A házasság hete kapcsán, Valentin nap környékén sokakban merülhet fel a kérdés, hogy vajon milyen érzés az, amikor – a Jóisten gondviselő erejével – ,,Ámor nyila” eltalálja az adott illetőt, és mitől maradhat ez az “állapot” két ember között, még évtizedeken át, igazán tartós.
Nagyszüleim több mint 50 éve idilli házasságban élnek. Kapcsolatuk mozgatórugója pedig – még ma is – ,,Ámor nyila”. Valamennyi – ezen témában jártas – szakember szerint, az a bizonyos románc pár év múlva alábbhagy. Bár az előző példát említve úgy tűnik, van, ahol 50 év után sem múlik el az egymás iránti vonzalom és szerelem. Vajon manapság az elköteleződés előtt álló embereknek ez csupán már csak egy álom lehet, vagy valóra is váltható e különleges érték?
Az említett, egymással fél évszázadot együtt megélt házaspár unokájaként – betekintést nyerve az Ő életükbe – az ismerkedés témakörében megannyi kérdés és gondolat merül fel bennem:
„Oly sok párkapcsolat van, amelyből hiányzik az élet sója. Elvétve ugyan, de hallom, hogy vannak, akik a megszokás fogságából nem bírnak kilépni. És szembesültem már azzal a – számomra fel nem fogható – ténnyel is, hogy sokan csak kihasználják a másikat és egészen mást gondolnak a párjukról, mint amit egymás társaságában tanúsítanak.
Vajon lehetséges-e, hogy a mai világban Nagyszüleiméhez hasonló párkapcsolatra tegyen szert az ember? És
hogyan lehet észrevenni azt, hogy a ,,Fentiek” kit szánnak az embernek?”
A következő sorokban néhány – Nagyszüleimnek feltett – kérdést és az arra érkező szeretetteljes válaszokat és bölcs gondolatokat osztom meg, amelyek segíthetnek, egyúttal irányt mutathatnak a párkeresőknek és az elköteleződés előtt álló nőknek és férfiaknak egyaránt.
Honnan tudtátok, hogy Titeket a Jóisten is egymásnak teremtett?
,,Nagyon mélyen mindketten éreztük. Érdekes, mivel bennünk ez nem az első pillanatban tudatosult. Inkább azt mondhatnánk, hogy idővel kezdtünk rájönni arra, hogy mi ketten tökéletesen összeillenénk. Ez nálunk egy folyamat volt, amely út során kiteljesedett a kettőnk közötti szoros, mély és értékes kötődés. Idővel minden klappolt közöttünk, aminek okán a Szentlélek sugallata által megbizonyosodhattunk arról, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. 50 év távlatából visszatekintve, azt kell mondanunk, igazunk is lett… Nem csaltak az akkori érzéseink, megérzéseink.”
Nagyapa! Miért voltál annyira biztos abban, hogy Nagyi kezét kell megkérned, és Őt kell feleségül venned?
,,Bennem még csak kérdés sem merült fel, hogy lehet valaha más opció. Egyszerűen éreztem, hogy Nagymamád társaságában ,,felemelkedem” és boldog vagyok. Sőt! Ugyanezt láttam rajta is!
Másfelől – noha sokáig elrejtettük, magunkba zártuk – olyan erős érzelmeket tápláltunk egymás iránt, hogy arra gondoltam, az a biztos, ha ezt szentségi házassággal, a mennyben is összekötjük, hogy a Jóisten segítségével örökké megmaradhasson.”
Nagyi! Mi az, ami Téged leginkább megfogott Nagyapában?
,Nagyapád mosolya, kedvessége, az irántam táplált mély tisztelete, a szerény és alázatos jelleme és csodálatos szeretete, valamint az életben való folytonos törekvése és az élethez való hozzáállása. Másfelől az őáltala kapott inspiráció, hogy mindig törekedjünk a jóra, a még jobbra. Természetesen az előbbiek és a külső-belső vonzalom mellett látom a hibáit is, amelyek mindegyikét tisztelem és el is fogadom, hiszen Nagyapád nagyon fontos számomra és én úgy szeretem Őt, ahogyan a Jóisten megteremtette. Úgy vélem, mellettem álarcok nélkül önmaga lehet – és vice versa. Mi soha nem veszekszünk! Viták persze vannak, de azonos életfelfogásunknak köszönhetően mindent meg tudunk és meg is merünk egymással beszélni.”
Mi tartja életben a szerelmeteket?
,,Leginkább az, hogy egymásra egyenlő félként tudunk tekinteni. Mindketten felnézünk a másikra! Illetve a sok-sok hasonlóság, közös értékrend, világnézet és az életfelfogásunk. Úgy véljük, utóbbi kulcsszerepet játszik a kettőnk közötti vonzalom megmaradásában (is). És végül, de nem utolsósorban fontos az egymás közti lelki intimitás. Az, hogy mindent őszintén meg merünk egymással osztani – ha nem is naponta, de legalább hetente meg is tesszük ezt –, mivel nem tartunk attól, hogy legbensőbb félelmeink, vágyaink, kéréseink megosztása veszekedésre adna okot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a másik pontosan úgy fogad el bennünket, amilyenek mi valójában vagyunk.”
És szerintetek, aki még nem találta meg az “igazit”, hogyan ismerheti majd fel azt a bizonyos pillanatot, érzést, amikor a társa mellé kerül?
,,Bízni kell a Jóistenben! Imádkozni és beszélgetni az Atyával, hiszen Ő vezeti a Hozzá forduló útkeresőket! Bár nehéz észrevenni és követni Őt. Egy biztos: a Mindenható tudni fogja, hogy ki az, aki által ,,Ámor nyila” majd eltalálja az embert.”
,,Egy biztos: egy napon Te is megérkezel ahhoz az emberhez, aki majd a társad és idővel gyermeked, gyermekeid édesapja lesz. Az ember észreveszi az ilyet, miképpen kap belső, vagy akár külső ,,jeleket”. Akár más személyeken keresztül, akár véletlen találkozások alkalmával, de az is lehet, hogy egy-egy könyv vagy bibliai idézet adja majd az útba igazítást számára.”
Ne féljünk követni a Jóisten útba igazítását! Amennyiben megtesszük – betartva egy értékes ima-részletet: ,,legyen meg a Te akaratod”–, egy napon majd egész biztosan az Őáltala nekünk szánt társunk mellett ébredhetünk.
Wehovszky Vivien
hirdetés
