Istennel beszélgetni

Csodálatos írás landolt a postaládánkban. Ágit egyik cikkünk inspirálta arra, hogy megírja saját történetét arról, hogyan kezdett el Istennel beszélgetni.

2013 nyarán kezdődött. Nem tudtam aludni éjszakánként. Forgolódtam, gondolkodtam. A cicám békésen aludt mellettem. Kinéztem az ablakon. Tiszta ég, meleg, nyári éjszaka, csillagok, és a kedvenc Holdam az égen; a kifli alakú. Istenre gondoltam, aztán arra, hogy a szokásos esti imámat is elmondtam már. Aztán a lelkembe jutott egy emlék, ahogy fekszem anyukámmal az ágyban és a hitről beszélgetünk.

„Néha, mikor imádkozom, olyan érzésem van, mintha Isten válaszolna nekem” – mondja.

Anya most biztos nyugodtan alszik az alsó szinten apuval. Azt mondta, olyan, mintha Isten válaszolna neki… hát akkor – gondoltam – én is megszólítom. Meg is tettem. Magamban, hang nélkül, de határozottan, a szívem gondolatai közt.
– Istenem, szólhatok Hozzád?
– Mindig szólhatsz hozzám. 
A világ legtermészetesebb, legszeretőbb, legtökéletesebb hangja válaszolt, itt belül, valahol a szívem belsejében, valami kicsi, de annál jelentősebb zugban, amiről talán ezelőtt nem is tudtam ennyire biztosan, hogy létezik bennem. Válaszolt. 

Persze, hogy válaszolt, hiszen az Övé vagyok, miért is ne válaszolna mindenkinek. 

És válaszol azóta is. Néha kérdez. Vagy csak nevetünk. Ő az én Istenem. És ezeket hívom a mi Esti beszélgetéseinknek.

Ági

hirdetés

hirdetés