Biztos a te képzeletedet is megcsiklandozta már: milyen jó lenne hallani Istent! Olyan jó lenne, ha szemben állna velem és elmondaná, hogyan tovább! Akkor bizony azt csinálnám, amit mondana! De biztos vagy ebben?
Egy átlagos nap volt ez is, jó sok kávéval megspékelve. Minden a normális kerékvágásban haladt, amikor egyszer csak megjelent az a szorító érzés a mellkasomban, amit kétségbeesésnek hívnak. Nem tudom miért, de hirtelen minden kérdésem és bizonytalanságom a jövővel kapcsolatban egyszerre tört rám. (Talán túl jól ment minden.)
A kérdések csak úgy cikáztak a fejemben, és egyre jobban nyomták az agyamat, a szememet; rátelepedtek a gondolataimra, annyira, hogy le kellett ülnöm a földre ott, ahol voltam. Kellett egy perc, hogy magamhoz térjek.
– Uram, olyan jó lenne, ha most tisztán hallanálak, és megmondanád, hogy pontosan mit csináljak! – fohászkodtam magamban. – Ha most ott lennék a sátradban, mint Mózes, akkor sokkal egyszerűbb lenne. – irigykedtem, ami azért elég merész érzés, hiszen ki irigyelne negyven év pusztai vándorlást most, a huszonegyedik században, amikor már tíz métert is alig tudunk gyalog megtenni? Én mégis ezt tettem. Nem a megpróbáltatásokat kértem volna el Mózestől, hanem azt a kapcsolatot, ami az Atyával lehetett neki.
„Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal.” (2Móz 33,11)
hirdetésPersze ez nagyon leegyszerűsített példa, de a Bibliát olvasva ki ne vágyna arra, hogy az Úr ilyen pontosan megmondja neki minden következő lépését? Ahogyan ezen keseregtem, és a fejemben átpörgettem a különféle próféták történeteit, valami beugrott. Ott van Jónás, aki pontosan tudta, hogy mit kell tennie, mégis elmenekült! Mózes is menekült a szolgálata elől, és nem is mindig tudta, hogy miért kér valamit tőle Isten. Van, hogy ő is könyörög Istennek, hogy mutassa meg neki az útjait.
Ha elolvassuk a próféták történeteit, akkor nem azt látjuk, hogy minden vonakodás és sírás nélkül zajlott volna attól, hogy pontosan tudták mit kér tőlük Isten. Sokszor nem is tudták, hogy miért kér tőlük valamit, de bíztak. Számomra az egyik legmeghatóbb jelenet Mózes és Isten között a 2Mózes 33, 12-15-ben található:
„Majd ezt mondta Mózes az Úrnak: Nézd, te azt mondod nekem, hogy vezessem ezt a népet. De nem adtad tudtomra, kit küldesz velem. Pedig azt mondtad: Név szerint ismerlek téged, és elnyerted jóindulatomat. Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és, hogy elnyerjem jóindulatodat. Nézd, ez a nép mégiscsak a te néped! Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Mózes erre mondta neki: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!”
Mózes is tele volt kérdéssel és aggodalommal, nem is kis feladatot bízott rá Isten. De biztosította róla, hogy vele van, és Mózesnek csak ez számított! Egész küldetésének akkor volt értelme, ha Isten vele volt, ha az Ő orcája velük vándorolt. Tudta, hogy csak így lesz sikeres a nagy utazás.
Lehet, hogy néha a legszívesebben kikönyörögnéd Istenből a válaszokat, a pontos lépéseket. Lehet, hogy néha olyan homályos minden.
De Isten ma is ugyanolyan szelíden kérdezi: Megnyugtat, ha az orcám veled megy?
Hiszen megígérte, hogy velünk lesz mindennap a világ végezetéig. Ez a reménység csendesíti le a szívünkben a vihart, ez oszlatja fel a viharfelhőket. Legyünk olyan makacsok, mint Mózes, és mondjuk ki mi is hittel és bizalommal: nélküled Uram, egy lépést sem teszek tovább, de veled a világ végére is elmegyek!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
