2022. 12. 20.

Egy könyv, amely cselekvő szeretetre hív – folytatódik a Lélek lámpásai

 Alig vártam, hogy a kezemben tarthassam Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának Az élet jó oldala című új könyvét, amelyben Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterrel beszélget – egymás gondolataira reflektálnak. Nem sejtettem, hogy az utóbbi idők számomra legmeghatározóbb könyve olyan gyakorlati útmutató is lesz, amely segít hatékonyabbnak és nyugodtabbnak lennem.

Sűrű ködbe burkolózik Budapest. Álmosan döcög a villamos, cipeli a rajta lévő életeket. Nem vagyunk túl sokan a korai órában. Ismerős tekintetek találkoznak, így megyünk együtt a hajnali misére. Szeretek ilyenkor olvasni néhány mondatot – mindig meghatározza a napomat -, egy-egy gondolatot magammal vinni, hogy erőt meríthessek belőle. A régóta értékválságban küzdő világban jó olyan kapaszkodókra lelni, amelyek utat mutatnak, Isten megtalálásában szegődnek társul mellénk. Böjte Csaba és Csák János könyve azért is tökéletes választás az utazáshoz, mert a különböző témákra reflektáló gondolataikon jó elidőzni. Mi köthet össze két ilyen különböző életutat? Joggal merül fel bárkiben, de a közös értékrend jó kiindulópont. A  négy napon keresztül tartó beszélgetést megörökítő kötet

a valódi egymásra figyelés és a közös értékek keresésének és megtalálásának tanúja. 

Az olvasó a kezdetektől megismerheti a dévai árvaház történetét. Nem csupán vidám perceket elevenít fel, hanem az atya saját belső vívódásait is az olvasó elé tárja. Mi is ott lehetünk abban a dilemmában, hogy mit csinálhat egy szerzetes, ha egy édesanya a kezébe nyom egy síró gyermeket. A dilemmában, hogy az Úr egyértelműnek ható elhívásába milyen nehéz szívvel-lélekkel beleállni. Egyúttal példája nyomán arra is hív, hogy felfedezzük Isten belénk oltott talentumait, beleálljunk mi is a nekünk szánt küldetésbe, melyben örömünket lelhetjük! Párhuzamosan megismerhetjük a miniszter úr hivatásra találásának történetét. Kudarcokon és kihívásokon keresztül, kendőzetlen őszinteséggel tárja fel az olvasó számára életének alakulását, küldetésének megtalálását. 

Arra is buzdít minket, hogy

legyünk figyelmesek és gondosak a környezetünkben élőkkel.

Merjük kimutatni az egymás iránt érzett szeretetünket gesztusokkal, jó szóval, figyelmességgel. Merjük kifejezni, hogy mennyire fontos nekünk a másik.

Szent Ágostontól idéz egy helyen Csák János. ,,Nem tudunk mindenkinek a hasznára lenni, leginkább annak kell segítenünk, akit tér, idő, vagy bármely más körülmény mintegy sorsközösségbe kapcsol velünk.” Sokszor megérint egy-egy szituáció, amikor látok egy hajléktalant vagy egy elesett embert. Azt viszont nem veszem észre, hogy a közvetlen környezetemben ki szenved hiányt. A miniszter úr is arra buzdít, hogy a környezetünk megsegítésével kell kezdenünk. Izgalmas volt sok személyes példán, őszinte önreflexión keresztül belelátni az ő életébe is. Miként vesz részt a Szent Ferenc Alapítvány életében aktívan, hogyan segíti a formálódását? Hogyan formálja őt magát a gyermekekkel való közvetlen kapcsolódás? Ezekre is választ találhatunk a sorok között.  Böjte Csaba is hív arra, hogy a környezetünkben

váltsuk tettekre a hitünket. 

,,A szeretet nem jutalom, és nem annak kell adni, aki megérdemli, a szeretet orvosság. A gyereket vagy egy kollégát, bárhogy cselekszik is, szeretetemmel, figyelmemmel, a törődésemmel nem megajándékozom, vagy ezek megvonásával nem büntetem. Azt kell szeretnem, aki leginkább rászorul.” 152. oldal

A könyv maga a bátorítás. A több témát körüljáró beszélgetés segítségünkre van, hogy megláthassuk a munkában, a családban és a közéletben is a jót, az örömöt. De gondosan ügyeltek a szerzők arra, hogy ne csupán a külvilágról, az ahhoz való viszonyulásról értekezzenek, hanem a belső értékek felfedezéséről is. Isten sokszor enged meg olyan kihívást, amellyel nehezen küzdünk meg, de ezek formálnak minket. 

Ez a könyv egy rácsodálkozás a világra, Isten szeretetét és jóságát hozza el az otthonunkba. A család és a közösség szeretetére, építésére hív. Olyan instrukciókat ad, amelyeket megszívlelve egy örömtelibb életet élhetünk. Jóságunkat, Isten belénk oltott talentumait segítenek kibontakoztatni a sorok.

Farkas Zolek

Borítókép - Fotó: Gosztom Stúdió/Farkas Zolek
Farkas Zolek Könyvajánló Zolek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás