Bese Gergő, Blog

Mit üzen számunkra halottak napja?

Különleges a mai nap, hívők és hitetlenek egyformán elindulnak a temető irányába. Sokan komoly áldozatokat hoznak, több száz kilométert is utaznak azért, hogy szeretteik sírjánál emlékezzenek. A sírkertek környékén tömegek vannak, a bejáratnál virágot, koszorút és gyertyát árusítók. Bese Gergő atya gondolatai halottak napjára.

Évről évre november első napjai, az emlékezésről szólnak. Különleges ünnep, mert korosztálytól függetlenül, mindenkihez van üzenete. A gyermekek csillogó szemmel hallgatják a meghalt nagyszülők, dédszülők élettörténeteit, a háborúk, forradalmak szörnyűségeit. Persze nekik jut az a megtisztelő feladat, hogy az elmúlás egyik leglátványosabb szimbólumát, a gyertyát meggyújthatják. A komor temető egyre szebbé, fényesebbé válik.

Krisztus világossága tölti be a gyász sötétségét, és emlékeztet bennünket a feltámadás dicsőségére.

A fiatal felnőtt számára is van üzenete a mai napnak, az elmúlás minden ember osztályrésze, senki sem kerülheti el. El lehet lógni egy dolgozat alól, meg lehet futamodni a munka elől, ki lehet lépni egy kapcsolatból, menekülhetek a problémák elől, de a halált nem úszom meg. A kamasz ezzel leginkább a temetőben szembesül, még ha unottan, telefonját nyomkodva, méltatlankodva vesz részt ezen a családi eseményen is, akkor is megérez belőle valamit. Hibának tartom azt a szülői magatartást, ami „óvni” akarja a gyermeket, és nem engedi temetésre, nem beszélget vele a halálról. De tulajdonképpen mit is tudna mondani a ma embere a fiataloknak?

Az egyik tábor (sajnos a legnagyobb) mindössze annyit, hogy a földi létünk végén az elmúlás van, egy olyan „szakadékba” zuhanunk, ahonnan nincs visszaút. A test elenyészik és kész. Ezek az emberek nem találkoztak húsvét hajnalával, csak nagypéntekkel. Számukra nincs tétje a földi életnek, nem érzik küldetésüknek, hogy napról-napra közeledjenek az életszentség felé. Nekik nem létezik szenvedő és megdicsőült Egyház. A boldog földi élet mércéje az élvezetek habzsolásában, a gyűjtögetésben, a gazdagságban mérhető. Életük alkonyán viszont félnek a bizonytalantól, küzdenek az elkerülhetetlennel. Okkult praktikákhoz, mágiához folyamodnak, kokettálnak az ördöggel csakhogy mentsék a bőrüket. Persze hiába.

A másik tábort a hívők közössége alkotja.

Ők tudják, hogy testük a lélek temploma, és földi életük mindössze előkészítő szakasz az örök életbe való belépésre.

De a földi lét felér egy állandó küzdelemmel, a jó és a rossz folytonos szembenállásával. A harc pedig nem elhanyagolható. Ha vesztünk, oda a dicsőség koronája, és a tisztítótűzben való várakozásra ítéltettünk. De ha a jó harcot megharcoljuk, a pályát végig futjuk, és még a hitet is megtartjuk megnyílik a mennyország ajtaja. Feladat: jónak kell lenni, ennyi az egész.

De mire alapozzák a keresztények a halál utáni életet? Jézus Krisztus megtestesült, magára vette emberi természetünket. Ezzel Isten isteni szintre értékelte fel az emberi életet. Jézus Krisztus feltámadt, elsőként a halottak közül, hogy mi utána mindannyian feltámadjunk. Ez a kereszténység lényege, amire azt mondta Szent Pál: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.”

Én hiszek az Isten gondviselésében, nagyívű terveiben és abban, hogy nem véletlenül teremtett meg erre a világra, hanem számít rám az örökkévalóságban is.

Ma emlékezek, köszönetet mondok, és várom a viszontlátást elhunyt szeretteimmel.

Bese Gergő atya

Még nem érkezett hozzászólás