A saját döntésünk, hogy hogyan reagálunk arra, amikor Isten hallgat. Az én felfogásomban ez nem annak a jele, hogy magamra hagyott, hanem egy lehetőség, hogy erősödjön a bizalmam Benne.
„Istenem, adj választ” – könyörögtem. Egyedül ültem a félhomályos kápolnában, kétségbeesetten lapozgattam a Bibliám. Tanácsot, isteni beavatkozást kerestem a megkülönböztetéssel kapcsolatban.
Mindenki azt tanácsolja, hogy „imádkozz érte”, de mit tegyünk, ha Isten nem válaszol?
Ahogy egy hideg reggelen a pad szélén ültem abban a kápolnában, egy nagy problémával szembesültem: mindössze néhány napom volt arra, hogy döntsek két hosszútávú egyetemi program között. Az egyik a katolikus ifjúsági szolgálat, a másik pedig az akadémiai teológiai tanulmányok volt.
Nemcsak életem következő két évéről kellett döntenem, hanem a jövőmről is. Mind a lelkészi szolgálatot, mind az akadémiai pályát szerettem volna folytatni, de az egyikre igent mondani azt jelentette, hogy nemet mondok a másikra. A következő napokban úgy éreztem, mintha az egész életem felfordult volna. Csak annyit tehettem, hogy kértem Istent, hozza meg helyettem a döntést.
És Ő hallgatott.
Miközben minden egyes oldalt átlapoztam, erősen kerestem a békét a döntés meghozatalában, ami paradox módon éppen az, amit nem javasolt tenni.
Az egész arról szól, hogy bízzunk Istenben; ez a békéhez vezető út.
De hogyan bízzunk Istenben, amikor úgy tűnik, hogy Ő nincs jelen az egyenletben?
Fr. Jacques Philippe írt egy könyvet a békességről, ebben találtam egy választ, amely akkor nem volt meggyőző számomra, de azóta is vezérlő erő az életemben: Ha Isten minden helyzetben megmondaná nekünk, hogy mit tegyünk, az lealacsonyító lenne ahhoz a hatalomhoz képest, amit Ő adott nekünk, hogy saját döntéseket hozzunk. Néha az Istenben való bizalom azt jelenti, hogy bízunk önmagunkban.
Bár még mindig visszatekintek a múltbéli önmagamra abban a furcsa kápolnában, és azon tűnődöm, hol lennék ma, ha a másik iskolát választottam volna, bízom benne, hogy jól döntöttem. Azzal, hogy Isten megengedte, hogy magam döntsek, megmutatta nekem, hogy képes vagyok erre. Bár továbbra is mindig meg fogom kérdezni Istent, mielőtt bármilyen döntést hozok, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi, most már tudom, hogy az Ő hallgatása nem az elhagyottság jele; ez bizalom. Még ha nem is halljuk Őt, Ő bennünk lakik, és ez a tény önmagában békét hoz nekünk.
Forrás: Aleteia
Fordította: Szilágyi Anna
hirdetés
