Tízezren a 777-ért kampány
Blog, Lábánné Hollai Katalin

Örökség

Örökség. Bő egy hónapja két nagyon különös élményben lehetett részem, melyeket egy szó köt össze, az örökség. Gondolatok egy koncert és egy utazás margójára.

Azt hiszem az örökség szóról legtöbbünknek az ingó- és ingatlanvagyon vagy esetleg a szellemi örökség jut eszébe. Azok az értékek, melyeket a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink… gyűjtöttek és őriztek meg nekünk. Ezek egy része persze nem feltétlenül pozitív, hiszen hiába öröklünk egy házat, ha mondjuk óriási jelzálog van rajta. A szellemi örökségünk még bonyolultabb. Ezek közé tartozik a nemzeti identitásunk, a gyökereink, kicsit a személyiségünk, a gondolkodásunk és a hitünk is. És ezzel meg is érkeztünk ahhoz a két eseményhez, ami kapcsán elkezdtem gondolkodni a saját örökségeimről, méghozzá a hitem szempontjából.

Január végén Szabó Balázs gospel zenész lemezbemutató koncertjén voltam, melynek a címe éppen az Örökség volt. Régi keresztény zsoltárokat játszottak kicsit újragondolva. Felcsendült többek között a „Ó, mily hű barátunk Jézus!” kezdetű dal vagy az „Isten élő lelke, jöjj!”. Az énekek között pedig Balázs mondott néhány gondolatot az új albumról, a régi dalai születéséről, tanúságot tett az életéről és beszélt arról, hogy mi is a mi örökségünk keresztényként. Miközben a koncert szépen lassan átformálódott dicsőítéssé, elindult bennem egy gondolatsor az én hitem örökségéről.

Vajon a felmenőim között hányan imádkoztak azért, hogy a családom keresztény legyen? Vajon mennyi olyan döntés, történelmi helyzet volt az őseim életében, ami befolyással volt arra, hogy én most keresztény vagyok és egyáltalán élek?

Ezek a kérdések cikáztak bennem miközben a nézőtéren egyre többen álltunk fel, hogy lelkes hallgatóságból még lelkesebb dicsőítők legyünk. Végül egy szívvel és egy lélekkel dicsőítettük Istent, akiben hihetünk, akit ismerhetünk és szerethetünk, sőt, aki minket is szeret.

Néhány nappal a koncert után Izraelbe utaztam egy kis családi/baráti társasággal. Eleinte minden kérdés törlődött a fejemből az előző gondolatokból, de miután végig jártuk a Via Dolorosat, jártunk a Genezáreti-tónál, imádkoztunk a Siratófalnál… szépen lassan visszakúsztak az örökséggel kapcsolatos gondolataim. Ugyanis azon a földön jártam, azt a vidéket jártam be, ahol Jézus Krisztus élt, meghalt és feltámadt. Márpedig keresztényként a feltámadás és az örök élet a legnagyobb örökségünk. Azért, mert Jézus meghalt értünk, az Atya mindnyájunknak szeretné örökül adni az üdvösséget. Az üdvösség várományosai vagyunk! Nem állítom, hogy most már teljes mélységéig értem és érzem, mekkora ajándék ez számomra, de újabb kis részt értettem meg pusztán azzal, hogy jártam Izrael városait, Jeruzsálem utcáit. Most már egészen másként olvasom a Bibliát, másként éneklem a dicsőítő dalokat, mert egy picit kézzelfoghatóbbá vált az Istengyermeki örökségem.

Hálás vagyok, hogy ezt a két élményt olyan szoros egymásutánban élhettem át.

Így nemcsak a tudományos, vallásos vagy turisztikai érdeklődés vezetett végig a Szentföldön, hanem egy személyes üzenet is, amit Isten a szívemre helyezett a koncerten és kibontott bennem az utazás során.

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Még nem érkezett hozzászólás