Van olyan pillanat, amikor egyszerűen úgy érezzük, hogy minden összeomlik körülöttünk, vágyakkal, célokkal, motivációval indulunk el, aztán hopp, azon kapjuk magukat, hogy kudarcot vallottunk, semmi se úgy jön össze, ahogy terveztük. Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy nincs is értelme tovább küzdeni, és olyan mintha még a Jóisten is feladná a belénk vetett bizalmát. De vajon tényleg ennyiről lenne szó? Csupán egy kudarc lenne és semmi több?
Nem épp a legpozitívabb érzés, amikor valami nem sikerül, vagy nem pont úgy jön össze, ahogy tervezted. Még ha csak a legkisebb jelentőségű dologról is van szó, akkor is csalódottnak, motiválatlannak, céltalannak érezheted magad. Hát még akkor, ha valami olyan dologgal kapcsolatban ér a sikertelenség, aminek nagy a tétje, ráadásul kitartóan imádkoztál is érte, vártad Isten segítségét, bíztál benne, hogy át fog segíteni azon az adott kihíváson, akadályon, problémán, de se kép se hang, ez nem történt meg. Ilyenkor könnyen a tehetetlenség érzése keríthet hatalmába, mint aki éppen egy mocsárból próbálna kimászni valahogy, de sehogy se megy, mert visszahúz a csalódottság: hogyha még Isten se tud segíteni, akkor már tényleg semmi remény. A legnagyobb fejtörést az okozza, hogy vajon Isten miért nem segített, hogyha te annyira kitartóan imádkoztál, vártad a segítségét, bíztál Benne. Könnyen megrendülhet ilyen helyzetben a hited, bizalmad Istennel szemben: Miért hagytál pont most cserben, amikor oly nagy szükségem lett volna Rád?
Utólag, amikor már minden megoldódik, teljesen máshogy látjuk a történteket, de amikor épp benne vagyunk, valahogy minden olyan kilátástalannak, reménytelennek tűnik, főleg akkor, ha még Istenben is csalódunk. Hiába tudjuk a lelkünk mélyén, hogy szükségünk van Istenre, és az ima a legjobb „gyógymód” a problémára, de valahogy nem megy, és szabályosan görcsbe rándul a gyomrunk az ima gondolatára is. Hogyan tudnék imádkozni, ha pont Ő hagyott cserben? Hogyan tudnék bízni Benne ezek után? Mit várhat tőlem? – gondolhatjuk. Ennél már csak az a rosszabb, amikor még a szégyenérzet is hozzá kapcsolódik ehhez a már amúgy is szörnyű érzéshez, hiszen könnyen feltörhet belőlünk az önvád, hogy így megremegett a hitünk, miközben ennél jóval stabilabbnak gondoltuk. Hiába hallottuk már egy tucatszor, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róma 8,28), mégis nehéz meglátni az értelmet a nehéz helyzetünkben, és azt, hogy vajon ebből miféle jó tudna kisülni, már ha egyáltalán ki tud valami jó sülni belőle.
Istennek azonban messze meghaladják a tervei a bukásaidat. Nem számít, hogy nem vagy tökéletes (hisz senki sem az), nem számít, hogy nem sikerül valami, attól Ő még véghez tudja vinni a veled kapcsolatos terveit. Sőt, még a bukásokat is beletervezte, hiszen tudja, hogy emberi mivoltodból adódóan nem tudsz minden akadályt (elsőre) átlépni.
Felszabadító az a gondolat, hogy nem kell félnünk a bukásoktól, nem kell attól való szorongásban élnünk, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni, amit Isten elvár tőlünk, nem fogunk tudni megbirkózni egy-egy akadállyal. Egyszerűen képtelenek vagyunk arra, hogy a kis pitiáner botladozásainkkal olyan nagy gubancot csináljunk, amivel meg tudnánk akadályozni azt, hogy Isten véghez vigye terveit. Sosem fogunk tudni akkora kudarcot vallani, amit Ő ne tudna helyrehozni, vagy amiből ne tudná kihozni számunkra a legjobbakat. Még akkor se, ha látszólag mindent elrontottunk. Sőt, olykor azért engedi meg a bukásokat, mert többet tanulhatunk általuk, mintha egyszerűen be se következtek volna, mert olyan tapasztalatokat szerezhetünk és olyan értékes felismerésekkel gazdagodhatunk az adott szituáció kapcsán, amelyek hosszú távon sokkal inkább előre visznek, és a későbbiekben egy esetleges nagyobb rossztól óvnak meg.
Ugyanakkor az is fontos és lényeges, hogy meg kell tennünk a tőlünk telhető legtöbbet. Ne arra várj, hogy majd a szádba fog repülni a sült galamb! Meg kell küzdened a céljaidért, és ez bizony nagy erőfeszítésekkel jár, és meg kell dolgoznod a sikereidért! Törekedj arra, hogy tanulj a botlásaidból, hogy többször ne ess bele ugyanazokba a hibákba, hiszen csak akkor tudnak építeni ezek a tapasztalatok, ha folyamatosan kitartóan küzdesz a céljaidért!
Viszont a sikertelenségek, az elbukások jóval többet jelentenek, mint csupán kudarcokat. Sokkal inkább egy tanulási folyamat részét képezik, amelynek a negatív tapasztalatok is ugyanúgy a részesei, mint a pozitívak. És ha ebben a nehéz szituációban őszintén Istenhez tudsz fordulni, és a reménytelenségekben is a segítségében bízol, akkor még a hited és a Vele való személyes kapcsolatod, Belé helyezett bizalmad is oly módon és mértékben erősödhet, ahogy más esetben nem biztos, hogy megtörténne!
Tehát, ha valami nem sikerül, akkor azt akár győzelemként is felfoghatod, hiszen még ha elsőre nem is tűnik úgy, de csakis a javadat szolgálja ez a tapasztalat, végső soron csak nyerni fogsz általa. És utólag azt is meg fogod érteni, hogy miért kellett ennek így történnie. Még ha nehezedre is esik ezt megérteni – hiszen tényleg nem könnyű -, de Isten mindent sokkal aprólékosabban kidolgozott, mint ahogy azt el tudod képzelni.
„Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.” – Zsolt. 145,17
„Add át az Örökkévalónak, ami túl nehéz, majd ő gondodat viseli. Nem engedi, hogy az igaz vereséget szenvedjen.” – Zsolt 55,23
Nagy Barbara
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás