Egyéb

„Józsi, Jézus vagyok”

Bruno Ferrero szalézi pedagógus és lelki író kistörténeteiben mindig elgondolkodtat minket valamin. Ezúttal arra hívja fel a figyelmet, hogy meghalljuk az imádságainkra adott választ is. Ugyanis ha figyelünk Istenre, akkor előbb vagy utóbb biztos válaszol nekünk.

A látogatás

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.

Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét.

A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.

– Imádkozni jövök – válaszolta a férfi.

– Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?

– Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: ,,Jézus, Józsi vagyok”, aztán elmegyek.

Rövid imádság, az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.

Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.

Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava.

A plébános is eljött meglátogatni és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.

– Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?

– Annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.

Az ápolónő félbeszakította: – De hisz délben soha nem jön senki!

– Ó, dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón és azt mondja: „Józsi, Jézus vagyok”, és elmegy.

 

Forrás: Bruno Ferrero: Olykor elég egy napsugár c. könyve

Még nem érkezett hozzászólás