Rettenetesen büszkék vagyunk önkéntes grafikus csapatunkra (is). Ők azok, akik a színfalak mögött dolgoznak, gyönyörű alkotásaik pedig százezrekhez jutnak el. Most eljött az idő, hogy megismerd őket!
![](/wp-content/themes/florence/img/nyil.png)
Rettenetesen büszkék vagyunk önkéntes grafikus csapatunkra (is). Ők azok, akik a színfalak mögött dolgoznak, gyönyörű alkotásaik pedig százezrekhez jutnak el. Most eljött az idő, hogy megismerd őket!
Hatalmas hálával a szívünkben zárjuk a 2019-es esztendőt, hiszen olvasóinknak köszönhetően olyan számokat értünk el ebben az évben, amikről nem is álmodtunk tavaly ilyenkor. Így az év utolsó napján jó kicsit visszatekintenünk ezekre, ami erőt ad a 2020-as folytatáshoz is, hogy megéri csinálnunk ezt a szolgálatot a 777 felületein keresztül.
Van olyan pillanat, amikor egyszerűen úgy érezzük, hogy minden összeomlik körülöttünk, vágyakkal, célokkal, motivációval indulunk el, aztán hopp, azon kapjuk magukat, hogy kudarcot vallottunk, semmi se úgy jön össze, ahogy terveztük. Ilyenkor könnyű azt hinni, hogy nincs is értelme tovább küzdeni, és olyan mintha még a Jóisten is feladná a belénk vetett bizalmát. De vajon tényleg ennyiről lenne szó? Csupán egy kudarc lenne és semmi több?