2021. 09. 26.

„Segíts magadon, az Isten is megsegít!” – Az eltűnt ceruza esete

Mostanában nagyon fárasztó napjaim vannak, gondolom, ezzel többen így vagyunk. Sajnos időnként elvesztjük a fejünket; éppen ez történt velem a minap, amikor is Isten különleges módon tudatta velem; Ő mellettem áll.

Csütörtök este volt éppen, már este 7 óra körül járt az idő. Csak egy kicsit olvasgatni szerettem volna a tabletemen (amelyre egyébként hónapok óta vágytam és a kedves családom megvette nekem születésnapomra) egy kimerítő nap után, mielőtt elmentem volna zuhanyozni. Tudni kell, hogy egy kis lakásban lakom, ahol egy apró emeleten van az ágyam. Éppen mentem fel a galéria lépcsőjén a tablettel a kezemben, amikor valaminek véletlenül nekiütköztem, és leesett arról a hozzá járó érintőceruza. Gyorsan lementem megkeresni.

Elhúztam a szekrényt, mögé is világítottam, kerestem a kábelek között, a szennyestartóban, és nem volt sehol. Kétségbeestem, kutattam a hűtő alatt, lehetetlennek tűnő helyeken, közben már ideges voltam, szitkozódtam, hogy egy nyugalmas napom sincs, és „veszekedtem Istennel”, hogy ez most tényleg muszáj volt? Egy 10 nm²-es lakásban komolyan eltűnt az egyetlen ceruza, amellyel jelenleg írni, jegyzetelni tudok a tabletre?

Többször is elhúztam a szekrényt, nem találtam sehol. Az ágyban is néztem, nyilván nem volt ott. Negyven perc keresgélés után feladtam, elmentem fürödni, eldöntöttem, hogy holnap veszek egy másik ceruzát, addig pedig füzetbe fogok jegyzetelni. Elengedtem.

hirdetés

Tisztálkodás után másnapra elő akartam venni egy füzetet, amelybe tudok majd írni az órákon. Szépen nyugodtan, komótosan. 

Megfogom a füzetet, kinyitom. És benne a ceruza.

Nem tudom, hogy történt, mert vízszintesen volt minden füzet, lehetetlenség, hogy így beleesett. Mégis így lett. Abban a pillanatban én ezt hatalmas csodaként fogtam fel, éreztem, hogy ebben Isten keze benne van. Tényleg így van: segíts magadon, az Isten is megsegít!

Tudom, nem tűnik nagy dolognak, de hihetetlen ideges voltam, mikor sehol sem találtam a kis ceruzát, aztán megbékéltem a helyzettel és a Jóisten konkrétan a kezembe adta a megoldást.

Tehát a történetem tanulsága, hogy azokat a helyzeteket, amelyekben dühös vagy és mondjuk megoldhatatlannak tűnnek, egy kicsit hanyagold őket! Gondolkodj másképpen, nyugodj meg! Beszélj Istennel, imádkozz! El fog vezetni a megoldáshoz!

Ujhelyi Dóra

Blog Mindennapok
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás