A lengyel riporternő a saját életét kockáztatta, amikor kimenekített 30 embert a bombázások elől Irpinből. Az elismerést azonban visszautasítja, szerinte azt tette, amit kellett.
Monika Andruszewska, a Lengyel Nemzetközi Televízió munkatársa már a kezdetektől fogva (2013-2014) tudósít az ukrán-orosz konfliktusról, különösen az orosz agressziónak kitett területekről. Néhány hete egy olyan helyzetben lépett fel, amelyben, azt mondja, egyáltalán nem kellett gondolkodnia, hogy helyesen cselekszik-e, és véleménye szerint nem tanúsított különösebb hősiességet sem. Azonban a világnak erről más a véleménye.
Nedim Useinow, a Varsói Egyetem politológusa a következőket írta a Facebookon:
„Egy bátor lengyel, Monika Andruszewska barátom, nagyszerű újságíró és háborús riporter, de mindenekelőtt nagyszerű ember. A képen látható ukrán katonák (valószínűleg önkéntesek) vallomása szerint mintegy 20 családot mentett ki a Kijev melletti Irpinben az oroszok által ágyúzott híd alól. Amíg a külföldi újságírók felvételeket forgattak az állomásaik számára, ő letette a kamerát, és az embereken segített. Bravó! Le a kalappal előtte.”
hirdetésAz újságírónő így kommentálta az eseményeket:
„Nekem úgy tűnik, hogy amikor Oroszország célpontként kezeli a civileket, az egy extrém helyzet, és itt mindenki maga hozza meg a döntéseit.
Tegnapelőtt, amikor barátommal az Irpin melletti Romanivkába hajtottunk, kiderült, hogy sok buczai és irpini civil bolyongott a környéken. Az emberek megpróbáltak menekülni az ágyúzás és az előrenyomuló orosz csapatok elől. Pánikba esett gyerekes családok, idősek, állatok… A leomlott hídon sétáltak, miközben a közelben a tüzérség dübörgött. Nem volt elég autó ahhoz, hogy evakuálják őket. Elkezdtük elszállítani őket, és sok utazás után összesen 30 embert és néhány állatot sikerült kimenekíteni. Ezek az emberek rendkívül kimerültek voltak, sokan közülük az elmúlt napokat a pincékben töltötték. Közben bomba zuhant az egyik helyre, ahová az emberek egy részét vittük. (…)
Nagyon sok szívmelengető üzenetet kapok, beleértve azt a kérést is, hogy szerepeljek a médiában, és meséljek erről. Sajnálom, de nem.
Csak azt csináltam, amit tennem kellett, és most nincs szükség a médiában ennek csillogtatására.
Köszönöm, de tényleg nincs itt semmi különös. Az igazság az, hogy az elmúlt években hozzászoktam a tűz alatti vezetéshez, és nem igazán gondoltam rá.”
Hozzáteszi azt is, hogy sok hősről nem számoltak be a médiában.
„Számomra sokkal hősiesebb volt az a nő, aki azt kiabálta, hogy „Vigye el anyámat”, és arra kényszerített minket, hogy megvárjuk, amíg az idős anyja az autóhoz ér. A barátom, aki sofőrként van velem, és acélból vannak a golyói, semmilyen felületen nem fog dicsekedni, mert az orosz megszállás alatt álló Donbas területéről származik. Viktória, egy lány, aki ahelyett, hogy egyedül menekült volna, magával hozta két kutyáját, köztük egy óriási malamutot. Vagy a szomszédja, aki velünk hagyta Viktóriát, és gyalog tért vissza Irpinbe valaki más gyerekeiért. Megpróbáltam meggyőzni, hogy maradjon. Nem volt vita. Már meghozta a döntését. Elment. Nem tért vissza.”
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás