag is befogadva Őt. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint (KEK 1391): „A szentáldozás elmélyíti egyesülésünket Krisztussal.
Az Eucharisztia vételének a szentáldozásban a legfőbb gyümölcse a benső egyesülés Jézus Krisztussal.”
Ő mindent odaadott, az már rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e. Érezzük-e annak szükségét, hogy Jézussal együtt járva éljük az életünket, hogy gyengeségeinket és esendőségüket elismerjük, a kegyelemre támaszkodva éljünk, hogy ezáltal Krisztus ereje költözzön belénk (2Kor 12,9). Pio atya imájában kifejezi vágyát arra, hogy mindig Jézussal szeretne lenni, ugyanakkor tisztában van önmaga „törékeny cserépedény” voltával (vö. 2Kor 4,7), és Jézust kéri, hogy segítsen ennek beteljesítésében.
Szintén az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikában írja Szent II. János Pál pápa, hogy „Krisztus szemlélése azt is jelenti, hogy föl tudjuk ismerni mindenütt, ahol megmutatkozik sokféle jelenlétében, de mindenekelőtt testének és vérének eleven Szentségében. Az Egyház az eucharisztikus Krisztusból él, belőle táplálkozik, tőle nyeri világosságát.” (6. pont) Pio atyáról köztudott volt, hogy szentmiséi néha több órán át tartottak, mivel olyan mélyen elmerült az Oltáriszentség misztériumában.
Látta, ami szemmel nem látható, hanem csak az Isten imádásában elmélyült szív érzékelheti: „Íme, hitünk szent titka.”
Pio atya megkapta a misztikus élet különleges jeleit, mégis – ahogy egy korábbi cikkünkben is olvashattátok – igazi nagysága az alázatosságban és engedelmességben keresendő. Szemléljük hát Szent Pio atyát, ahogy Krisztus testét magához véve leborul az Úr lábaihoz, és egy szent ember lelkéből fakadó tisztasággal, gyermeki egyszerűséggel és alázatossággal Jézushoz fordul és kéri, hogy „maradj velem.”
Szent Pio atya áldozás utáni imája:
Maradj velem, Uram, mert szükséges, hogy velem légy, hogy el ne feledjelek. Tudod, hogy milyen könnyen elfordulok tőled.
Maradj velem, Uram, mert gyenge vagyok, szükségem van a Te erődre, hogy ne essek el annyiszor.
Maradj velem, Uram, mert Te vagy az én életem, és nélküled értelmetlen és reménytelen a létem.
Maradj velem, Uram, mert Te vagy az én világosságom, és nélküled sötétségben vagyok.
Maradj velem, Uram, hogy megmutasd nekem a Te akaratodat.
Maradj velem, Uram, hogy halljam a hangodat, és kövesselek.
Maradj velem, Uram, mert még jobban akarlak szeretni, és mindig Veled akarok lenni.
Maradj velem, Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek Hozzád.
Maradj velem, Uram, mert bármilyen szegény is a lelkem, azt kívánom, a Te számodra a vigasz helye, a te szereteted fészke legyen.
Maradj velem, Jézus, mert már késő van, és a nap lenyugvóban, múlik az élet. Közeledik a halál, az ítélet, az örökkévalóság. Meg kell újítanom az erőmet, hogy ne álljak meg útközben, ehhez szükségem van Rád. Félek a sötétségtől, a kísértésektől, a szárazságtól, a kereszttől, a szenvedésektől. Óh, mennyire szükségem van Rád, én Jézusom, a számkivetés éjszakáján!
Maradj velem, Jézus, mert az élet sötétségében – annak minden veszedelmével – szükségem van Rád.
Segíts, hogy felismerjelek, úgy, mint tanítványaid a kenyérszegéskor, hogy a szentáldozás legyen a világosság, amely eloszlatja a sötétséget, az erő, amely fenntart engem, és egyetlen boldogsága szívemnek.
Maradj velem, Uram, mert halálom óráján is Veled akarok lenni, ha nem a szentáldozásban, legalább kegyelmedben és szeretetedben.
Maradj velem, Jézus, nem kérem isteni vigasztalásodat, mert nem vagyok rá méltó, csak a te jelenléted ajándékát kérem. Óh, igen, ezt kérem Tőled!
Maradj velem, Uram, egyedül Téged kereslek, a te szeretetedet, a Te kegyelmedet, a Te akaratodat, a Te szívedet, a Te lelkedet, mert szeretlek Téged, és nem kérek más jutalmat, mint hogy egyre jobban szeresselek, erős, cselekvő szeretettel.
Add, hogy teljes szívemből szeresselek itt a földön, hogy aztán tökéletesebben tovább szeresselek az örökkévalóságban, édes Jézus. Ámen.
Kissné Berta Rita
Borítókép – Fotó: Dreamstime
hirdetés
