2020. 05. 20.

„A világ nagybeteg, de még meggyógyítható” – Kerényi Lajos atya

Június elsején ünnepli 93. születésnapját Kerényi Lajos piarista szerzetes, a nagymarosi és az egerszalóki találkozók megálmodója – sokak nagy példaképe. Generációk nőttek fel tanításán, még most is elképesztő lendülettel dolgozik azért, hogy minél többekhez eljuthasson az örömhír. Beszélgetés a legendás pappal imádságról, bátorságól – és egy fantasztikus megtérésről. 

Az Ön egész szolgálata az emberekkel való találkozásokról szól, mégis pont erről kell lemondania a járványhelyzet miatt. Hogyan viseli ezt az időszakot?

Magának az egész kereszténységnek az a lényege, hogy nagy távlatokban tud gondolkodni, sőt egészen a végtelenben. Amikor én tehetetlennek érzem magamat, de imádkozva elfogadom a keresztemet, akkor ez az ima felértékelődik. Ezért is imádkozom sokat a járványban elhunytakért.

Ez azt is jelenti, hogy a még most is lenyűgöző aktivitása mellett több ideje van az elmélkedésre?

Teljes mértékben! Jézus arra hív bennünket, hogy az egész világon hirdessük az evangéliumot, hogy másokat a megtérésre buzdítsunk. Kétféle ember van, az egyik, aki engesztel, áldozatot hoz, elmélkedik, míg a másik aktívan tesz azért, hogy Isten országa megvalósuljon. Az is előfordul, hogy Isten „berobban” az ember életébe, ilyenkor mintha azt mondaná: „Lennél szíves segíteni a megváltásban? Számítok rád!”.  A kezdet kezdetén egy püspökön keresztül üzent így nekem, még a kommunizmus üldöztetése idején, amikor rengeteg zaklatás és feljelentés történt. Elmentem Endrey Mihályhoz, aki Mindszenty akadályoztatása idején a speciális delegátus volt, aki így fogalmazott: „Lajos atya, a lőtt területről le kell vonulni, de csak addig, amíg lőnek!”. Számomra ez egy felfoghatatlanul nagy üzenet volt, egy isteni kinyilatkoztatás és megerősítés, hogy nem szabad félni, helyette cselekedni kell.

Ön cselekedett is, és útjára indította a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót. Miért pont a fiatalokat szólította meg?

Valóban, amikor a kommunizmus megint a tetőfokára hágott. Negyvenöt-negyvenhat évvel ezelőtt páran összefogtunk, és előbb Kismaroson, majd a résztvevők egyre növekvő száma miatt Nagymaroson rendeztük meg a találkozókat. Azóta ez a helyszín legenda lett: nemcsak országos, hanem nemzetközi mércével nézve is.

Azért a fiatalokhoz szóltunk, mert őket rontották meg a kommunisták, akik azt hangoztatták, hogy nincsen Isten. Így tudatosan olyan ideológiával rombolták őket, hogy „zabálj, szexelj, úgyis megdöglesz”. Minden nemes eszmét és távlatot megpróbáltak rommá zúzni. Ennek az lett a következménye, hogy Isten kimaradt az életükből és megnőtt a lelki betegségben szenvedők és öngyilkosok száma. Az ember tragédiájában a megkísértéskor Ádám így szól:

„Érzem, hogy Isten amint elhagyott,
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is.
Önmagam levék Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.”

Hogyan látja a fiatalok mai élethelyzetét?

Ma is ugyanez a helyzet, ezért aggódunk nagyon. Robert Sarah bíboros így fogalmaz Esteledik, a nap már lemenőben című könyvében: „A valóság tagadása a Nyugat részéről szörnyű gőg. Szándékos vakság és halálos ösztön gyümölcse: a hamis értéket becsülik és terjesztik. A rút vált széppé, az erkölcstelenség lett a fejlődés. A Nyugat nincs tudatában annak, hogy a saját sírját ássa. Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen hatalmas civilizáció veszni hagyná ezt a hatalmas gazdagságot, és közben semmit sem fognak fel ebből a veszteségből.”  Fel kell világosítanunk a fiatalokat arra, hogy van  végtelen valóság: még akkor is, ha erről a fogyasztói társadalom nem akar tudomást venni. Ez Nagymaros küldetése: kiemelni az embereket ebből a kiüresedésből, ami nem ad boldogságot.

Nagybeteg a világ, de nem halálos beteg – meg kell gyógyítanunk!

Az ember ma közömbös az eszmék iránt, mert nem tudja, hogy mik azok. Helyette a modern világ gondolkodását kapja, és mellé a boldogtalanságot. Ott van példának a szexualitás, ami szent dolog, mégsem Isten gondolata szerint éljük meg. Megijedünk a fogantatástól, mert házasságon kívül éljük az életünket, és ezért ijedtünkben öldöklünk. De Istent nem lehet kiűzni az emberekből: mindenkiben ott van az isteni erőtér! Ez az erőtér életünk végén „kiszabadul”, mert ott már a kincs és a gyönyör nem érdekes. Nagy számmal foglalkozom haldoklókkal, akiknél azt látom, hogy nincsenek már istentelen emberek.  Az ember természetes vége természetfölötti – mondja Aquinói Szent Tamás, és Ady Endre a maga összekuszált lelkével is így írja: „Szeret kibékülni az ember, mikor halni készül”.

Mindig is nagy szeretettel látogatta a haldoklókat, így találkozott a kommunista rendszer egyik legvéresebb bírójával, Olti Vilmossal is. Hogy emlékszik erre a találkozásra?

Életem egyik legszebb élménye volt! Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor valaki megtér és belátja, hogy rossz utat járt. A gyóntatószékben is hányszor találkozom könnycseppel. Ezek az életben az igazán nagy dolgok. Isten számára nincsen lehetetlen: szegény öregemberként feküdt az ágyon, természetesen nem ismertem meg. Odaléptem hozzá, és láttam, hogy mennyire ideges. Kérte, hogy sétáljunk ki a folyosóra. Kérdezte, hogy mi a véleményem Olti Vilmosról, én meg válaszoltam, hogy „Jajj, a vérbíró, aki annyi embert akasztófára küldött, aki elítélte az én Mindszentymet!”. Erre ő felkiáltott, úgy, hogy az egész folyosó hallotta: „Ne mondja azt, hogy vérbíró, mert én vagyok Olti Vilmos!”. Majdnem megrogyott a térdem, majd a vállamra tette a kezét és irgalmat kért. Megkapta a szentségeket, és sírva mondta, hogy most már minden rendben van.

Ezek Istennek a csodái, az ő végtelen irgalmának és szeretetének bizonyítékai!

Martí Zoltán

Kerényi Lajos atya a szombati, ezúttal online Nagymarosi Ifjúsági Találkozón is megtartja fakultációját, amelynek címe „Keresők”. További részletek a találkozóról ide kattintva!

Fotók: Bodnár Patrícia, Pesti Dóra, Tibély Gergely

 

Egyéb
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás