Álomvilág vs. valóság – Nem így képzeltem az újrakezdést

Bár több helyszínen már a hét folyamán tartottak nyilvános szentmiséket, míg sok helyen továbbra is online misékkel kell beérniük a híveknek, mégis ez lesz az első vasárnap, hogy az ország egy részén újra megtelhetnek a templomok. Ez azonban más lesz, mint a járvány előtt volt, így kettős érzések kavarognak most bennem.

Emlékszem, amikor márciusban kiderült, hogy egy ideig csupán online kapcsolódhatunk be a vasárnapi szentmisékbe, istentiszteletekbe. Akkor a szomorúság után az első gondolataim között szerepelt az, hogy milyen jó lesz, amikor újból mehetünk majd templomba. Akkor még bíztam benne, hogy a húsvétot már közösen ünnepelhetjük, de aztán nem így lett. Ennek ellenére folyamatosan bennem volt, hogy milyen boldogság lesz újból közös szentmisén részt venni. Arra gondoltam, hogy milyen felemelő lesz, amikor a járványhelyzet végén közösen hálát adhatunk Istennek, hogy vigyázott ránk.

Mivel még nem voltam hasonló szituációban, így valahogy fel sem merült akkor az bennem, hogy mi lesz, ha csak korlátozásokkal mehetünk ismét templomba. Bár sokszor foglalkoztatott az, hogy mi lesz más, de örök optimistaként csak az futott át az agyamban, hogy például az, hogy többen leszünk és többeknek lesz fontos a hit.

Most már látom, hogy túlságosan álmodozó voltam és a valóságban nem egy hollywood-i filmhez hasonlít majd az újrakezdés, amikor az egész hívőközösség önfeledten ünnepel.

Hiszen, ha csak hazánkra figyelünk is, akkor láthatjuk, hogy a járványügyi előírásoknak megfelelve, egyelőre vannak olyan területek, ahol, ha akarnának se tudnának nyilvános misére menni az emberek. Aztán ott vannak az idősek, 65 év felettiek, akiket továbbra is arra kérnek, hogy ne látogassák ezeket a nyilvános alkalmakat, természetesen azért, hogy ezzel is óvjuk az egészségüket. Úgy általában az egyházak korfáját nézve ez azt is jelenti, hogy lesz számos olyan vidéki helyszín, ahol továbbra sem lesznek majd misék, mivel pont ez a korosztály jár már csak templomba.

hirdetés

De milyen lesz azoknak, akik a fentiek ellenére mégis azon szerencsések közé tartoznak, hogy ismét jelen lehetnek a szentmiséken? Biztos lesz öröm is bennük, de azért nem biztos, hogy olyan felhőtlen lesz ez az öröm, mint amilyet én márciusban elképzeltem. A fentebb említett okokon kívül már csak azért sem, mert a templom falain belül is más lesz, mint két hónappal ezelőtt. Maszkban, egymástól távolságot tartva ülhetnek majd az emberek a padokban, hogy csak a legfontosabb változásokat említsem. Egyelőre még az öröm mellett szomorúság vegyül a szívemben, ha arra gondolok, hogy a hétköznapokban megszokott szabályokkal kell élnünk a templomban is, ki tudja még, hogy mennyi ideig. Tudom, hogy ez a mi érdekünkben van és azért, hogy vigyázzunk egymásra, de mégis, a szívnek nem olyan könnyű befogadnia, amivel a tudatunk már megbarátkozott. Még akkor sem, ha az utóbbi hetekben megszokhattuk a bizonytalanságot, hiszen a biztos pontot a hit jelentette és Isten, ezekben a nehéz időkben is. Hajlamos vagyok – és talán nem csak én vagyok így ezzel – a megszokott dolgokhoz ragaszkodni. Ezért is nehéz elképzelni, hogy szabályok mellett kell majd jelen lennem a szentmisén.

Mégis, egy nagyon fontos dolgot kell magamban tudatosítanom.

Bármennyire is lényeges számomra, nem a szentmise körülményei adják meg az egésznek a varázsát, hanem az, hogy ennek keretében találkozhatok Istennel.

Így, ha továbbra is csak online lehetek jelen a templomban vagy testben is, de szigorú szabályok mellett az nem számít, mert az a legfontosabb, hogy ezeken az alkalmakon ott lesz Ő is, aki a biztos pontot jelenti számomra a jelenlegi bizonytalan helyzetben. Ha pedig most ilyen próbák elé állít, azzal lehet csak azt szeretné, hogy teljesen a vele való találkozásra tudjak koncentrálni és ne a külsőségekre figyeljek…

Hortobágyi Tibor

Kép: Pixabay

hirdetés