Blog, Lábánné Hollai Katalin

A szentségi házasság Istenhez tartozik

Gyűrű, templom, orgona és fátyol. Ezek a szavak jellemzik első körben az esküvőt és egy boldog házasság kezdetét. Ezt tanultuk a filmekből, a regényekből és ez lebeg a szemünk előtt az álmainkban is. Ugyanakkor kell, hogy legyen ezek mögött még valami, amire az egész életünket képesek vagyunk feltenni.

„Viseld ezt a gyűrűt szeretetem és hűségem jeléül.” Akárhányszor a jobb kezemre téved a tekintetem és meglátom a karikagyűrűt az ujjamon, ez a mondat jut eszembe. Házasságkötésünkkor Isten színe előtt adta nekem ezt a gyűrűt a férjem az ő szeretete és az ő hűsége jeléül. Miért hangsúlyozom ezt ennyire? Mert szeretjük azt hinni, hogy az a szép karika az ujjunkon a saját szerelmünk és elköteleződésünk jele. A filmek és a könyvek is rendkívül kedvelik azt a fordulatot, amikor a pár egyik fele visszaadja a gyűrűjét a házastársának azzal az indokkal, hogy ő már nem szereti, nem tud vele élni. Holott az a gyűrű nem is a saját hűségét szimbolizálja, hanem a párjáét.

Amikor rádöbbentem, ténylegesen felfogtam, hogy mit jelent ez a mondat, még nagyobb becsben kezdtem tartani a gyűrűmet. Alapból egy hagyománykedvelő típus vagyok, így számomra természetes volt, hogy hordom az egyszerű aranyékszert, de a felismeréssel új tartalommal telt meg ez az elhatározásom. Tudtam, hogy így mindig velem van egy jel, amely a férjem szeretetére és hűségére emlékeztet. Nem a saját romantikus elképzeléseimre, a ködös szerelmemre, vagy a kötelezettségeimre, hanem a férjem elhatározására, amitől én sem szeretnék elmaradni. Ez inspirál, amikor nehezebb időszakon megyünk keresztül, és boldoggá is tesz, amikor „szárnyra kelünk, mint a sasok” (Iz 40.31), mert könnyen mennek épp a dolgok.

Ugyanakkor nem élek álomvilágban. Tudom, hogy a világban sok házasságkötés csak egy papír, egy trófea vagy éppen a nagymama utolsó akarata. Tudom, hogy vannak krízisek, amelyekből szinte lehetetlen kimászni vagy éppen olyan helyzetek, amelyekben nincs más út, csak a szétválás. Tudom, hogy az élet nem fekete és fehér, vannak árnyalatok. Tudom, hogy nem könnyű hűségben leélni egy egész életet, főleg, amikor az előfizetésekre is csak 2 év a hűségnyilatkozat. Tudom, hogy vannak kivételek, de azt is tudom, hogy rengeteg olyan válás van, amely nem a kivétel esete, hanem a könnyebbik út. Utóbbi esetekre gondolva pedig

úgy hiszem, hogy van egy szó, amivel nem lehet játszani, amit komolyan kell vennünk, mert nem rólunk szól, nem a mi emberi üzelmeinkre lett kitalálva. Ez a szó pedig a „szent”.

„Ez a fogalom jelöli mindazt, ami az isteni szférához tartozik, és ezért érinthetetlen és elkülönített a profán használattól.” Tehát mindaz, ami szent vagy szentségi, az Isten számára van elkülönítve és nem lehet egyszerű, hétköznapi és profán. Annak méltónak kell lennie arra, hogy Istené legyen. Így van ez a szentségi házassággal, a keresztség szentségével, a papszenteléssel, az oltáriszentséggel… Minden, amit megszentelünk, azt Isten számára különítjük el, neki adjuk, hozzá méltó. Amikor az oltár előtt kimondjuk egymásra az igent és szentségi házasságot kötünk, abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy a házasságunk Isten számára lesz elkülönítve. „A szentség Isten elválaszthatatlan tulajdonsága; abszolút értelemben vett erkölcsi tisztaság.” Ha tehát az oltár előtt megkötött házasságot szentnek tartjuk, akkor annak tisztának és erkölcsösnek kell lennie, és ez magába foglalja a hűséget is. Méghozzá nem magunk miatt, nem azért, mert mi úgy határoztunk, hogy hűségesek leszünk, hanem azért, mert szentségi kötelékbe léptünk.

Néhány éve rádöbbentem, hogy nem tudom Istent a szent szónál pontosabban jellemezni. Ebben benne van a szeretete, a hűsége, a mindenhatósága, az irgalma és minden tulajdonsága, amit csak ismerek. Ő egyszerűen szent. Mi pedig ebből a szentségből kapunk, amikor az oltár előtt hűséget fogadunk a házastársunknak. De ugyanez vonatkozik a felszentelt papokra vagy a megszentelt életűekre. Éppen ezért számomra, feleségként nem opció a hűtlenség. Nem opció, hogy hagyom elsorvadni a házasságomat.

Biztosan lesznek még nehéz helyzetek az életemben, amikor ezt nem mondom ki ilyen könnyen. Sőt, voltak már olyan időszakok, amikor nem volt olyan egyértelmű számomra, hogyan mutassam ki a szeretetemet. Nem tudtam eddig sem mindig, minden helyzetben helyesen cselekedni. Elbuktam sokszor, fájdalmat okoztam, de az egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy véget vessek a házasságomnak, hogy más mellett keressem inkább a boldogságot. Aki ezt az elhatározását csupán érzelmektől vezérelve igyekszik megtartani, annak ez szinte lehetetlen. Ehhez tudatos döntés kell, amelyhez tűzön-vízen keresztül lehet ragaszkodni, mert ha ez kölcsönös a felek között, akkor mindig lesz tovább. Akkor mindig lesz megoldás, újrakezdés és hűség.

Amikor válásokról hallok, vagy kiugró papokról, az nagyon meg tud rázni. Pontosan ezért, mert számomra az esküm, a döntésem, amit Isten színe előtt tettem, az szent. Szent és sérthetetlen. Ahogy vértanúk haltak meg az oltáriszentségért, mert tudták, hogy az mindennél értékesebb, úgy én is mindent megteszek azért, hogy megvédjem a házasságomat, mert az is meg van szentelve. Az is egy szentség.

Erre a szentségre emlékeztet az ujjamon lévő gyűrű minden nap. Ehhez akarok hű lenni a halálomig, függetlenül a körülményeimtől, a képességeimtől, a bűneimtől, a terheimtől, az életkoromtól vagy akár a közvéleménytől.

Mert a házasság szentsége nem egy egyszerű profán dolog, nem csupán egy papír, amit felülírhat az élet. A szentségi házasság Istenhez tartozik.

Kép: Gorg66 | Dreamstime.com

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás