Bárcsak tudnánk úgy ünnepelni az anyák napját, hogy mindenki jól érezze magát ezen a napon – ezzel a sóhajjal indul az Aleteia oldalán megjelent cikk, amelyben Theresa Civantos Barber egy megrendítő találkozását meséli el.
Nem is láttam őt először, amikor beléptem a templomba. Óvodás gyermekemnek mosdóba kellett mennie, így családom után pár perccel ültem csak le a padban, ahol elrendeztem a gyerekeket, és már kezdődött is a mise. Az olvasmánynál vettem csak észre, hogy ő is ott ül, velünk egy padban. Egy velem egykorú, szép és elegáns nőtt láttam, akinek egy könnycsepp gördült le az arcán. Rögtön megsajnáltam, de hirtelen nem is tudtam, mit tehetnék mise közben. Szóval csak annyira futotta, hogy kerestem egy zsebkendőt és odaadtam neki. Elfogadta, megköszönte, és mintha egy pillanatra jobban is érezte volna magát. Aztán elkezdődött a szentbeszéd, ami, anyák napja lévén az anyaság szépségeiről és áldásairól szólt. És ekkor már kitört belőle a zokogás. Arra gondoltam, bárcsak tudnék mondani, tenni valamit, hogy jobban legyen, de minél tovább beszélt az atya, ő annál jobban sírt. Semmit nem tudtam tenni, csak imádkoztam, hogy érezze Isten jelenlétét maga mellett. Amint véget ért a mise, annyit suttogtam neki, hogy “Kitartást! Akármin is mész keresztül, én imádkozom érted.”
Megköszönte, és elmesélte, hogy előző héten kapta a hírt, hogy valószínűleg sosem lehet gyermeke.
-Rettenetesen sajnálom! – mondtam, de éreztem, hogy szavakkal nem lehet ezt a fájdalmat kifejezni, amit ő átél.
-Aranyosak a gyerekeid!- mondta ő a mögöttem sorakozó négy csemetére nézve. Boldog anyák napját!
Aztán, még mindig a könnyeivel küzködve, elsétált.
Hetek teltek el anyák napja óta, de még mindig eszembe jut.
Lehet, hogy vígasztalásért ment anyák napján misére, de sajnos csak mélyült a fájdalma. Az atya jót akart, ezt tudom, mégis sajnálom, hogy az egész szentbeszéd az anyaság csodájáról szólt. Sajnálom, hogy azn ap az anyukák külön áldásért sorakoztak a misén. Teljesen érthető, hogy aznap az anyákat akarták előtérbe helyezni, de kéne találni egy olyan módot, hogy azok se érezzék mellőzve magukat, akiknek nem lehet gyermeke, vagy más okból nehéz időszak nekik az anyák napja.
Jó lenne, ha igazi barátként tudnék segíteni a szenvedés idején a hölgynek a templomból, de mivel erre nincs lehetőségem, így imádkozom érte, és mindenkiért, aki gyermekre vágyik. Sosem fogom elfelejteni a találkozásunkat, és remélem, hogy ennek emléke segít majd, hogy más szemmel nézzek az anyák napi megemlékezésekre.
Talán lehetne az anyák napi mise egy ima azokért, akik a meddőség keresztjét cipelik, akik elvesztették gyermeküket, vagy a házasságra és anyaságra vágynak mindennél jobban. Talán anyák napján különleges áldásban részesíthetnénk minden nőt, hiszen mindannyian meg vagyunk hívva a lelki anyaságra.
Talán az anyák áldásánál nem kéne kérni az édesanyákat, hogy álljanak fel, mert bizony sokan azt érzik, hogy rajtuk kívül már mindenki részesült a gyermekáldásban az egyházközösségben, és csak ők maradnak ülve. Helyette az előtérben hagyott, elvihető virágok jó megoldást jelenthetnek, hogy köszöntsék az édesanyákat, de ne okozzon szomorúságot az anyák napi mise azoknak, akik maguk nem édesanyák.
Lehet, hogy soha nem látom újra a hölgyet, hiszen utazásaink közben egy ismeretlen templomban mentünk azon a vasárnapon misére. De ez a találkozás megváltoztatta az életemet. Remélem, és imádkozom, hogy lesz valami majd az ő életében is, ami betölti a vágyakozást szívében. Imádkozom érte, Isten áldását kérve életére.
Forrás: Aleteia
1 Komment
Sosem értettem, hogy Isten hogy lehet annyira kegyetlen, hogy elülteti egy nőben az anyaság, vagy egy férfiban az apaság nagyon mély vágyát, majd megtagadja tőlük ennek a lehetőségét. Kevés ennél nagyobb gonoszság létezik.