Te mit mutatsz meg magadból másoknak? Görcsösen igyekszel elfedni a hibáidat, vagy vállalod, hogy nem vagy tökéletes?
Nagyon megindított kedves barátnőm, szerkesztőtársam, podcastházigazda-partnerem, Szilágyi Anna írása, amelyben arról számol be, hogyan küzd keresztényként mentális betegségével. Anna arról is beszél, hogy keresztény körökben mintha ciki lenne a gyengeségeinkről beszélni.
Mintha? Egy kicsit tényleg az! Az évek során felfedeztem, hogy én is takargatni akarom a hibáimat – főleg keresztény bloggerként, hiszen „nekem példát kell ám mutatnom”! Ez pedig egy időben elég nagy mentális terheket pakolt rám. Szépen lassan kezdem én is elfogadni, hogy nem vagyok tökéletes – és ez rendben van, mert Isten viszont az!
hirdetésKezdem elfogadni, hogy nem kell takargatnom a problémáimat, a nehézségeimet, nem kell attól félnem, hogy nem vagyok elég jó vagy elég méltó. Nem is arról akarok írni, hogy én mennyire tökéletes keresztény vagyok, aki szuperül megbirkózik mindennel és már most angyalszárnyai vannak. Szeretném megosztani a harcaimat, nehézségeimet és bátorítani másokat is, hogy együtt, közösségben, Istenbe kapaszkodva mindenen keresztül tudunk menni!
Mutassuk meg egymásnak, hogyan harcolunk!
Ne erőltessük a jókedvet, ne vakoljuk be a bűneinket – persze ne is érezzünk arra kényszert, hogy mindenkivel megosszuk ezeket, mindenkinek joga van annak megnyílni, akinek szeretne. Legfőképpen Jézusnak, hiszen egyedül Ő tudja begyógyítani a sebeinket és egyedül Vele tudunk új életet kezdeni. Nyíljunk meg Neki, kérjük ki az Ő véleményét! Minél inkább Istennel akarunk őszinték lenni, annál kevésbé akarunk majd álarcot viselni az emberek előtt.
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás