2021. 01. 05.

Te mire törekszel az új évben?

Minden év elején írok egy listát azokról a dolgokról, amiket szeretnék megvalósítani az adott évben. 2020 után nehéz volt leülni és új terveket, célokat írni 2021-re. Az elmúlt év még jobban rámutatott arra, hogy mennyire ki vagyok szolgáltatva külső tényezőknek, amelyek minden erőfeszítésem ellenére meghiúsítják legfőbb elképzeléseimet.

Sokat gondolkoztam és mélyültem el imádságban, hogy mi legyen a „2021-es terveim” listáján. Nem mertem nagyon konkrét célokat megfogalmazni, mert még minden bennem volt az elmúlt időszak kudarcélménye, hogy az év nem úgy sikerült, mint ahogy emberileg elterveztem.

Isten meghallgatta imádságaimat és két konkrét dolgot hozott elém.

Az első, hogy „Bízd (Újra) Életed Krisztusra!”. Istenre kell bízzam újra egész életemet a következő évben. Sokkal jobban kell bízzak Isten tökéletes ránk szabott tervében a bizonytalannak tűnő helyzetekben is. Bíznom kell benne, hogy az Ő időzítése tökéletes, és abban is, hogy

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”

/Prédikátorok 3:1/

Végül, konkrét célként megfogalmaztam magamnak, hogy a következő évben törekedni akarok arra, hogy minél jobban visszaszorítsam emberi célorientált természetemet, és teret adjak a Szentlélek által adott céloknak és vezetésnek.

Másodsorban, Isten válaszolt „célorientált” imádságomra és bátorításként a következő igét hozta elém az Ézsaiás 41:10-ben:

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.”

Kívánom minden kedves 777Blog olvasónak, hogy Bízd Újra Életed Krisztusra 2021-ben!

 

Borítókép: Karuna Em | Dreamstime.com
Blog
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2021. 01. 05. 16:59

    “Isten meghallgatta imádságaimat és két konkrét dolgot hozott elém.” Nem értem. Az első sorokban írtad,hogy “az év nem úgy sikerült, mint ahogy emberileg elterveztem”. Ekkor vagy nem imádkoztál,vagy ha igen,akkor Isten keresztbe tett neked. (Bocsi) Természetesen ez vicc akart lenni,de nem valami biztonságosan kötődsz Istenhez,ha váltogatod mikor segít és mikor nem,illetve mikor tulajdonítasz Istentől jövő segítséget és mikor bagatellizálod el.
    “Az első, hogy „Bízd (Újra) Életed Krisztusra!” Mint írtam, a bizalmad nem folyamatos,nem tanultál meg bízni benne,amit észre sem veszel. Jó is az,amit nem tudunk,attól nem fáj a fejünk.
    “Isten tökéletes ránk szabott tervében” Újra: honnan veszed,hogy a múlt év sikertelensége nem Isten terve volt e?? persze,tudom,annak gondolod. Még egyszer:ne csak akkor bízz Istenben mikor sikered van,ne csak akkor hidd,hogy veled van. Igaz,valószínűleg a megbízhatóságot is rosszul kezeled,mert ha bizalmat akarsz,meg kell tanulnod megbízhatónak is lenni.
    “visszaszorítsam emberi célorientált természetemet, és teret adjak a Szentlélek által adott céloknak és vezetésnek.” Mond, mi alapján teszel különbséget? Honnan sejted, hogy a te természeted,nem egyezik meg a “Szentlélek által adott céloknak”? Törekedj a jóra,inkább ezt tartsd szem előtt.
    “Ne félj, mert én veled vagyok” Gondolj a kakas kukorékolására és Péterre. Ha majd odaérsz és elkezdesz félni valamitől,gondolj az idézetedre és rögtön kiderül,hogy mennyire is hiszed el,amit leírtál.
    Jó dolog ez,nem sok bajom van vele, de sokkal jobban járnál,ha magadra figyelnél,és kérlek, vedd észre, a bizalmad megszakadását Istenben,mert addig nem tudod a hibádat kijavítani,hisz addig azt hiszed,nincs is hibád.
    (bár személyeskedőnek tűnök, a mondandódra reagáltam,nem ismerlek,csak azt tudom rólad,amit írtál,a válaszom is annak szól csak)