A heti7es névre keresztelt interjúsorozatunkban a 777 szerkesztői mutatkoznak be, mesélve az elhívásukról, az éppen őket foglalkoztató témákról és önmagukról. Ebben a részben Szilágyi Annával beszélgettünk, aki tavasszal csatlakozott a csapathoz.
Hogyan kerültél a 777-hez?
Én is vendégszerző voltam eleinte, ahogy többen is a csapatból. Zolit már régebbről ismertem és szóba került, hogy újságírónak tanulok. Kérte, hogy küldjek próbaírásokat. Mivel tetszettek neki, elkezdtem írni az oldalnak, majd márciusban csatlakoztam a szerkesztőséghez is.
Nem fárasztó vagy egyhangú, hogy a hivatalos munkádban is írással foglalkozol és a szolgálatod is ezzel kapcsolatos?
Az írás nekem szerelem. Nem tudok nélküle sokáig létezni. Néha inkább az a furcsa, hogy ez a hivatalos munkám is, mert számomra teljesen természetes, hogy írok. Arra jöttem rá, hogy a 777 menedék nekem abban a sodródásban, ami amúgy az életem. A munkám során nyilván nem én választom ki a témákat, ott vannak irányok, amiket követni kell, de itt azt írhatom le, ami bennem van. Ami tényleg belőlem fakad. Újra és újra rájövök, hogy ez tölt fel.
Mi mozgat meg igazán, mi a kedvenc témád?
Nagyon szeretem az önismereti témákat. Régóta foglalkozom ezzel, ami nyilván abból is fakad, hogy az édesanyám pszichológus és tőle szívom magamba gyerekkorom óta, hogy ez keresztényként is nagyon fontos. Már egy ideje foglalkoztat, hogy a pszichológia és a kereszténység mennyire összefonódik. Egészen mély szinteken alátámasztják egymást. Ha erről írhatok, akkor flowba kerülök, mert azt érzem, hogy a lényegről beszélünk végre.
Több írásod szól az egyedülállóságról. Miért szoktad ezt témaként választani?
Nyíltan képviselem, hogy inkább légy egyedül, mint egy megalkuvó kapcsolatban, de néha úgy érzem, kevesen látjuk ezt így. Ha körülnézek a környezetemben, azt látom, hogy annyira félnek az emberek az egyedülléttől, hogy inkább olyannal vannak, akikről a szívük mélyén tudják, hogy nem illik hozzájuk. A cikkeimmel próbálom képviselni azt, hogy Istennel az oldalunkon egészen más perspektívába kerül, hogy most éppen egyedülállók vagyunk. Ez egy nagy tanulási időszak, amiben sokkal többet lehet érni egyedül, mintha belemenekülünk egy kapcsolatba.
Ha már Istennél tartunk: sokan egyszerűen katolikus oldalnak könyvelik el a 777-et, annak ellenére, hogy minden fórumon ökumenikus oldalként definiáljuk magunkat. Te reformátusként hogyan látod ezt?
Megmondom őszintén, féltem, mikor szerkesztő lettem, hogy hogyan fogja a csapat fogadni, hogy protestáns vagyok. Aztán megtudtam, hogy Harmati Dóri is az, így megnyugodtam. Volt bennem egy kis óvatosság, de miután bekerültem, hamar megláttam, hogy ez tényleg egy ökumenikus csapat és tartalmilag is egyre nyitottabb. Ha megnézzük a kezdeteket, ott azért gyakoribb volt a direkt katolikus tartalom. De szerintem, aki most megnézi azt oldalt, azt láthatja, hogy Jézus van a középpontban. Ilyen módon, én azt gondolom, hogy lassan teljesen magunk mögött hagyhatjuk a katolikus címkét. Nem azért, mert az rossz, hanem mert ennél sokkal több a 777.
Mi a legmeghatározóbb élményed a 777-tel kapcsolatban?
Az egyik az OFFLINE EXTRA volt, pedig akkor még csak vendégszerző voltam. Büszke voltam, hogy annyi ember eljött és arra is, hogy azt a nagy eseményt a 777 hozta össze. Fantasztikus dolog, hogy az emberekben ilyen nyitottság van, és a torinói lepel miatt annyian eljöttek, mert érdekelte őket. És szerintem ebben az érdeklődésben ott van az Istenkeresés is. Nekem nagyon ünnepélyes volt az egész esemény. Mérföldkő volt a 777 életében, amellyel magasra tette a csapat a mércét.
Közeledik az új év. Van benned valamilyen célkitűzés vagy fogadalom a jövő évre nézve?
Fogadalmakat nem szoktam tenni, de szeretek visszanézni az elmúlt évemre és ránézni a következőre. 2020-ban, amit szeretnék mindenképpen megtanulni: a pihenés. Hogy ne legyen bűntudatom tőle. Még Isten is pihent, de szerintem a keresztényekben nagyon gyakran van egy megfelelési kényszer, bűntudat, hogy „nekem hasznosnak kell lennem, nem szabad pihenni”. Van, hogy engem is a testem figyelmeztet, hogy „nyugi, kicsit állj le!” Muszáj ezt megtanulni! Ezen kívül szeretnék sokkal többet olvasni. Többet írok mostanában, mint olvasok, ami szerintem – főleg újságíróként – nem normális.
Azért, ha ez a munkád, akkor valahol ez természetes.
Igen, de egy embernek, aki írással foglalkozik, alapvető, hogy olvasson. És ebben azért nagy hiányosságaim vannak. A hitemre nézve pedig az a nagy vágyam, hogy egyre nagyobb szabadságban éljem meg. Ne az elvárások mozgassanak, hogy az egyház, a gyülekezetem mit vár el… Hanem tényleg olyan szinten legyek közel Istenhez, hogy vele együtt lélegezzek, mindent vele csináljak! Szeretném egyre inkább azt megélni, hogy mindenhol és mindenben ott van. Ha bemegyek az újsághoz, akkor is velem van, ha bulizom, akkor is.
Egyszerűen nem akarom elkülöníteni az életemben Istent és a minden mást.
Akkor te is tabudöntögetőember vagy.
Remélem.
Nemrég volt egy cikked, ami szintén tabukat döntött. Az volt a címe, hogy Itt az ideje, hogy kibéküljünk a férfiakkal. Rengeteg pozitív visszajelzést, köszönetmondást kaptál utána.
Arról írtam, hogy jó lenne megbocsátani a férfiaknak és nem ellenségként tekinteni rájuk. Nagy élmény volt, hogy a cikk után sokan rám írtak, férfiak is, hogy köszönik, mert felszabadító érzés volt számukra, hogy egy nő így gondolkodik róluk. Nagyon szeretem, amikor egy-egy írásom gyógyító tud lenni. Tudom, hogy nem én gyógyítok, hanem Isten, de így kicsit mégis együtt csináljuk. Rajtam keresztül átfolyik az ő elfogadása, szeretete, megbocsátása. Ez fantasztikus érzés! És ez független attól, hogy az olvasó kereső vagy már hívó, nő vagy férfi. Ez engem nagyon motivál.
Miben látsz még hiányt, ahol jó lenne tabukat döntögetni és akár még a 777-ben is jó lenne ennek nagyobb figyelmet szentelni.
Biztos sok van. Igazából minden olyan területen, ahol a sztereotípiák mozgatják az embereket, tabukat kell döntögetni. És ez bármi lehet: munkahely, elhívás… Például nagyon sokszor azt nevezik csak elhívásnak, ami ilyen „szent burokban” van, miközben lehet, hogy bekerülsz a művészvilágba, ami egy hihetetlenül ateista közeg alapvetően, és neked mégis ott lesz az elhívásod. Ezeket a szűk kereteket nagyon jó lenne tágítani!
Úgy tudom, ezt a művész témát te szeretnéd is felkarolni. Erről mesélsz kicsit?
Már régóta tervezgetem és remélem, hogy 2020-ban valóban összejön, hogy szeretnék egy interjúsorozatot készíteni művészekkel. Az lenne bennük a közös, hogy a hitük, az Istennel való kapcsolatuk inspirálja őket. Nem feltétlenül direkt módon evangelizálnak a művészetükkel, hogy például megnevezik a verseikben. Mégis, sokszor indirekt módon Isten sok szívhez pont így, a művészeteken keresztül ér el. Akár olyan emberekhez is, akik egy templomba biztos nem mennének be, de meghallanak egy zenét, elolvasnak egy verset vagy épp megnéznek egy táncelőadást, amit egy keresztény koreográfus készített és valahogy átmegy nekik a lényeg.
A zárókérdés minden heti7es interjúban ugyanaz: szerinted hét év múlva hol lesz a 777?
Abban bízom és egyre reálisabbnak is tartom, hogy lehetőséget fog biztosítani, hogy néhányan félállásban lehessenek a 777-ben munkatársak. Úgy hiszem, van élet az önkéntességen túl és ez nem esik a keresztényi alázaton kívül. A másik dolog, ami nekem is nagy álmom, hogy elindul a 777 videós része, a vlogolás, ami 7 év múlva már elég komoly szintre kerülhet. Annyira nagy igény van a vizuális tartalmakra a szöveg mellett! És én az OFFLINE-okban is határtalan lehetőséget látok.
Lábánné Hollai Katalin
Fotó: Hegedüs Márton
Ajánló Anna írásaiból:
Itt az ideje, hogy kibéküljünk a férfiakkal
Emlekezz – Vers arról, hogy ki vagy Isten szemében
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás