2020. 04. 30.

A történelmi egyházak vizsgálják a lehetőségét a nyilvános szertartásoknak

Május 4-től újraindul vidéken az ország, de egyelőre arra még várni kell, hogy a szertartások nyilvánosak legyenek. A katolikus, a református és az evangélikus egyház is kivár és vizsgálja a lehetőségeket.

Levélben kereste meg szerkesztőségünk a katolikus, a református és az evangélikus egyházakat, miután tegnap este Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi médiában bejelentette, hogy “megpróbálják újraindítani Magyarországot”. Ezt erősítette meg Gulyás Gergely miniszter a mai Kormányinfón is, aki kihangsúlyozta, hogy a szabályok betartásával továbbra is lehet szentmiséket és istentiszteleket bemutatni. 

A három általunk megkeresett egyház válasza egy irányba mutat: egyelőre vizsgálódnak és kivárnak. A helyzet azért is lehet sürgető az egyházak vezetői számára, mert május 4-től vidéken újraindul az élet Magyarországon: kinyitnak az éttermek, a kávézók teraszai, szabadtéri múzeumok – de még a strandok is. A kérdés tehát adott, hogyha ezek a tevékenységek újra szabadok lesznek Budapesten kívül, akkor az egyházak mikor döntenek úgy, hogy újra hívők részvételével tartják meg a szentmiséket és az istentiszteleteket. 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia válaszából ítélve még az sem kizárható, hogy az országos intézkedésekhez hasonlóan vidéken lehet majd szentmisékre járni – de a fővárosban továbbra sem: “Közösségeink biztonságát és érdekeit szem előtt tartva elemezzük a helyzetet és a lehetőségeket, figyelemmel az országon belüli egyes területek közti különbségekre”  – tájékoztatott bennünket rövid válaszában az MKPK Sajtószolgálata.

hirdetés

A református és az evangélikus egyház is kivár: Fekete Zsuzsa, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának kommunikációs vezetője arról tájékoztatta a 777-et, hogy a püspökök hetente tartanak egyeztetéseket, figyelemmel kísérik a változásokat és ez alapján hozzák meg döntésüket – várhatóan jövő héten.

Ezt a kivárást erősítette meg megkeresésünkre a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke: Fabiny Tamás rövid válaszában azt is hangsúlyozta, hogy a testvéregyházakkal is zajlanak egyeztetések a helyzetről: “Természetesen egyeztetnünk kell egymással, adott esetben a kormányzattal, testvéregyházakkal, és csak azt követően tudunk válaszolni” – írta válaszában a püspök.

Egyelőre tehát nagy a bizonytalanság, hiszen az egyházak vezetőinek több mindent kell mérlegelniük: egyrészt a hívők részéről egy bizonyos szintű nyomás alakulhat ki feléjük, ha nem enyhítenek a szigorításokon, hiszen a vidéki, hitüket aktívan gyakorló lakosság azt fogja tapasztalni, hogy az emberek szabadon mehetnek például cukrászdák teraszaira – de szertartásra továbbra sem. Másrészt viszont arra is gondolniuk kell, hogy ha csak vidéken törlik el a szabályozást, akkor a fővárosból többen is elutaznának Budapestről, hogy  szentmisére/istentiszteletre mehessenek – ezzel pedig a kijárási korlátozást szegnék meg. 

A döntés tehát egyáltalán nem egyszerű, ezért is érthető, hogy ennyire szűkszavú válaszokat adtak a 777 megkeresésére. Természetesen a továbbiakban is igyekszünk a lehető leggyorsabban beszámolni a fejleményekről.

Fotó: Pixabay

Egyéb Hírek
hirdetés

1 Komment