2020. 05. 01.

Az egyházak maguk fognak dönteni a szertartások bevezetéséről

Május 4-től újraindul vidéken az ország, ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be szerdán Facebook-oldalán, majd Gulyás Gergely miniszter is megerősítette a csütörtöki Kormányinfón, aki kihangsúlyozta, hogy a szabályok betartásával továbbra is lehet szentmiséket és istentiszteleket bemutatni. Azonban a szertartások újra bevezetéséről a végső döntést az egyházak vezetőségei fogják meghozni. 

“Újra lehet templomba menni” – hirdette a sajtó a csütörtöki Kormányinfó után, azonban a kérdés ennél összetettebb. Bár az egyéb lazítási intézkedések mellett Gulyás Gergely miniszter azt is bejelentette csütörtökön, hogy lehet látogatni a szertartásokat, de a végső döntést az egyházak vezetőségei fogják meghozni, akik úgy tűnik továbbra is kivárnak

Megkeresésünkre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a következőt válaszolta: “Közösségeink biztonságát és érdekeit szem előtt tartva elemezzük a helyzetet és a lehetőségeket, figyelemmel az országon belüli egyes területek közti különbségekre”  – tájékoztatott bennünket az MKPK Sajtószolgálata.

A bejelentés után a Veszprémi Főegyházmegye is nyilatkozatot adott ki Facebook-oldalán. “A Veszprémi Főegyházmegyében minden egyéb híresztelés ellenére, nyilvános szentmisék további rendelkezésig nem kerülnek bemutatásra. Erről a későbbiekben születik majd döntés, melyről a híveket tájékoztatjuk. Addig az eddigi rendelkezések vannak érvényben” – írták. 

A Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa május 1-jén lelkészeknek küldött körlevelében azt írja, hogy a következő héten tárgyalják a templomok esetleges megnyitásának kérdését.

hirdetés

„A püspöki tanács tagjaiként nagyon várjuk már, hogy újra meg lehessen nyitni templomaink ajtaját. Mindennél fontosabb kell hogy legyen azonban a hívek biztonsága és a járvány eredményes fékezése” – írta dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, Kondor Péter püspök, Szemerei János püspök a lelkészeknek 2020. május 1-jén küldött levelében. „Ezt szem előtt tartva elemezzük a helyzetet, és a jövő hét elején körlevélben adunk tájékoztatást a gyülekezeteknek. Határozottan kérjük, hogy addig a korábbi útmutatásunkat tekintsétek érvényesnek, és azoktól eltérő terveket ne hirdessetek meg a gyülekezetekben” – kérték a lelkészeket. 

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége április 30-án kiadott közleményében kijelenti, hogy május 3-ig mindenképpen szünetelnek egyházi alkalmaik. 

“Összhangban Magyarország Kormánya április 30-án hozott intézkedéseivel a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a koronavírus járvánnyal összefüggésben azt kéri, hogy május 3-ig az elnökség március 16-án tett javaslatát kövessék. Eszerint kérjük a gyülekezeteket, hogy május 3-ig továbbra is szüneteltessenek minden egyházi alkalmat, istentiszteleteket” – írják. “Május 4-én, hétfőn a Magyarországi Református Egyház elnöksége tanácskozik a változtatás módjáról” – jelentették be, majd arra kérték híveiket, hogy továbbra is imádkozzanak. 

“Kérjük a testvéreinket, hogy továbbra is hordozzák imádságban a járvány mielőbbi megszűnését, a betegek, egészségügyi dolgozók, felelős döntéshozók életét.”

Tehát a híresztelések ellenére nem igaz, hogy a templomok újra látogathatóak lesznek, ehhez meg kell várnia minden felekezetnek saját vezetőségének hivatalos döntését. Kérjük olvasóinkat, hogy figyeljék egyházuk honlapját a hivatalos információkért.

 

Kép: unsplash.com/Marco Meyer

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás