Szemle

Mit kezdjünk a bennünk lévő feszültséggel?

„Reggel leteszem Isten kezébe a nehézségemet, de néha gyenge vagyok, és a nap folyamán visszaveszem azt.” Te is szoktad így érezni magad? Van, hogy kettős érzések vannak bennünk: hálásak vagyunk Istennek, de közben szorongunk is. A TeSó blog legújabb írását szemlézzük.

Nem tudom, milyen hangulatban ültél le elolvasni ezt az elmélkedést, de ha magamból indulok ki, akkor valószínűleg te is épp egy kis lelki elcsendesülésre vágysz, Istentől rendelt áhítatnyi pár percre a rohanó napodban. Viszont kérlek, ne haragudj, ha netán kissé frusztrálttá teszlek majd az írásommal…

Az utóbbi időben kétségtelenül megváltozott, sőt felfordult a világunk. Először a Covid… (tudom, ne is beszéljünk róla), majd, amikor már valamelyest megtanul(t)unk együtt élni vele, itt van az orosz–ukrán háború… 

Hívő emberként kettős érzésekkel van tele a szívünk: egyrészt hálásak vagyunk az Úrnak, és nem győzzük elégszer megköszönni, hogy a lakóhelyünkön jelenleg béke van, másrészt nyugtalanítanak és feszültté tesznek a mindennapi hírek, a kérdés, hogy mi lesz ebből az egészből, ráadásul ott van a Covid és a háború okozta infláció (amit inkább már ne is részletezzünk), és persze ezek mellett a mindennapok ügyes-bajos kis dolgai is terhelnek bennünket.

Jó, jó, tudom, azért kezdted most olvasni a cikket, hogy segítsen a lelki elcsendesülésedben, úgyhogy jó lenne, ha nem a feszültséget generálnám benned. Viszont kérlek, első lépésként egy kicsit ventiláld ki magad:

engedd ki a gőzt, a benned lévő feszültséget, mondd el Istennek, hogy mit érzel.  

Keresztyén emberként igyekszik az ember a békességét megőrizni és azt továbbadni. Azonban sajnos a saját bőrömön is tapasztalom, hogy ez az egész olyan feszültté tesz, hogy akármennyire is igyekszem nagyon nehéz megőrizni a nyugalmamat. Azt szajkózom, hogy nyugodt vagyok, bízom Isten gondviselésében, mégis ott van bennem az a fránya feszültség. Ahogy egy szívemnek nagyon kedves ember szokta mondani: „reggel leteszem Isten kezébe a nehézségemet, de néha gyenge vagyok, és a nap folyamán visszaveszem azt”.

Gyakran azon kapom magam, hogy olyan türelmetlen vagyok. Majd rosszul érzem magam,  elvégre hálásnak kellene lennem, hiszen biztonságban vagyok, Isten gondviselő karjában őriz engem. De sajnos az ember ilyen: előszeretettel ül fel a „mi lesz ha…” gondolatvonatra (amit a Kísértő ki is használ), arról pedig nehéz leszállni. Még meg sem történt, de már előre azon gondolkodunk, mi lesz, ha. Mit kell majd tennünk?

Mi a megoldás? Mikor lesz vége? Úgy érezzük magunkat, mint Péter a tengeren, hogy mindjárt megfulladunk… 

Ilyenkor mi is levesszük a szemünket az Úrról, de a megoldás számunkra is ugyanaz: nézzünk fel Rá, kapaszkodjunk Mindenható Urunkba! Ez az egyetlen kulcs a valódi boldog, békés, kiegyensúlyozott élethez. 

Jézus megfeszíttetett a kereszten, hogy mi szabadok legyünk. Szabadok a feszültségektől is. Szívből kívánom, hogy ezt megtapasztald, kedves Olvasó!

Búcsúzóul enged meg kérlek, hadd bízzak valamit a szívedre. Az év elején Isten egy áhítatban különösen is megszólított (hiszem, nem véletlenül). Az áhítat igéit kiírtam, és könyvjelzőként azóta minden nap elém kerül – ezt szeretném most továbbadni neked: 

Ne aggódjatok tehát, a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért, elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,34) 

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Pt 5,7)

Isten  áldjon! BÉKESSÉG!

 

Forrás: TeSó blog 

Borítókép - Fotó: Antonio Guillem | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás