A Naphimnusz Assisi Szent Ferenc legismertebb műve. Keletkezését a Perugiai Legendából ismerhetjük meg. Eszerint ezt az imát Szent Ferenc életének nehéz időszakában, nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán írta meg. Ekkoriban ugyanis szemfájás és egyéb betegségek kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett. Itt hirtelen megértette, mi vár rá az Úrnál.
,,Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen.
Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék.”
Naphimnusz
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül Téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja
és aki reánk deríti a Te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A Te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram Téged Hold nénénk
és minden csillaga az égnek;
Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drága szépnek!
Áldjon, Uram, Tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden Te alkotásodat.
Áldjon, Uram, Tégedet Víz húgunk,
oly nagyon hasznos ő,
oly drága, tiszta és alázatos.
Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, Téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem,
füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram Téged minden ember,
ki szerelmedért másnak megbocsát.
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, akik magukat megadták
Te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek Uramat és áldjátok,
És mondjatok hálát Neki,
és nagy alázatosan szolgáljátok.
Mi tudjuk a bajban is Istent dicsőíteni? Szerencsére Szent Ferenc jó alapot adott a Naphimnusszal, de te mivel egészítenéd ki? Miért vagy hálás?
Forrás: pestiferences.ferences.eu