Egy jó nagymamával minden legyőzhető. Ha neked esetleg nem is volt olyan csodanagyid, mint aki nekem kijutott, e könyv lapjain keresztül találhatsz egyet! De találhatsz mást is, egy szerethető kislányt, sok fura szomszédot és egy mesét, amely inkább felnőtteknek szól, mint gyerekeknek. Edith Éva Eger Döntés című írása után egy könnyedebb könyvvel folytatjuk, amelynek viszont nagyon is van mély mondanivalója.
Hajnalban olvasni a legjobb. Ilyenkor az ember Félálomországban jár, akárcsak Elsa a nagymamája által elmesélt történetekben. A valóság és a képzelet összemosódik, szendergésünkben egyikből a másikba járkálhatunk. A lapokon keresztül elszökhetünk Miamasba egy majdnem nyolcévessel, akit az iskolában folyton bántanak, kiközösítenek. Elveszhetünk a vég nélküli háborúban, küzdhetünk, kiszakadhatunk a mindennapok szörnyűségéből néhány örökkévalóságig.
Engem is sokszor kiközösítettek és sajnos a mai napig nehezen illeszkedem be. Jó menedék ilyen napokon a nagymamámmal töltött esték emléke. Különc vagyok, akárcsak a Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs című könyv valamennyi szereplője.
Mindenki másképp különc, mindenki másképp egyforma. Mindenkiben van valami szupererő.
Elsa és a társasházukban élő emberek történetét egy szókimondó, fiatalos nagymama szemüvegén keresztül ismerjük meg. A történet a hölgy halálával indul, aki fontos feladatot bíz unokájára, Elsára. Leveleket hagy hátra azoknak az embereknek, akikkel kapcsolatban volt, és a lánynak kell célba juttatnia ezeket az üzeneteket. Amikor a kislány megkérdezi a címzettektől, mit olvastak benne, azok rendre azt válaszolják: „Nagymamád azt üzeni, bocs”.
A történetben betekintést nyerhetünk abba a társasházba, ahol Elsa felnő. Párhuzamos világokban haladnak a cselekmények. A könyv olvasása elején eszembe jutott a Stranger Things, mintha Félálomország egy különös, „átfordított” világ lenne. Ez a mű nem egyszerű, és a bevezetésben nem csak olvasó-csalogatásból írtam, hogy bizony félálomban a legjobb kézbe venni. Bonyolultsága abban rejlik, hogy az első felében kibogozhatatlan gubancnak tűnnek a történeti szálak. Ahogy haladunk a cselekményben, megérkezünk mi magunk is. Kitisztul a kép.
Egy kicsit le is raktam, mert elakadtam. Aztán egyik hajnalban ismét beszippantott. A jelen és a múlt különleges összefonódása jelenik meg a társasház lakóinak életében.
Vajon összeköthet egy tragédia embereket néhány örökkévalóságig?
Az biztos, hogy Elsa nagymamája egy izgalmas küldetést és talán annál is érdekesebb feladatot hagyott örökségül unokájának. A történetben felsejlik, hogy a nagymama elég sokszor kamuzott, vagyis – ahogy ő maga mondta – valóságértelmezési kihívásokkal küzdött.
„Elsa nagymamája más ritmusban él, mint a többi ember. A való életben, ahol rendesen kéne működni, maga volt a megtestesült káosz. De mikor az élet darabjaira hullott, néha csak olyan emberek működtek, mint Elsa nagymamája.”
Fotó: Farkas Zolek / Gosztom Studio
Már írtam, hogy sok mindenben hasonlítunk Elsára. Például én is Griffendél-sálat hordok, akárcsak ő. Hiába, mit lehet tenni, ha az embert ilyen házba osztotta be a süveg. Ez bizony feladat. A Rowling könyvére tett utalások átszövik az egész regényt. „Harry Potter mindenkinek fontos” – olvashatjuk a könyvben, és ha arra gondolok, hogy én is ezt a gondolom, az már szorosabbra fűzi a kapcsolatomat e művel.
Ahogy fogynak a regény lapjai, úgy derülnek ki egyre mélyebb összefüggések. Vastag kötelékeket sző a múlt a karakterek közé. A történetben megismerhetjük egy társasház életét, az ott lakó emberek karakterei kísértetiesen hasonlítanak azokhoz, akikkel mi magunk is találkozhattunk, ha ilyen házban nőttünk fel. Az állandóan zsémbeskedő, a kedves, az odafigyelő, az okoskodó stb. Az író minden lakó történetét összekapcsolta egy mesebeli szereplővel. Elsa a meséken keresztül ismeri meg a házban élő embereket.
A könyv hangulata elbűvölő.
Első találkozásom volt Fredrick Backmannel, akinek műveire a Nincs időm olvasni kihívás csoportban találtam. Rögtön utánanéztem a Wikipédián. Na de még sok száz kolibriszárnycsapás idejéig lehetne méltatni ezt a könyvet.
„Ha az embernek nagymamája van, akkor az élete all inclusive.” Ezt én is megéltem egészen 3 évvel ezelőttig, mikor szeretett nagymamám elment. Talán ezért is érintett meg nagyon e különösen vicces könyv. Jó elidőzni néha egy-egy gondolaton. Szarkasztikus mondatai megmosolyogtatják az embert.
„A nagymama, aki azért lett sebész, hogy kitoljon a halállal, amennyire csak lehet.” Talán úgy tudunk most legjobban kitolni ezzel a poszt-koronás, nyomokban mélabút tartalmazó helyzettel – két generációs traumát feldolgozó pszihológusos ülés között -, ha csakazértis vidám és élettel teli könyveket olvasunk. Ebből a könyvből árad az öröm. Megerősít, még akkor is, ha az elején el lehet veszni benne. Hitet ad másokban és önmagunkban.
Farkas Zolek
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás