Mit jelent a gyermekkeresztség, és hogy bontakozik ki az élő hit egy ember életében? Csákay Zoltán tanúságtételét olvashatjátok vendégírásában.
A víz, amely évek múlva ért el a szívemig
Hálával tekintek vissza arra a pillanatra, amikor a keresztség szentségében az életem elválaszthatatlanul összeforrt a feltámadott Krisztussal. Ezen a kegyelemmel teli kerek évfordulón megemlékezem arról az isteni hívásról, amely kivezetett a sötétségből, és megnyitotta előttem a fény és az örök élet kapuját.
Gyermekként vitt el a családom a keresztvízhez, amikor még mit sem értettem az egészből: a szavak súlya, a szertartás szimbólumai, de még a homlokomra hulló cseppek hűvöse is kívül rekedt az öntudatlan gyermeki lélek határain. Számomra az a nap csupán egy elmosódott családi esemény maradt, amelyről semmit sem tudtam felidézni.
Sokáig úgy hordoztam a keresztségemet, mint egy szép, de lezárt ajándékdobozt, aminek a létezéséről is megfeledkeztem.
Eljött aztán a felnőttkor, és vele együtt a döntések, a kérdések és a lélek szomjúsága. Évekig hajszoltam a válaszokat a világ zajában: emberi elvárásokban, külső sikerekben, munkában, a lélek szomját azonban nem lehetett elhallgattatni. A saját erőmre támaszkodó éveimben olyan voltam, mint a kietlen pusztaságban álló kiszáradt fa, ágaim töredeztek a széltől, gyökereim hiába kutattak éltető nedvesség után a kőkemény földben, s bár a külső világ talán még látott rajtam némi zöldet, lelkem kiszáradófélben volt.
A fordulat nem egy csattanós villámcsapással kezdődött, hanem egy csendes pillanattal, amikor végre megálltam, és megengedtem magamnak, hogy meghalljam az isteni hívást. A keresgélés útján elérkeztem ahhoz a határvonalhoz, ahol meghoztam életem legfontosabb döntését:
felekezetet váltottam, tudatosan igent mondva Istenre.
Ekkor értettem meg igazán, hogy a gyermekként megkapott keresztség kegyelme nem veszett el az eltelt évek alatt. A keresztségi gyertya lángja kihunyt ugyan az emlékeimben, de a parázs ott izzott a hamu alatt, és Isten türelmesen várt rám, akár az elvetett mag a mély törésvonalak mentén, amíg
a szívem felnőtt a döntéshez, és ez a parázs újra lángra lobbant.
Miként a tavaszi zápor átáztatja a kiszáradt, megrepedezett talajt, s a holtnak hitt gyökerekből egyszerre új hajtások fakadnak, úgy érkezett meg Isten kegyelme az életembe. Ami gyermekként csupán egy meg nem értett „esemény” volt, az felnőttként megmentő valósággá vált, s megértettem, a keresztség nem egyéni teljesítmény, hanem hazatalálás egy nagy, szerető családba: megérkeztem az Atyához.
Földi születésünk napja az élet kezdete ezen a világon, de keresztségünk napja ennél sokkalta mélyebb, hisz örökérvényű: ekkor születtünk újjá az örök életre. Míg a test szerinti születés erre a mulandó világra hoz el, a keresztség napján Krisztusban új teremtmények lettünk, megszerezvén a mennyei polgárjogot. Ahogyan Pál apostol tanítja: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2Kor 5,17)
A keresztség által megkaptam azt az eltörölhetetlen kegyelmi pecsétet, amellyel az Atya saját gyermekévé fogadott. A vízből és Szentlélekből való újjászületés által Krisztus titokzatos Testének élő tagja lettem: „Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.” (Gal 3,27) Amikor templomba való belépéskor megérintem a szenteltvizet, az már messze nem csupán egy idegen szertartás kelléke:
minden egyes csepp a nevemet szólítja, és emlékeztet arra a szövetségre, amit Isten kötött velem.
Ma már teljes meggyőződéssel vallom meg, hogy a Krisztushoz tartozás nem csupán egy döntés az életemben, hanem maga az Élet.
Mit jelent mindez a mindennapok valóságában? Nem azt, hogy elkerülnek a viharok, a fáradtság vagy a kétségek, hanem azt a belső bizonyosságot, hogy a legnagyobb zűrzavar közepette sem vagyok árva. Korábban a nehézségekben többnyire a saját erőmre támaszkodva szorongtam, ma azonban, amikor egy-egy nehéz döntés vagy próbatétel előtt állok, visszanyúlok ehhez a kegyelemhez: tudom, hogy nem vagyok egyedül, a mindennapok örömében pedig az Ő mennyei fénye ragyog át rajtam.
Mindenható Istenem, mennyei Atyám!
Megindult szívvel adok Neked hálát azért a mérhetetlen kegyelemért, amellyel a keresztség szentségében Magadhoz öleltél. Köszönöm, hogy elhívtál, nevemen szólítottál, és Szentlelked által a Te családod, az Egyház élő tagjává tettél. Jézus Krisztus, a mi Megváltónk nevében alázattal kérem bölcsességedet és erődet; Te tudod, milyen törékeny a mi emberi erőnk, ezért Hozzád folyamodom gondviselő kegyelmedért. Kérlek, segíts megőriznem ezt a keresztségi ajándékot; óvj meg a kételkedés sötétségétől és a szív megkeményedésétől. Add, hogy a keresztségben kapott elhívás, a Te elkötelező szereteted pecsétje soha el ne halványuljon életemben. Őrizd meg hitemet, tisztaságomat és az irántad való bizalmamat minden élethelyzetben. Formálj engem hiteles intővé, szeretetteljes tettekké és élő példává. Add, hogy szavaimmal, imádságos életemmel és mindennapi döntéseimmel megmutathassam a világnak Krisztus világosságát. Töltsd be otthonunkat békességeddel, hogy a Te kegyelmed oltalmában növekedhessek tovább a hitben, szeretetben és reménységben, saját üdvösségemre, de mindenekelőtt a Te nagyobb dicsőségedre.
Csákay Zoltán
hirdetés
