A nagycsütörtöki evangélium egyik kulcsmondatát szeretném elétek hozni. Jézus még egy végső jelét adta szeretetének, lehajol és megmossa tanítványai lábát, úgy, ahogyan a szolga cselekszik. De miért is volt erre szükség?
A válasz a közösségben keresendő. Ha Jézus nem mutat példát választottainak, nem alakul ki közöttünk közösség, így lehet érteni Péternek intézett szavait: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám!”. Azt akarja, hogy eggyé forrjanak a kölcsönös szeretetben, ezért az apostoloknak is hasonlóképpen kell cselekedniük: nekik is meg kell mosniuk egymás lábát, mert csak így alakul ki közöttük is a szeretet igazi köteléke.
Jézus így akar közösséget létrehozni: Jézus és tanítvány, tanítvány és tanítvány között.
A Mester életéből sok mindent láttak és hallottak, de amit most kaptak, az lesz az ő igazi küldetésük: közösséget teremteni. Nem magányos harcosokra, maguk módján keresztényekre van szükség, hanem szolgáló munkacsoportra, amelyben egység van. De Jézus is tudta, hogy nem elég létrehozni egy csapatot, egyben is kell tartani, vezetni, irányítani kell és ezért megalapította a papság rendjét. Nem zsíros pozíciót, rangot, megbecsülést, vagyont adott nekik, hanem a pásztori szolgálatot.
Olyan emberekre van szüksége, akik képesek életüket adni a rájuk bízottakért.
Mennyire igaz ez a mai háborús helyzetben, ha az olasz atyák vértanúságát nézzük. Közel 100-an már a megdicsőültek társaságából tekintenek le ránk és arra hívnak bennünket, hogy ne féljünk életünket adni felebarátainkért. A koronavírus elleni küzdelem bátor harcosai, vértanúi ők.
Meg van a közösség, van vezetője, de még hiányzik az őket éltető, tápláló kenyér, a communio. Az élet kenyere itt nyer igazi értelmet, nem égből érkező manna, hanem maga Jézus teste és vére. A legfenségesebbet kapjuk, amely táplál, éltet és gyógyít.
Ha az eucharisztia külső megjelenését vizsgáljuk, akkor tudjuk, hogy kenyér és bor. A kenyér a hétköznapok legfőbb tápláléka volt, a bor viszont az ünnepeké. A teremtő két ajándéka segít megérteni, miért is váltak az eucharisztia ünneplésének legfontosabb alapanyagává. A búzakalász tartalmazza a búzaszemeket, a sok szem adja a lisztet, melyből a kenyér készül. A közösségvállalás nagyon szép példája, hogy a búzaszemek együtteséből áll össze a kenyér, nem külön-külön akarnak a búzaszemek érvényesülni, kenyerekké lenni, hanem együtt.
A bor alapanyaga a szőlő, mely fürtjén sok-sok szemet hoz. Egyenként is finomak a szemek, de a legnemesebbek akkor lesznek, amikor együtt érlelődnek borrá, az öröm italává.
Nekünk is hasonlóvá kell válni az eucharisztiát alkotó búzakalászok és szőlőfürtök küldetéséhez. Nem magányos harcosként kell megküzdeni a kihívásokkal, hanem együtt.
Nem a saját erőnkre kell hagyatkoznunk a vírus terjedésének megállításában, hanem a szentségek, a közös ima erejében kell bízni és remélni.
Fontos, hogy nincs értéktelen búzaszem vagy szőlőszem. Mindegyikre szükség van ahhoz, hogy az oltáron megelevenedjen az utolsó vacsora emlékezete. Mindannyiunkra szüksége van az Istennek, hogy együtt végig vigyük azt a munkát, amit ránk bízott. Az apostolok kara sem volt egy makulátlan, elit alakulat: vámos, halász, hitetlenkedő, tagadó, áruló, félős… De hibáik, gyarlóságaik ellenére is – Júdás kivételével – az Egyház első püspökeivé, sőt Péter személyében az első pápává lettek. Kiválasztottságuk nem lett kisebbé azáltal, hogy János apostol kivételével, egyikük se merte végig járni a Via Dolorosát, megállni a Golgotán. A szeretett tanítvány bátorsága a fehér vértanúság lett.
Bízom abban, hogy a koronavírus borús árnyéka ellenére megerősödünk a mai estén abban, hogy Jézus közösségében kell maradnunk. Csak a nála lévő mag tud bő termést hozni, válik igazán termékennyé. Azok, akik egyedül akarnak naggyá válni szolgáljon figyelmeztetésül a Magvető példabeszéde, mert azok a magok melyek az útra, út szélére, bokrok közé vagy rossz talajba hullanak a kezdeti növekedésük (gyors sikerek, hírnév, vagyon stb.) után a gyors elszáradás, pusztulás következik.
Legyünk a 21. század cselekvő búzakalászai, szőlőfürtjei, hogy napról napra Krisztus vérévé, testévé legyünk!
Bese Gergő atya
hirdetés
1 Komment
A lábmosásnak csak egy üzenete van a megváltás. Mert hiába fürdessz meg a lábad érinti a földet ezért nem vagy teljesen tiszta. A föld evilág , a lábad pedig az érinkezésed evilággal . Attól csak az tisztithat meg aki nem evilági. Nem annyira a megalázkodó szeretetnyilvánítás sőt egyátalán nem az a lényeg. Az is benne van hogy akkor a fejemet stb. is mosd meg Jézus válasza : nem azt te is megteheted de a lábadat nem mert valamin állnod kell. Az is durva hogy csak evilág elhagyása után moshat meg Ő. Ezért hogy hagyhatod el csak tisztán? Áldozati halállal. Vele kell halnod de még úgy se leszel tiszta . De a lábad majd ő megmossa. Ez az örömhír. De keskeny az ösvény szoros a kapu az utad nem egy diadalmenet vér és verejték kiséri mert csak a lábad mossa meg a többit neked kell. És mégegy mi rosz van evilágban ? Az hogy Istenen kívül van aki pedig a Van. Az idő folyik, egyirányba az elveszésbe . Isten országa csendes tiszta tó. Ahol minden egyszerre van.