2021. 03. 17.

Hol vannak a fiatalok az egyházból?

Hogyan lehet megszólítani a fiatalokat? Fiatalok az egyházban? A jövő egyháza fiatalos lesz vagy nem lesz? Hol vannak a fiatalok? Miért vannak ott? Mit lehet jobban tenni? Mit teszünk a fiatalokért? Ezekkel a húsba vágó kérdésekkel foglalkozik egy kedves olvasónk, Szőcs Csilla írása.

Fiatal vagyok, tenni akaró fiatal, akinek szívügye az egyház, azon belül is a fiatalok helyzete. Foglalkozom ezzel a témával, sőt most már a munkám része a velük való foglalkozás, az ifjúsági közösségek segítése. Sürgető feladatnak látom, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzuunk. 

Szerintem nem lehet úgy végezni ezt a szolgálatot, hogy az ember nincs köztük, ma már rohamosan nőnek a távolságok a generációk között, így egyre nehezebb megtalálni a közös hangot, de egy biztos:

a fiatalok hitelességet, igazságosságot, őszinteséget várnak.

Csak úgy lehet megszólítani őket, ha figyelünk rájuk, az ő kérdéseikre válaszolunk, meghallgatjuk őket, őszinték és életszagúak vagyunk. És igen, szándékosan használom ezt az “életszagú” kifejezést, mert hiába próbálunk egyházként egy idilli képet felállítani, a földön az emberek között kell élni. Ott kell keresni, ahol vannak, ma már nem működik az, hogy kihirdetjük és nagy lelkesen jönnek is a plébániai programokra. Természetesen ez valahol jó is, mert minőséget feltételez. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak épp megcsináljuk, felkészültnek kell lennünk. Mondataimban saját magamra is utalok, mert az én feladatomnak is tekintem mindezt.

Ha valóban szeretnénk, hogy fiatalok mozogjanak a plébánián, a közösségek mozgatórugói legyenek, akkor ki kell lépnie a felnőtt társadalomnak a saját komfortzónájából.

És miért mondom ezt? Mert szükség van az őszinteségre, a valódi munkára, a támogatásra, főleg a lelkesítésre, bátorításra. Nem elég csak nagy szavakat mondani, tenni is kell érte, vállalni azt, hogy nekik is van véleményük, ami néha nagyon is kritikus, így nem eshet jól. Nem lehet semleges az egyház, nem lehet passzív.

Van egy rossz mondat: „Bezzeg a mi időnkben…”, ha ezeket a szavakat hallom, mindig felvetődik bennem a kérdés: De miért olyan a ma fiatalsága? Mit tettetek, vagy épp nem, ti felnőttek, hogy ilyen a helyzet? Nem ti neveltétek őket? Nem ti tanítottátok? Miért a múltat siratjuk? Inkább hozzuk ki a mostból a legtöbbet, tegyünk azért, hogy jobb legyen, de ezt csak úgy lehet, ha szeretettel, befogadóan, bátorítóan vagyunk jelen.

Ferenc pápa „Christus vivit” kezdetű, fiataloknak szóló apostoli buzdításában olvashatjuk: „nem szorítkozhatunk arra, hogy azt állítsuk: a fiatalok a világ jövője; nem, ők a jelen idő, szolgálataikkal a jelent gazdagítják.

Ez egy fordulópontot jelent; nem a múltat, sőt még nem is a jövőt nézzük, hanem a jelent.

Most szeretjük, bátorítjuk, lelkesítjük őket, feladatot adunk, visszajelzünk, lehetőséget teremtünk a fejlődésükre, megmutatjuk Isten szerető, elfogadó arcát.   

 

Szőcs Csilla

Borítókép - Fotó: Ammentorp | Dreamstime.com
Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz G 2021. 03. 18. 16:01

    Hol vannak a fiatalok a segítő hivatásokból? Hol vannak a fiatalok az orvosi pályából, az egészségügyi szolgálatokból? Hol vannak a fiatalok a tűzoltóságból, honvédségből és még sorolhatnám.
    Hogy hol vannak? Ott vannak, ahova az egyre erőszakosabb, mindent egyre jobban befolyásoló mainstream média és azok megbízói sodorták őket. Ott vannak, ahol könnyen, felelősség nélkül nagy vagyonra lehet szert tenni, és minden vágyuk azonnal teljesül.
    Egy kifejezetten egocentrikus társadalom idejét éljük, amiben nem népszerű semmi, ami nehézséggel, lemondással, felelősséggel, és esetleg szerényebb életvitellel jár. Ezért hiányzik egyre több ember a világi élet segítő jellegű hivatásaiból, szakmáiból, és ezért ürülnek ki a templomok.