Bese Gergő atya segítségével mélyülünk el a szent három nap csodálatos misztériumában: ma nagyszombaton az év leggyönyörűbb éjszakája következik, amelynek üzenete, hogy Krisztus legyőzte a halált! Ajánljuk szeretettel a nagycsütörtöki és a nagypénteki írásokat is!
Nagyszombat az elcsendesedés napja. Az Egyház az Úr sírjánál időzik, imádkozik és magába száll. A csendben és a halott Krisztust szemlélve hallani vélem a következőket: Keresztre vele! Feszítsd meg! Szabadítsd meg magadat! Elszorul a szívem. Tehetetlennek érzem magam, mert nem tudtam segíteni. Csak térdelek szótlanul és tekintetem a szentsírra mered. De nem egyedül imádkozom, Mária is jelen van. Ő most nem ünnepel a zsidókkal, gyermekére gondol. Arra aki csodálatos módon fogantatott, aki egyszerű körülmények közé született, aki világra jötte után már célponttá vált, és aki 12 évesen megtanította neki és Józsefnek, mi a feladata ebben a világban. 30 évesen pedig elhagyta a biztonságot adó otthonát, és elindult, hogy közelében legyen azoknak, akik elesettek, reményvesztettek, kitaszítottak és hirdesse Isten országának közelségét.
Mária most életének legfájdalmasabb óráit éli át, a tehetetlenség óráit, mert nem tudott méltó módon elbúcsúzni a fiától pénteken a Golgotán, várni kell vasárnap hajnalig, hogy megadhassa neki a végtisztességet. Nem is sejti, hogy Fia éppen alászáll a poklokra: „Elment, hogy azoknak a lelkeknek is a megváltást hirdesse, akik a börtönben voltak” (1Pét 3,19). Jézus „alászállása” elsősorban szabadító, megváltó cselekedet – az emberiséget mentette ki a halál hatalmából, helyreállította az Istennel megszakadt közösséget. Az alvilág kapui megnyíltak az ember számára, s csak az maradhat ezek után annak hatalmában, aki önként zárja magára ezeket a kapukat, s így válik az pokollá számára.
A legmélyebb emberi nyomorúságból szabadított meg bennünket: a keserűségből, kilátástalanságból. A halál utáni élet új értelmet nyer. A test romlandósága ellenére a lélek nem veszik el, örökké él! Ezért nem szabad félni a haláltól, az elmúlástól! Éberen kell rá várakozni!
Az este beállta után ismételten megtelnek a templomok, kiment a sabbat, elmúlt az ünnep és elindulunk a sír felé. A tűzszentelés liturgiájával megkezdődik a feltámadási szertartás, a láng, Krisztus világossága megtöri a sötétséget, a gyászt.
Egyre többen és többen gyújtják meg gyertyáikat a húsvéti gyertyáról, ismét lángra kap a szív, az öröm fénye.
Elhangzik a húsvéti örömének az exultet: kivonulás a rabságból az életre. Majd 7 olvasmány következik, az utolsó felolvasását követően felcsendül ismét a dicsőség. Megszólal az orgona, zúgnak a harangok és az éjszaka csendjét megtörve hirdetik Jézus feltámadását. A szentleckét követően az Alleluja visszaadása segít megtanulni az öröm és hálaadás éneklését, egész nagyböjtben nélkülöztük, most pedig csodálatos dallammal ismét zengjük. Az örömhír elhangzása után a keresztelő kút kerül a figyelem középpontjába, az újjászületés forrása. Az a kút, ahol Isten gyermekévé váltunk, megszabadultunk az áteredő bűntől és tiszta lappal folytattuk az életünket. A lap azonban szépen lassan bemocskolódott, egyre nagyobb szükségünk van újra a megtisztulásra. A keresztségi fogadalmunk megújítása után ezzel az áldott vízzel kerülünk meghintésre, hogy emlékezzünk a tiszta forrás megtisztító erejére.
A szentmise ezt követően a megszokott rendben zajlik, az áldozás után örömünk jeleként kilépünk a négy fal védelméből, zártságából és körmenetben dicsőségesen hordozzuk a feltámadt Krisztust.
Ilyenkor elengedjük az idő szorítását, nem nézzük hány órája tart már a szertartás, teljesen átadjuk magunkat az év leggyönyörűbb éjszakájának. Kívánom, hogy minden szív újjá szülessen a mai napon, hogy Krisztus halála ne hiábavaló áldozat legyen, hanem hozza el életünk megújulását, hitünk megerősödését és űzze el a haláltól való félelmünket, mert van örök élet!
Bese Gergő
Fotó: sites.nd
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás