„Nincs olyan mélypont az életben, ahonnan ne lehetne felállni”– Interjú Csókay Andrással és Martí Zoltánnal

Nagy örömünkre nemrég megjelent az Istennel a műtőben című kötet, amelyben Martí Zoltán, a 777 főszerkesztője beszélget Csókay András idegsebésszel, aki nemcsak figyelemre méltó orvosi bravúrokat hajtott végre például a sziámi ikrek szétválasztásánál, de őszintén beszél a hitéről is. Az interjúban többek között a könyv keletkezéséről, a tudomány és a hit kapcsolatáról, az ember végességéről, a világjárványról és a lengyelországi abortusztörvényről is beszélgettünk.

Mikor ezt a beszélgetést felvesszük, már megjelent az Istennel a műtőben című könyv, amelyre hatalmas az érdeklődés. Hogy született meg az ötlet, hogy készüljön egy interjúkötet?

Martí Zoltán: Az elmúlt időszakban több interjút is készítettem Andrással, főleg a sziámi ikrek szétválasztása kapcsán, illetve még korábban meghívtuk őt a 777 OFFLINE eseményre, ahol Kásler Miklóssal volt egy beszélgetésük az orvostudomány és a hit kapcsolatáról. Minket a 777-nél nagyon izgat ez a téma, hogy a tudomány és a hit nem szemben áll, hanem kiegészítik egymást. Kevés olyan szereplő van, aki erről nyíltan és őszintén beszél keresztény orvosként, András az egyik ilyen. Később kialakult egy nagyon jó barátság köztünk, ami megtisztelő számomra. Feljött bennem, hogy szeretnék egy interjúkötet készíteni vele, mert az ő életútja és gondolatai nagyon sok ember számára adhatnak lelki támogatást. Tehát nem arról volt szó, hogy én mindenképp írni akartam egy könyvet és ehhez kerestem egy interjúalanyt, hanem az interjúalanyhoz kerestem azt a megoldást, amellyel a leginkább be lehet mutatni az életét: így született meg a könyv.

Csókay András: Ez tényleg így van, régebb óta vagyunk barátok Zolival, és jó volt egy fiatallal dolgozni, lendületet adott. Egy életrajzi kötet azt jelenti, hogy beszélni kell a nehéz dolgokról is. Nekem ugyan hatalmas választóvonal volt a megtérés, de ez nem azt jelenti, hogy onnantól én egy steril, jó ember vagyok. Továbbra is óriási küzdelem az élet, de a megtéréskor kialakult bennem, hogy mi a fő célom: röviden az, hogy az evangélium szerint próbálok élni. Nem volt könnyű felidézni az életem rázós szakaszait. Ez szenvedéssel jár, de minden szenvedés a javunkra válik, ha szeretjük Istent. 

Ezek szerint tényleg nem könnyű mélyre ásni és összerakni egy ilyen életrajzi riportkönyvet. Ennek ellenére is megérte?

hirdetés

Csókay András: Ezt az fogja eldönteni, hogy a könyv közelebb vitte-e az olvasókat Istenhez. Ha ez megtörténik, akkor volt értelme. Ez sokkal inkább egy spirituális könyv, nem egy kalandregény.

Martí Zoltán: Ezt tapasztaltam végig a könyv készítése során, hogy András mindent a misszió, az evangelizáció alá rendel. Azt hiszem, azért is beszél ilyen őszintén a könyvben, mert az volt a célja, hogy ezzel másoknak megmutassa: nincs olyan mélypont az életben, ahonnan nem lehet felállni. András tehát végig Jézust helyezte a középpontba maga helyett, ami olyan értelemben nehézzé tette a dolgom, hogy egy életrajzi könyvben azért meg kell jelennie neki is.

Csókay András: Míg az egyház feladata a szentségek kiszolgáltatása, a hitre való nevelés addig nekünk, „laikusoknak” az a feladtunk, hogy tanúságot tegyünk. Nem jó, ha elkezdünk teologizálni, mert előbb-utóbb butaságot mondhatunk, ennél sokkal fontosabb, hogy tanúságtevők legyünk. Ebben Zoli jó partner volt, mert ő is hasonlóan gondolkodik.

Fotó:Katona Flóra

Kikhez szeretnétek, hogy eljusson a könyv? El tudjátok képzelni, hogy nem hívők is a kezükbe veszik?

Martí Zoltán: Én kimondottan szeretném, hogy nem hívőkhöz is eljusson, hiszen úgy van értelme. András személye bőven túlmutat a keresztény kis zártkörű „házibulin”. Mi a 777-en sem néztünk soha célcsoportot, érdeklődési köröket, hanem tanúságot akartunk tenni – ez a könyv is ilyen. Lehet, hogy elsősorban keresztények veszik meg a könyvet, de szinte minden családban van nem hívő is, így biztos vagyok benne, hogy eljut egy szélesebb közönséghez. Amellett, hogy ez egy mély és nagyon erős tanúságtétel Krisztusról, egy fantasztikus életnek a kibontakozása is. Nekem borzasztó izgalmas volt a könyv elkészítése, és semmi mást nem tettem, csak megkérdeztem azt, ami érdekelt. Újságíróként a legnagyobb kincs egy olyan emberrel beszélgetni, aki nyílt és őszinte.

Csókay András: Egyedül a címben tudtunk nehezen megegyezni Zolival, mert én mindenképpen szerettem volna belevenni Jézust, Zoli szerint viszont szélesebb réteghez tud eljutni a könyv, ha Isten szerepel a címben. Én elfogadtam az érveit, ám azt fenntartom, hogy manapság annyiféle embernek annyiféle istene van… A tudományban, sőt a politikában is úgy van, hogy Isten nevét ki lehet mondani, de Jézusét nem, mert az igazi Isten követelményeket támaszt az emberek felé.

Nekem is az a tapasztalatom, amit Zoli mondott korábban, hogy Csókay Andrásnak a legtöbb médiamegjelenésében hangsúlyosan szerepel az ima ereje, illetve Jézus személye. Gondolom, sok hívő orvos van Magyarországon, ők miért nem vállalják fel a hitüket?

Csókay András: Igen, nagyon sok van, több mint gondolnánk. Úgy látom, azért titkolják, mert jelen pillanatban nem PC ezt hangoztatni. Nagy kérdés, hogyha csak Istent mondunk, az közös-e az iszlám, vagy más Istenképpel? Persze, hogy nem. Viszont az is igaz, hogy ha én egy vallásközi párbeszédet szeretnék, akkor nem lehet egyből a különbségekkel indítani, mert akkor egyből ott egy fal. Egy amerikai idegsebészeti szakmai lapba szánt cikkbe is beleírtam, hogy a kreatív idegsebészeti innovációk Jézushoz szóló imában jöttek. Amikor 2017 novemberében Dakkában ott álltunk a sziámi ikrek szétválasztásáról szóló megbeszélésen, először azt mondtam az orvostársaimnak, hogy ezt nem lehet megoldani, nem csoda, hogy egyetlen amerikai vagy európai orvos sem vállalta addig. Akkor elkezdtem mondani magamban a Jézus-imát, és tíz perccel később jött az ötlet, amellyel egy egész más irányból meg lehetett közelíteni a kérést. Olyan is volt, hogy a műtét közben leálltam, mert éreztem, hogy nagyon nagy baj van, visszavonultam pár percet imádkozni, és megint jött egy kreatív ötlet, amellyel tovább tudtam lépni. Úgy érzem, ha én ezt nem mondom el, akkor nemcsak hálátlan vagyok, de mélységében hallgatom el az igazságot. Sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy miért engem, alkalmatlant választott erre a feladatra Isten. De a szentek életéből is kiderül: sokszor nem az alkalmasakat választja ki az Úr, hanem az alkalmatlant teszi alkalmassá. Na, én ezt maximálisan megéltem! Visszatérve a kérdésre, valóban nem szeretik a tudományban hallani Jézus nevét, mert a tudomány inkább önmagát szereti dicsőíteni: „majd mi emberek ezt ügyesen megoldjuk”. Én pedig azt gondolom, hogy mi emberek nagyon kevesek vagyunk a tudásunkkal, erre mutat rá a járvány is. Még sok kreatív orvosi ötlet kell ahhoz, hogy egy jó vakcina létrejöjjön. Tudomásul kell venni, hogy földi életünkben végesek vagyunk, és csak térdre hullani lehet. Remélem, hogy mindezt sugározza a könyv is.

Fotó:Katona Flóra

Ha már említette a járványt: nagyon bizonytalan az életünk most emiatt, illetve sok más esemény miatt is, elég csak a terrortámadásokra vagy a lengyel tüntetésekre gondolni. Hogyan tudjuk megőrizni a rendíthetetlen hitet ilyenkor is?

Martí Zoltán: Én úgy tekintek a hitre és az imára, ahogy a sportoló az edzésre: egy sportoló soha nem lesz bajnok, ha nem edz rendszeresen. Nem azért megy le az úszó minden reggel 6-kor az uszodába, mert kedve van, hanem mert pontosan tudja, hogyha egy vagy több kimarad, az meglátszik a teljesítményén. A saját hitünkön is dolgoznunk kell. Vannak olyan helyzetek, amelyek megpróbálják az ember hitét, de én most pont egy olyan időszakot látok, amikor a világnak rá kell ébrednie, hogy hit nélkül nem megy. Gyakran mondjuk, hogy a bajban fordul az ember Istenhez: most tényleg baj van, ezt látjuk Lengyelországtól kezdve Franciaországon át rengeteg helyen. Látjuk, hogyan terjed a halál kultúrája, hogyan dőlnek meg alapvető erkölcsi normák, vagy hogyan kérdőjeleződik meg egy embernek a neme. Azt gondolom, akiben van egy szemernyi hit is, az ebben az időszakban tudja, érzi, hogy kihez kell fordulnia.

Csókay András: Ami még fontos, és a könyv is rámutat, hogy bűnbánatot kell tartanunk. A bűnnek van egy kollektív hordaléka, amely az egész emberiségre érvényes. Ha például azt a mérhetetlenül sok pénzt, amit az abortuszra vagy a háborúkra költ az emberiség, azt a víruskutatásra költötte volna, akkor – tegyük fel – egy hét alatt meglett volna a vakcina. Nagyon fontos: Isten nem büntet. Nehogy elképeljünk egy haragvó, büntető Istent, aki dörzsöli a markát, hogy „na, megint jól ráfaragtatok”, nem így van! A bűnnek viszont mindig van következménye, és ezzel ki tudjuk zárni Jézust, aki kopogtat az ajtón, és kegyelmet, irgalmat, kreativitást akarna adni. A bűneink által azt mondjuk, hogy „köszönöm, nem kellesz”, aztán nézhetünk magunkra. Ha viszont van bűnbánat, akkor van felállás is! Ez a csodálatos üzenete annak, hogy Jézus a bűnösökért is jött. Fel kell fognunk, hogy Isten valóban ennyire szeret minket és ennyire jóságos, hogy elküldte meghalni értünk a saját fiát.

Martí Zoltán: Az emberben csak ott motoszkál a gondolat, hogy mi van, ha épp egy abortusz áldozata volt az az ember, aki azt a vakcinát már rég kifejlesztette volna.

Csókay András: Az ember könnyen elfordul Istentől, elfelejti Őt és aztán még számonkéri, hogy miért enged meg ennyi borzalmat. Ezt a gondolkodásmódot ki kell dobni, nincs mese. Azt se felejtsük el: a Sátánnak egy óriási bravúrja, hogy elhitette magáról, hogy nincs. Bedobta az egészet a mitológia kérdéskörébe. Pedig hogyne lenne! Ez nem azt jelenti, hogy aki rosszat cselekszik, az feltétlenül ördögtől megszállott, de az biztos, hogy egy-egy ember gondolatát, érzését meg tudja ragadni. Ezektől meg kell szabadulni, de nem úgy, hogy tagadjuk a Sátán létezését.

Mintha ez sem lenne ma PC, ha a Sátánt megemlítjük…

Csókay András: Igen, aki nevén nevezi, azt lehülyézik.

Martí Zoltán: Abszolút így van. Viccet csinálunk belőle vagy éppen sorozatot, de nem vesszük komolyan.

Szóba hoztátok a lengyelországi abortusztörvény elleni tüntetéseket is. Mit gondoltok, megtörténhet hasonló itthon is?

Martí Zoltán: Érdekes módon András pont megemlít egy korábbi, nagyon hasonló helyzetet a könyvben, amikor ugyanígy szigorítani akarták Lengyelországban az abortuszhoz köthető szabályozást és majdnem belebukott az akkori kormány. Én a mostani helyzet kapcsán azon is elgondolkodtam, lenne-e bátorságom ahhoz, hogy a saját testemmel védjek meg egy templomot. Bízom abban, hogy igen.

Csókay András: Azt gondolom, az abortuszkérdésben vigyázni kell az ítélettel. Sok nő és férfi, sőt még az abortuszt végző orvosok közül is sokan valóban nem tudják, hogy mit cselekszenek. Zsigeri szinten nem tudják, hogy az emberi élet kezdete nem a születés, hanem a fogantatás. Ezt a könyvben is elmondtam: a tízéves gyerekét nem ölné meg az átlagember, egy gazdasági vagy párkapcsolati gond miatt, mert tudja, hogy ez egy ember élete. Politikailag ezt nem lehet megoldani, csak széleskörű párbeszéddel.

Martí Zoltán: Igen, gyilkosozással sem lehet megoldani a kérdést. Ezzel az ítélkezéssel sokkal inkább ártunk.

Csókay András: Megint csak azt mondom, Jézus nem olyan, hogy a sok abortusz miatt legyint, és azt mondja: „ti gyilkosok vagytok, nektek nem segítek a világjárvány leküzdésében!”. Nem, Jézust mi szorítjuk ki a torz gondolkodásmódunkkal, amely gátolja akár a tudományos igazság megkeresését.

Fotó:Katona Flóra

Sok tabutémát érintettünk most. Ezek kapcsán Csókay Andrástól idéznék a könyvből: „Ha te nem váltasz ki a Krisztust követő magatartásoddal egyes emberekből hihetetlen utálatot, akkor valamit rosszul csinálsz”. Hogyan tapasztaltátok meg ezt a saját életetekben?

Csókay András: Nagyon sokszor átéltem ezt. Az emberek gúnyolódtak a hitemen. Sőt, volt olyan, aki azt mondta, azért mesélek sokszor a kisfiam haláláról – amely egyébként a könyvben is szóba kerül –, mert a gyerekem halálát arra használom, hogy mutogassam magam. Ez egy elég fájdalmas vád, nem? Ha tényleg arra használnám, akkor az egóm lenne sértve, de mivel pont Jézus kegyelmét mutatom meg Marci halála és a talpra állásom történetével, így semmi baj nincs, túllépek ezeken a vádakon. A nyolc boldogságmondásnak a vége a legfontosabb: „Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam.” (Mt. 5:12). Ha az ember tényleg az Úrért csinálja a munkáját, és ezért csúnya ütések érik, és harag, méreg lesz ettől a szívében, akkor ott már az egója van sértve. Ha te tényleg Jézusért csinálod, akkor nem leszel sértve, ha lelkileg bántanak. Ez komoly önvizsgálatot igényel.

Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt, hogy a komolyan vett hivatás mellett legyen idő Istenre, a családra, esetleg még önmagunkra is?

Csókay András: Ebben biztos, hogy komoly hibákat ejtek. Még a vallásos tanúságtételeket is lehet sikerért csinálni, ahogy lehet önzésből kórházakat építeni, vagy bármilyen jócselekedetet tenni. Az emberben ott van a vallásos büszkeség. Ebből egyetlen dolog szabadíthat fel: a fájdalom. Ezt én is megéreztem a fiam halálakor. De itt van a feleségem, akivel valójában mindent ketten csinálunk. A házastársunk nem visszahúzó erő, hanem kontrollt tud adni. Van, hogy túltolom a hivatás oldalt, ilyenkor Daniella, a feleségem figyelmeztet, hogy figyeljek jobban a család oldalára is. Ugyanígy a gyerekeim is tükröt tartanak nekem. Ha a hatéves gyerek megkérdezi, miért nem vagy velem, arra nincs magyarázat.

Martí Zoltán: Nagyon hálás vagyok, hogy a könyv végén megszólalt András felesége. Ő bemutatta azt az oldalt, hogy amikor András műt, Bangladesbe rohan vagy előad, akkor bizony hiányzik otthonról. Egyébként szerintem is borzasztó nehéz megtalálni az egyensúlyt, azt hiszem, ebben én Andrásnál is nagyobb hibákat ejtek. Ráadásul a generációnkat – magamat az első sorba értve – egészen be tudja szippantani a közösségi média, ahonnan nagyon nehéz kirántani magunkat. Rá kellett döbbennem arra, hogy maga a házasság is evangelizáció. Ahogyan azt megéled, és amit abból látnak mások, azzal is üzenetet közvetítesz.

Folytatódik még a kiutazás Bangladesbe a szétválasztott sziámi ikrek miatt vagy már a járvány miatt nem lehet?

Csókay András: Részemről, tehát idegsebészeti oldalról remélhetőleg nem kell jó ideig menni.  4-5 év múlva kinőhetik a „műkoponya” tetőt. Akkor szóba jön a csere. Kedden volt két hete a műtét, nem érkezett visszajelzés arról, hogy baj van. Azért az imát még folytatni kell, főleg a gyengébb állapotú kislányért. Óriási segítség volt a 777 olvasóinak eddigi közbenjárása is.

Szilágyi Anna

Az Istennel a műtőben című könyvet itt lehet megrendelni

hirdetés