„Szedjék már össze magukat!” – ismerős a mondat? Gyakran mondogatjuk ezt és tesszük fel a kérdést, ami korábban a 777 Offline témája is volt, hogy hová tűntek a férfiak? De ebben a cikkben nem erről lesz szó. Hanem arról, hogy nőként milyen választási lehetőségeink vannak, hogy egészségesebb legyen a társadalmunk és benne a kapcsolataink. Mert igenis van választásunk!
Nemrég olvastam egy cikket, amely – bár világi megközelítésből – elég pontosan rámutatott a korunkat meghatározó egyik jelenségre. Mégpedig arra, hogy a nők milyen gyakran kritizálják a férfiakat – felnagyítva a hibáikat, elfedezve így a sajátjaikat. Bevallom, bizonyos pontokon magamra ismertem. Bár igyekszem egyre tudatosabbá válni abban, hogy ne ítélkezzek, sajnos még mindig sokszor belesétálok ebbe a csapdába. Ahogy körülöttem sok-sok más ember is, és igen, mi keresztények különösen hajlamosak vagyunk erre. De nézzük most az ítélkezést kimondottan a női-férfi vonatkozásban.
Nem egyszer voltam fültanúja olyan mondatoknak, mint „Nem hiszem el, hogy lehetnek ennyire töketlenek?” vagy „Szedjék már össze magukat!” vagy épp „Tuti, hogy még mindig az anyja mos rá és főz neki”. Nos, azt nem merem állítani, hogy mindegyik esetben alaptalanok voltak a vádak, de kívülről mindig fájt hallani ezeket.
hirdetésFájt, mert éreztem, hogy az ítélet mögött a nők – hol halk, hol hangosabb – kétségbeesése húzódik meg.
A kétségbeesés, hogy nincs, aki vigyázzon ránk, nincs, aki törődjön velünk vagy csak mellettünk legyen tűzön-vízen át. De hogy leplezzük a fájdalmunkat, a kiszolgáltatottság érzésünket, inkább támadunk. Egyébként is ezt tanítja a mai kor. „Légy erős, független, magabiztos szupernő. Nem is kell neked férfi. Azok csak kihasználnak. Csak összetörik a szíved. Inkább ne is engedj a szívedhez senkit, az a biztos.” Szomorú tudatosítani, hogy ez vesz körbe minket (pl. filmeken, cikkeken, plakátokon keresztül). Ugyanakkor örömteli is tudatosítani, mert mindig ez az első lépés ahhoz, hogy változtatni tudjunk.
Igenis merjük kimondani: nők vagyunk, tehát sokszor gyengék, bizonytalanok, szétesettek. Kell bátorság gyengének lenni. Tudom és tapasztalom. De annyira felszabadító vállalni, hogy milyenek vagyunk valójában! És ezzel párhuzamosan végre kimutathatjuk a férfiak felé: szükség van rájuk. Ezt hadd írjam le csupa nagybetűvel:
SZÜKSÉG VAN RÁTOK, FÉRFIAK.
Sokkal jobban, mint ahogy mi azt merjük kommunikálni. De higgyétek el: rendkívül fontos a szerepetek. Szükségünk van az erőtökre, amellyel megvédtek minket. Szükségünk van a figyelmetekre. Szükségünk van arra a fajta bölcsességre és higgadtságra, ami csak bennetek van meg. Szükségünk van a humorotokra (de még mennyire). Szükségünk van a racionalitásotokra. Anélkül a világ egy nagy hömpölygő érzelemlavina lenne – ezt senki nem akarhatja! És bár lehet, hogy ez esetben is a szentimentalizmusom hajt, annál komolyabban gondolom: szeretnék bocsánatot kérni a nők nevében azért, amiket rólatok mondtunk. A szívünk mélyén nem akartunk bántani titeket, csak féltünk. Igen, vannak hibáitok. Ahogy nekünk, nőknek is.
Annyira jó lenne felhagyni azzal, hogy a képzeletbeli mérleg két serpenyőjébe pakoljuk a rossz tulajdonságokat!
Dobjuk ki a mérleget!
Senkinek nem szolgálja a javát. Nem hogy közelebb nem hozza a két nemet, hanem kimondottan elválasztja egymástól. Ezt pedig nem akarjuk. (Egyébként sokszor nincs igazán minta a férfiak előtt, nagyon sok családból hiányzik az apa – vagy azért mert fizikailag, vagy mert érzelmileg nem volt jelen. Hogy váljon akkor férfivá egy fiú? De ez már egy másik cikk témája lehetne.)
Szeretném, ha helyreállna a kapcsolat férfiak és nők között, ha olyanná válna, amilyenre Isten megtervezte. Szeretném, ha egyre több egészséges párkapcsolat jöhetne létre. Szeretném, ha a Teremtőnktől jövő végtelen szeretet járná át a kapcsolatainkat.
Szeretném, ha tisztelnénk egymást – a szavak és a tettek szintjén is.
Itt az idő, hogy a szemrehányások helyett a bizalom, a kibeszélés helyett az őszinteség, az álarcok helyett a saját valódi, sebezhető énünk megmutatása, a szív keménysége helyett az empátia és szeretet legyen jelen! Nem tíz vagy húsz év múlva. Most kell elkezdenünk.
A témában ajánlom ezt a tanítást, ami nemcsak hiánypótló, de izgalmas is – nőknek, férfiaknak egyaránt:
Kép: pixabay.com
5 hozzászólás
Az emberek közti viszonyokat alapszinten mindigis a nők kormányozták, mert (egy családon kívül) a férfiaknak nincs eszköze a nők kordában tartására. Ha egy férfi bármit mond egy idegen nőre ami nem szép, akkor a nőtársadalom összezár ellene és elküldik a fenébe. Nőket csak más nők tudnak megrendszabályozni, ez működött régen (a keresztény korokban) úgy, hogy az idősebb nők durván megszégyenítették a fiatalabb nőket akik hülyeségeket csináltak. Ezt kellene nektek visszaállítani, és akkor lesz újra normális társadalom. Addig a férfiak, mivel az emberek közti viszonyokra ráhatásuk nem nagyon van, egyszerűen csak megpróbálják kihozni a legtöbbet abból a szituból AMIT A NŐK TEREMTENEK. Ha manapság a nők nem hajlandóak 30+ éves kor előtt valóban komoly kapcsolatokat létrehozni, akkor a férfiak is ellötyögnek a haverokkal meg a neten. Ha manapság a nők házasságon kívül is szexelnek, akkor a férfiak sem erőltetik a házasságot. Hogy ez valójában a nőknek nem tetszik, az nem a férfiak hibája. Némileg túlegyszerűsítve a dolgot: a férfiak mindigis azt fogják csinálni ami ahhoz szükséges hogy a nők lába közé kerüljenek, ennek a feltételeit pedig nyilván a nők szabályozzák, tehát a nők úgy báboznak a férfiakkal ahogy nekik tetszik. Jelenleg ezzel a hatalmatokkal tudattalanul és hektikusan éltek, aminek ez az eredménye.
Persze ez az egész nem csak a nők sara, akik a társadalmainkat kívülről befolyásolják (médián, oktatáson, politikán keresztül) azok szándékosan rombolták le a nők fejében az értelmes világképet, mert pontosan ezt a szituációt akarták elérni. Mindenhonnan árad a nőkre a hülyeség, hogy ne menj férjhez, ne szülj gyereket, a férfiakat gyűlöld de közben te magad légy a lehető legférfiasabb, ésatöbbi. Amíg ezek a körülmények fennállnak addig a nőktől (is) hiába várjuk hogy visszatérjenek a józan és működőképes világképhez.
Ja, ezen a tortán csak hab a #metoo, vagyis a feministák sok évtizedes erőlködésének eddigi csúcsteljesítménye, amivel teljesen szét akarják rombolni a nemek közti viszonyokat. Nyugaton már ott tart a srácok agymosása, hogy szinte szólni sem mernek a lányokhoz, mert annyira beléjük van verve hogy az zaklatás. Hiába szidjátok ti ezeket, hogy “töketlenek”, EZ SZÍNTISZTÁN A NŐK HIBÁJA, vagyis a feminista nőké, és ebből a gödörből kizárólag úgy lehet kimászni ha a normális nők végre veszik a fáradságot és szembefordulnak az ostoba feministákkal.
OMG, en ismerem Hamar Davidot, a nok kis kedvence a Golgota Gyulekezetben. Nagyon okosakat tud mondani, de az eletben egy narcisztikus kis pocsfej.
OMG, én is ismerem Hamar Dávidot, a Golgotás nőkről elképzelésem sincs, de amellett, hogy tényleg nagyon okos dolgokat tud mondani egy dolog biztosan nem jutna eszembe róla, s ez a nárcisztikus pöcsfejség. Nem tudom mivel lépett a lábadra, hogy igazolva érezz egy ennyire otromba megnyilvánulást egy ekkora nyilvánossággal rendelkező helyen, csak úgy a semmiből.
Nem igen ismerheted, ha még az öccsétől sem tudtad megkülönböztetni. 😀 Pláne úgy, hogy még fénykép is van róla! Persze vigasztalhat a tudat, hogy nem te vagy az első. Csak mindig az lep meg, hogy azzal kezdik “én ismerem”. Mert már itt félre megy minden mondanivaló.
SZIA! Hamar Dávid vagyok. Szerintem osszekeversz valakivel. Én úgy tudom, 3 nő rajong értem, a feleségem, és a 2 lányom, de ők nem járnak semmilyen golgotaba. 13 éve vagyok házas, 8 éve egy másik keresztény közössegnek vagyok a lelkipasztora. Az a benyomásom, h az ocsemrol van ilyen lesulyto véleményed. Szerintem tévedsz, de ezt beszéld meg vele. Szemtől szemben, mint férfiakhoz illik, a neved felvallalva. Ez így elég méltatlan. Udv: David