Blog

Te szoktál adakozni a hajléktalanoknak? – Székely János atya tanácsai

Fontos társadalmi kérdés a szegények támogatása, de vajon milyen formában érdemes tenni? Ebben a nagyon nehéz témában írt lélekemelő cikket a 777-re Székely János szombathelyi megyéspüspök!

“Te szoktál adakozni a hajléktalanoknak?” – nemrég a 777 Instagram-oldalán ezt a kérdést tettük fel nektek, a válaszok számából pedig egyből kitűnt, hogy mennyire fontos témát sikerült felvetni. A szavazás eredménye is izgalmasan alakult: 62% szokott adakozni – értelemszerűen 38% nem.  

Szerettük volna hogy egy hiteles és általunk is nagyra becsült ember reflektáljon a kérdésre, ezért megkerestük Székely János szombathelyi megyéspüspököt, hogy segítsen támpontokat adni ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan viszonyuljunk a hajléktalanokhoz. Megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta a felkérést, íme a püspöki írás:


„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, azt neked adom!” – Székely János püspök atya gondolatai a szegényeknek való adakozásról, annak helyes módjáról

 “Vajon mi a jó megoldás a támogatásra? Természetes-e, hogy lelkiismeretfurdalásunk lesz, ha nem adunk? Hol van az emberi felelősség része – sokan azért nem adnak, mert úgyis elinnák a pénzt.

A Biblia nagyon gyakran felszólít minket arra, hogy segítsük a rászorulót. Az Ószövetség idején sok olyan törvény született, amely a szegények megsegítését írta elő. Aratás és szüret után a szegények joga volt, hogy a lehullott kalászokat, az ott hagyott gyümölcsöt összeszedjék. Minden harmadik évben tizedet szedtek a szegények javára, és minden hetedik évben parlagon hagyták a földeket, a rajta magától megtermő termés pedig a szegényeké volt. Minden hetedik évben el kellett engedni a tartozásokat (vö. Kiv 23,10-11; MTörv 15,1-11).

Példa számunkra Ábrahám, aki az árván maradt unokaöccsét, Lótot magához vette, felnevelte és javakkal is ellátta (Ter 12,4-5; 13,5-6). Ugyanígy példa Jób és Tóbiás jótékonykodása (Jób 29,12-16; Tób 1,8. 16-17).

Jézus arra tanít, hogy „Aki kér tőled, annak adj, és aki elveszi, ami a tiéd, attól ne kérd vissza!” (Lk 6,30). Az irgalmas szamaritánus történetében örök példát állított számunkra a bajbajutott embertárs megsegítésére (Lk 10,25-37). Jézus arra tanít: „Adjatok, akkor ti is kaptok! Jó, tömött, megrázott, túlcsorduló mértékkel mérnek majd az öletekbe!” (Lk 6,38) „Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak! (Lk 12,33) A gazdag ifjút utasítja, hogy a vagyonát a szegényeknek adja (Mk 10,21). Megtudjuk azt is, hogy tanítványok rendszeresen adtak adományt a szegényeknek (Jn 13,29). Az őskeresztény közösség pedig egészen rendkívüli módon, nagy áldozatkészséggel karolta fel a maga szegényeit (ApCsel 2,45; 4,34-37).

A pénzünkkel való bánás Isten tervei szerinti átalakítása kihagyhatatlan, lényegi része a keresztény életünknek. Gyökössy Endre mondta, hogy sokszor az emberek pénztárcája tér meg a legnehezebben. Ahogyan valaki a pénzével bánik, abból nagyon jól kitűnik az egyénisége. „Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Lk 12,34)

Vagyis az első, és talán legfontosabb állításom az, hogy ha valaki nem ad a szegénynek, akkor nem lehet igazi keresztény. „Hogyan maradhat meg az Isten szeretete abban, aki bár bőven van neki a világ javaiból, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?„ (1Jn 3,17)

Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a Biblia az adakozás bölcs formáit állítja elénk példának. Szinte egyetlen olyan esetet sem találunk a Bibliában, ahol valaki az útszélen kolduló embernek pénzt ad a kezébe. A Szentírás sokkal inkább a jótékonykodás bölcs megszervezését tanítja. Ezt látjuk az Ószövetség szegényvédelmi törvényeiben, de Ábrahám, Jób és Tóbiás életpéldájában is. Ugyanígy az Újszövetség elsősorban a bölcs, átgondolt, valamilyen formában megszervezett segítséget hangsúlyozza (Jn 13,29; ApCsel 4,34; 2Kor 8-9).

Nem rossz dolog, ha néha adunk valamit az útszélen kéregető embertársainknak. Elsősorban ne pénzt, hanem inkább ennivalót adjunk. A pénzadomány néha rögzít az esetükben egy rossz életállapotot, amelyből pedig lassanként kiemelkedniük kellene. Az igazi segítség az, ha ebben a kiemelkedésben segítünk. Ehhez pedig nagyon sok szeretet, idő és szakértelem is kell. A hirtelen adott pénzadomány sokszor inkább a mi lelkiismeretünket nyugtatja meg, ám nem ez az igazán nagy segítség egy bajban levő ember számára.

Az igazi nagy segítség az, ha leülünk a hajléktalan mellé, megkérdezzük a nevét, az élettörténetét.

Megsejtjük, hogy mire lenne igazán szüksége. Elvisszük fodrászhoz, szemüveget készíttetünk neki, elintézzük a papírjait, szállást vagy munkát szerzünk a számára, eljuttatjuk orvosi kezelésekre, befogadjuk őt a közösségünkbe, és leginkább: Krisztust adjuk neki. Így tette ezt Péter a templom Ékes-kapujánál kolduló bénával. Így szólt hozzá: „Aranyom ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A Názáreti Jézus nevében kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)

Néha adjunk az útszélen kéregető embernek is, de ne ez legyen a segítségünk fő iránya. A lelkiismeretünket ne ezzel nyugtassuk meg, hanem azzal, hogy hónapról hónapra a javaink egy részét rászorulók, szegények megsegítésére fordítjuk. Mennyit? Valaki azt mondta, hogy mindig annyit adjunk, hogy az már egy kicsit fájjon.

Legtöbbször ezeket a sok időt és szakértelmet igénylő, a szegény ember helyzetén valóban változtatni képes segítségeket nem is tudjuk mi magunk megadni. Hatalmas jót teszünk azzal, ha valakit besegítünk egy olyan helyre (Máltai Szeretetszolgálat, Csak Egyet Szolgálat, Karitász, Szeretet Misszionáriusai stb.), ahol bölcsen, szakmai tudással, a sokféle szociális intézménnyel együttműködve tudnak neki segíteni. Sokkal jobb, ha az illető hajléktalannak szánt segítségünket nem a hajléktalan kezébe adjuk, hanem a rajta segítő közösségnek, hogy ők költsék rá olyan módon, ahogy ez a számára a legmegfelelőbb.

Teréz anya nővérei sok-sok hajléktalant mentettek már meg a szakadék széléről. Nem szoktak pénzt a kezükbe adni. Néha szigorúak is velük szemben, például ittas állapotban nem engedik be őket a szállóra. Ám elvezetik őket Jézushoz. Akinek nyitott a szíve, az befogadja Őt, és lassanként az élete is rendeződik. Volt olyan templomőröm az Örökimádás templomban, aki valaha alkoholista és hajléktalan volt, de Teréz anya nővérein keresztül új életet talált. Boldogan, nagyon szakszerűen, imádságos lélekkel őrizte az Örökimádás templomot, és a hívek kedves Józsi bácsijává, szeretett testvérévé vált.

Légy tehát bőkezű, és adj sokat! Ám ezt a bőkezűséget toldd meg bölcsességgel, toldd meg az ezzel foglalkozó közösségek bevonásával, és így a jóságod még több gyümölcsöt fog teremni sok-sok rászoruló ember életében!”

Székely János atya – a Szombathelyi Egyházmegye püspöke

Borítókép: Dreamstime
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Géza 2020. 06. 29. 14:24

    Én ugyan szoktam, de őszintén szólva az a tapasztalatom, hogy a legtöbb kéregető hajléktalan az szándékosan él így, bizonyos szempontból kifejezetten élvezi ezt az életmódot, és akik viszont valóban rászorulnának, azok meg szégyellik a szegénységet, ezért ők nem kéregetnek ilyen formán.

  • Válasz Németh Rezső 2020. 06. 30. 05:00

    Jézus nem azt mondta azt akartam hozd rendbe életemet és nem tettétek hanem hogy éhes voltam és nem adtatok enni kétem egy százast és nem adtál