Nemrég megjelent egy interjú a WMN Magazin Youtube-csatornáján, melyben D. Tóth Kriszta egy 32 éves nővel, Horváth Viktóriával beszélgetett, aki, mivel tinédzser korától kezdve tudta, hogy soha nem szeretne gyermekeket, így néhány hónappal ezelőtt sterilizáltatta magát Szlovákiában, mivel hazánkban erre nincs lehetőség. Az ő története sok gondolatot indított el bennem, legfőképp a női méltóság kapcsán.
Mielőtt bármilyen kommentárt hozzáfűznénk az interjúban elhangzottakhoz, érdemes Viktória történetével megismerkedni, amit a beszélgetés elején röviden megoszt a nézőkkel. “10-15 éves koromban döntöttem el, hogy szeretném sterilizáltatni magam, és most jutottam el odáig, hogy véglegesítsük a dolgot. Végre ettől a súlytól, tehertől meg tudok szabadulni” – meséli, utalva a termékenységére. A riporter visszakérdez: súly volt, teher volt? „Teher volt, igen, mert tudtam, hogy édesanyámnak fiatalkorában már sajnos szüksége volt egy abortuszra, és az nagyon-nagyon megterhelte. Közepesen sikerült nyomást gyakorolnia rám, hogy jaj, vigyázzál, mert én nagyon könnyen teherbe esek genetikailag! Úgyhogy, ahogy elkezdtem szexuális életet élni, teher volt és szorongás, mikor arra gondoltam, hogy csak Úristen, ne essek teherbe!” Viktória elmondja;
a sterilizálással annak a terhe esett le róla, hogy többé nem kell aggódni amiatt, hogy esetleg abortuszra kelljen mennie.
Mikor D. Tóth Krisztával arról beszélgetnek, hogy hogyan született meg benne a döntés annak kapcsán, hogy nem szeretne gyereket, Viktória úgy nyilatkozik, hogy már gyerekként sem szerette a gyerekeket. „A gyerekek nagyon gonoszak. Nekem nagyon nehéz volt a beilleszkedés, közösségben lenni, mert sosem éreztem magam kényelmesen, biztonságban, elfogadva. Nem akarnám a saját gyerekemet annak kitenni, hogy ezen esetleg végig kelljen mennie.” Elmondta, hogy egyébként sem élt benne sosem az a vágy, hogy gyereke legyen. „Nagyon jó az életem úgy, ahogy most van, és nagyon-nagyon élvezem a szabadidőmet”.
A fiatal hölgy ezután elmeséli, hogyan zajlott a sterilizálás folyamata.
„Az én petevezetékeimet vágták és égették a biztonság kedvéért. Ami icipicit ijesztőt, de úgy gondoltam, hogy ez a rizikó még mindig megéri, hogy van, hogy az ember teste öngyógyít,
és előfordulhat, hogy visszaforrnak a petevezetékek. Erre 0,5%-os esély van.” Viktória nem fél attól, hogy a jövőben meggondolná magát, mert elmondása szerint ez nem egy olyan döntés volt, amit hirtelen hozott meg, de ha mégis meggondolná magát, akkor örökbe fogadna egy gyermeket. „Van tehát arra minimális esély, hogy örökbe fogadsz?” – kérdezi tőle D. Tóth Kriszta. „0,5 %, de csak akkor, ha már elmúltam 40, amikor már bejártam Ázsiát, Európát, Amerikát.”
Sok mindent lehetne írni a interjúban elhangzottak kapcsán, én most a teljesség igénye nélkül szeretnék néhány pontot kiemelni. Először is, őszintén szomorú lettem Viktória történetét hallgatva, mert teljesen világos az elmondottak alapján, hogy a gyerekkori traumái miatt döntött úgy, hogy nem szeretne szülő lenni, hiszen sosem érezte magát elfogadva és biztonságban, és azt élte meg, hogy a „gyerekek gonoszak”. Bár nem fejti ki hosszan, pontosan mik történtek vele, meg tudom érteni, hogy olyan behatások érték, melyek következtében számára a legjobb megoldásnak a tudatos gyermektelenség választása tűnt. Csakhogy a tudatos gyermektelenség választása és a sterilizáció között nagy különbség van, hiszen az előbbinél van lehetőség az embernek időközben meggondolnia magát, hiszen nem veti alá a testét visszafordíthatatlan következményekkel járó orvosi beavatkozásoknak. Nagyon sajnálom, hogy nem érkezett meg Viktóriához időben a megfelelő segítség, és a gyökérprobléma kezelése helyett egy felszíni „megoldás” érkezett: a termékenységének az „eltüntetése”, testének a megcsonkítása.
Vajon begyógyulhatnak-e úgy a sebeink, ha az alapvető adottságainkat nem tudjuk elfogadni, ha azokat megkerülve keresünk megoldást a problémánkra?
Nem gondolnám. Viktória nem tudott együtt élni azzal a biológiai ténnyel, hogy termékeny, hogy nőként a méhében élet növekedhet, hogy gyermeket hozhat a világra, és ezért inkább úgy döntött, elvágatja és elégeti a petevezetékeit.
Nőként valóban gyakran szembesülünk azzal, hogy nehéz elfogadnunk önmagunkat, és minden egyéb, a nőiességünkkel járó tényezőt, így a termékenységünket, a menstruációnkat, a hangulatingadozásainkat, a testünk változását. Ez a nehézség a társadalom által okozott sebekből is fakad. A lelkivezetőm egyszer úgy fogalmazott:
a nőknek gyógyulásra van szükségük, hogy el tudják fogadni önmagukat olyannak, amilyennek Isten teremtette őket.
Az Egyháznak pedig fel kell ismernie a szerepét ebben a folyamatban. Szerencsére már hazánkban is vannak jó kezdeményezések, ilyen például a már évek óta, minden májusban elinduló 30 napos Igent mondok! női lelkigyakorlat, mely pont azt célozza meg, hogy nőkként fel tudjuk fedezni, hogy a létezésünk ajándék. „Igent mondani Istenre, az életemre és másokra – igen egyszerűnek tűnhet, és mégsem az. A lelkigyakorlat 30 napjában – Mária nőiségét és mindennapjait magunkhoz közel engedve – rátalálhatunk valódi nőiségünkre, amit Isten rólunk megálmodott. Felfedezhetjük, hogy létezésünk sokak számára ajándék; minél inkább igent mondok saját életemre, mint ajándékra, annál inkább tudok életadóvá válni: gondoskodni szeretteimről, előmozdítani mások lelki-, szellemi- és spirituális fejlődését, növekedését.” Nagyon fontos gondolatok ezek, és még egyszer; a gyógyulást nem az adja, ha önmagam egy nem kívánatos részét likvidálom, hanem, ha megbarátkozom vele, integrálom a lényembe.
Viktória korábban adott már interjút, amelyről Kriszta úgy nyilatkozott; „kiálltál egy olyan szociokulturális környezetben, ahol tényleg minden csapból az folyik, hogy a gyermek a fő célja egy nő életének, vagy legalábbis egy nőtől elvonatkoztathatatlan cél”. Valóban káros a gyermekekre az életünk fő céljaként tekinteni, és tudva azt, hogy van, aki a szerzetesi hivatásra vagy az egyedülállóságra kap meghívást, illetve van, aki bár szeretne gyermeket, mégsem lehet neki,
nem mondhatjuk azt, hogy minden nő feladata az lenne, hogy fizikailag édesanyává váljon, és épp így azt sem jelenthetjük ki, hogy a kiteljesedést a gyermekek léte adja.
Arra viszont minden nő meg van hívva, hogy lelkileg édesanya legyen. Ez nem azt jelenti, hogy babusgatnunk kell az embereket. Egy jó anya elősegíti gyermekei fejlődését, és egy nő, aki lelkiekben tölti be édesanyai hivatását, mások fejlődését segíti elő, hogy azzá a személlyé váljanak az emberek, akivé Isten akarata szerint lenniük kell.
Amit mindenképp fontosnak tartok még megemlíteni, hogy a szexnek kettős célja van; az egyik, hogy létrehozza és megerősítse a házastársak közötti szerelmi köteléket, másik célja pedig az új élet létrehozása. Ha elutasítjuk Isten tervét és különválasztjuk e két célt, nagy kárt okozunk magunknak.
Ha ugyanis kivesszük a termékenységet a szexuális egyenletből, akkor többé nem tiszteljük a nőt úgy, ahogyan Isten teremtette.
Christopher Westet, amerikai írót és előadót idézném: “a történelem bebizonyította, amit a Teremtés könyve megjósolt. A férfiak uralkodni fognak a nők felett. A nőknek teljesen igazuk van abban, hogy felszabadulást keresnek az ilyenfajta uralom alól. De ha a nők elnyomása mögött az az igazi probléma, hogy a férfiak nem kezelik őket megfelelően, a fogamzásgátlás egy biztos módja annak, hogy a nőket láncra verjék. Ha kivesszük a termékenységet a szexuális egyenletből, az nem tesz mást, mint elősegíti a férfiak azon hajlamát, hogy a nőket önző kedvteléseik tárgyaként kezeljék. A termékenység arra kényszerít bennünket, hogy tiszteljük és tiszteletben tartsuk a szexualitás Isten adta természetét és célját. Ha ezt eltávolítjuk, akkor a végén úgy kezeljük egymást, mintha tárgyak lennénk. A korai feministák megértették ezt; például olyan nők, mint Elizabeth Cady Stanton, Victoria Woodhull és Dr. Elizabeth Blackwell mind a fogamzásgátlás ellen emeltek szót. Ők a legkorábbi feminista írók, akik a fogamzásgátlásban a nők további lealacsonyítását látták, mivel az engedélyt adott a férfiaknak, hogy következmények nélkül hódolhassanak szenvedélyeiknek.” Azt hiszem, nem kell mondani, hogy a sterilizálás, a művi meddővé tétel végképp lealacsonyítja a nőket, hivatkozzanak rá akár önrendelkezési vagy reprodukciós jogként.
Ahogy írtam, a teljesség igénye nélkül zárom ezt a cikket, bár jó pár dologra lehetne még reagálni. Benned mit indított el a beszélgetés?
hirdetés
