Kívánság, amit nem mertem kimondani Istennek sem

Nagy László Adjon az Isten című versén keresztül mesélek arról, hogy kérés nélkül milyen csodálatosat kaptam. 

Adjon az Isten 
szerencsét, 
szerelmet, forró 
kemencét, 
üres vékámba 
gabonát, 
árva kezembe 
parolát, 
lámpámba lángot, 
ne kelljen 
korán az ágyra hevernem, 
kérdésre választ 
ő küldjön, 
hogy hitem széjjel 
ne dűljön, 
adjon az Isten 
fényeket, 
temetők helyett 
életet – 
nekem a kérés 
nagy szégyen, 
adjon úgyis, ha 
nem kérem.

Minden egyes sora szívembe talál, ha az elmúlt évre gondolok, az utolsó kettő kifejezetten (,,adjon úgyis, ha / nem kérem.”). Sosem imádkoztam azért, hogy olyan párom legyen, akivel tökéletes harmóniában lehetek együtt, de a Jóisten megajándékozott.

2021 nyarán úgy vettem az irányt egy keresztény ifjúsági táborba, hogy már tele volt a hócipőm a komolytalan párkapcsolatokkal. El is határoztam, hogy nem fogok erőlködni, kifejezetten csak Istennek akartam esélyt adni azon a héten, mondván, hogy: ,,Na most mutasd meg magad és válaszolj! Adok neked hét napot a nyaramból, áldozatot hozok, minden más programot elengedek.” Mondanom sem kell, addigra már hatalmas harag gyűlt össze a szívemben, perlekedtem az Úrral.

hirdetés

Utólag már látom, hogy mindezt úgy tettem, hogy napi kapcsolatban sem voltam Vele, az istenképem egy automatához volt hasonlítható. Én kértem, bedobtam a minimumot és vártam, csak azt nem vettem észre, hogy nem volt tiszta a pénzem.

Történetem folytatva

átéltem ott eddigi életem egyik legintenzívebb Istennel való találkozását.

Egyszerűen megtapasztaltam Őt újra, szerettem, kiléptem Érte a vízre, dicsőítettem és hagytam, hogy újjá formáljon. Mindezt a teljes tudatosítás szándéka nélkül. Eközben az Atya is munkálkodott, elkezdhettem megismerni azt a srácot, aki mára a párom.

Az egyszerű ,,Igen!”-em elég volt Neki, hogy nyitottam felé; és azt adta, amire nagyon vágytam. A fiúban, férfiban, akit szeretek, olyan rejtett vagy éppen látható kincsek vannak, amelyekről még a legközelebbi barátaimnak sem mertem elmondani, hogy ilyen lenne számomra A Tökéletes.

Ezzel a felvillantott élményemmel szerettem volna rámutatni arra, hogy emberként szeretjük a döntéseinkből, kívánságainkból kizárni Istent. Mekkora gyarlóság! Kirekesztjük az egyetlent, aki látja lényünk legrejtettebb, legapróbb óhaját, azt is, amiről akár még mi sem tudtuk, hogy igény lenne bennünk rá.

Kérés nélkül kapunk Tőle elvárásmentes, feltétel nélküli szeretetet.

A sok újévi fogadalom, lista, kívánság közepette ne feledjük, hogy az Úr ismeri igazán szívünk titkát!

Baranyi Lili

hirdetés