A 2021/22-es évad nyitóvideójában erős és egyben biztató gondolatokat fogalmaz meg nekünk András atya.
Többek között a párbeszéd fontosságára hívja fel a figyelmet Hodász András atya a legújabb Papifrankó-videóban. Buzdít minket, hogy lépjünk ki a biztonságot nyújtó kereteinkből, kezdjünk párbeszédet és tegyünk tanúságot. „Jézusnak és az apostoloknak is ez volt a technikája arra, hogy terjesszék az evangéliumot. Az apostolok sem egymás között beszélgettek a Jézus-történetről, hanem elmentek a zsidókhoz, elmentek a pogányokhoz, elmentek azokhoz, akik teljesen távol voltak a hittől.
„Nagyon belterjesek kezdünk lenni. Magunk között, a templomainkban, a hittanóráinkon nagyon jól el tudjuk mondani a hittitkainkat, tudunk beszélgetni a hitünkről,
de nem lépünk ki az utcára, nem kezdünk el párbeszédbe elegyedni azokkal, akik nem hisznek, akik távol vannak, vagy akik másképp élik meg a hitüket.”
Székely János atya szavaival élve a következőt üzeni nekünk: ,,Nekünk nem az akváriumban kell halásznunk, hanem a tengeren. Jézus emberek halászává tett bennünket.” András atya a közelgő Eucharisztikus Kongresszus egyik nagy célját is ebben látja, hogy kiálljunk a világ elé a hitünkkel.
További izgalmas témákért tekintsétek meg a teljes videót:
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
3 hozzászólás
Nem arról volt szó pár éve, hogy végre befejezi a youtube-os ámokfutását?
Nem. A lakájmédiában elkezdték kóstolgatni, ezért a bíboros úr némi szilenciumot írt elő neki. Véleményem szerint csak András atya védelme érdekében, nehogy eszkalálódjon a helyzet.
Hála Istennek, hogy újra kilépett az online térbe is ! Nagyon hitelesen és hatékonyan képviseli az evangéliumit. Nagy értéke Ő a magyar egyháznak.
evangéliumit=evangéliomot