Szemle

“A hit ad értelmet az életemnek” – ilyen ember volt Bud Spencer!

Futtetenne, vagyis fütyülj rá, legyints rá! Ez volt Carlo Pedersoli, ismert művésznevén Bud Spencer (1929–2016) életfilozófiája, akiről Király Levente forgatott portréfilmet. Piedone nyomában, vagyis milyen volt az igazi Bud Spencer? A MiDió cikkét a szerző ajánlásával szemlézzük!

Otthon, a családban Bud Spencert „földönkívülinek” hívták. Mégpedig azért, mert mindig ellentétes módon viselkedett, mint ahogy azt egy adott helyzetben a legtöbb ember tenné. Ha gorombán szóltak hozzá, ő sosem szólt vissza, ha valamiért aggódni kellett, ő sosem idegeskedett, nem tudták kihozni a sodrából. Nem törődött olyan lényegtelen dolgokkal, amelyek megmérgezik a hétköznapokat, ezeket mindig el tudta engedni.

A filmben feleségén, fián és két lányán kívül sportolótársak és színészbarátok mesélnek a legendás színészről, akiről csak kevesen tudják, hogy elismert sportoló is volt. Sőt, sosem akart színész lenni, művésznevét is azért választotta, hogy ne veszélyeztesse valódi nevén megszerzett sportolói érdemeit. Úszott és vízilabdázott, két olimpián is részt vett, és többször játszott a Margitszigeten is, ami különösen a szívéhez nőtt. A magyarokat különleges, összetartó népnek, Kárpáti Györgyöt a világ legjobb sportolójának tartotta.

„Önök, magyarok büszkék lehetnek magukra. A magyar nép valóban egy igazi nép, ami rólunk, olaszokról nem mondható el. Mi széthúzunk, önök összetartanak. Már a nyelvük is mutatja, hogy mennyire különlegesek. A magyar talán a legnehezebb nyelv a világon. A sportolóikról nem is beszélve. Vízilabdázóként megtapasztalhattam, milyen nehéz a magyarok ellen játszani” – mondja a filmben a rendezőnek, Király Leventének, aki római otthonában látogatta meg az akkor 84 éves színészt.

Saját költségen, magánúton utazott hozzá, akkor még nem tudta, hogy mozifilm lesz a beszélgetésből. A fián keresztül kereste meg Bud Spencert, aki aztán nagy szeretettel (meg kávéval és házi süteménnyel) fogadta, és az egész napját rászánta: éjfélig maradhatott nála. Király Levente gyerekkora óta rajongott Bud Spencer és Terence Hill filmjeiért, és mint arról egy interjúban mesélt, Bud Spencer oly sok mosolyt és örömet csalt az arcára, hogy felnőttként kötelességének érezte, hogy ebből valamit visszaadjon. Hálája és köszönete jeleként forgatta tehát a filmet, amiben a színész emberi oldalát mutatja meg a nézőknek.

2017-ben avatták fel a szobrát Budapesten (Tasnádi Szandra alkotását a Corvin sétányon állították fel)

Milyen volt Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer? Igazából olyan, amilyennek a filmjeiben megszerettük. Szeretett élni. Szerette a családját, a gyerekeket, a zenét, Nápolyt (a szülővárosát), a finom ételeket. Már gyerekkorában kitűnt a többiek közül, nemcsak termetével, hanem kimagasló tudásával, lelkesedésével is.

Egy osztályt ugorva negyedikből hatosztályos gimnáziumba ment, majd 16 évesen már egyetemre járt.

Egyetemből hármat is elvégzett, jogot, kémiát és pszichológiát tanult, de érdekelte a történelem és a filozófia is. Sportolói karrierjét befejezve kezdett színészkedni, miután producer apósa felkérte egy filmre, ahová hozzá hasonló karaktert kerestek. Ekkor vette fel a Bud Spencer nevet, amit kedvenc színészének (Spencer Tracy) és kedvenc sörmárkájának (Budweiser) neveiből rakott össze. Szakállat is ekkor növesztett. Sosem tartotta magát igazi színésznek, azt mondta, ő csak színészkedik. Mindig szemüvegben próbálta a jeleneteket, mert nagyon rosszul látott, szemét a só és a klór kimarta a vízben töltött évek alatt. A forgatáskor viszont levette a szemüveget, ilyenkor nagyon izgultak a színésztársak, nehogy elhibázzon egy-két pofont, de sosem ütött mellé, remek memóriája volt. Bár filmjei a pofonokról híresek, az erőszakot nem szerette (arról álmodott, hogy szűnjön meg minden háború) és mindig a jó oldalon állt. Egyszer a forgatókönyv szerint késsel kellett volna verekednie, de átírták miatta a jelenetet és végül egy nádbottal kardoztak benne.

Kreatív volt, mindig tele volt ötletekkel, amiket meg is valósított. Több találmányát is szabadalmaztatta. Feltalált például egy repülőgépen használható elektromos fogkefét, amiből egy gombot megnyomva kijön a fogkrém. Saját légitársasága, pilótaengedélye, helikoptere volt. Maga szállította és dobálta ki a repülőből az irpiniai katasztrófa idején a segélycsomagokat a földrengés áldozatainak. Merthogy az elesettekre, a rászorulókra mindig figyelt, életfilozófiája volt a jótékonykodás. UNICEF nagykövetként is segítette sorstársait, a látássérülteket. Kampányolt a kábítószer- és mindenféle gyógyszerhasználat ellen, nem szeretett semmit, ami természetellenes.

A fentiek után talán nem meglepő, hogy Bud Spencer mélyen hívő, keresztény ember volt és ebben a mély hitben élte végig az életét.

„A vallásom katolikus, amit a szüleimtől kaptam. A hit számomra egy szükség. Szükségem van rá a mindennapokban, és nemcsak azért, mert a szüleim azt mondták, hogy fiam, légy hívő, hanem azért, mert ez ad értelmet az életemnek. Nélküle csupán állati ösztöneim lennének, és nem lennék az, aki vagyok. Se sportoló, se színész, se ember. Istent nehéz szavakkal megfogalmazni. Viszont tudom, hogy létezik. Szeretném tudni, milyen lesz a közelében élni. A lelkemnek. Mert a testünk már nem lesz ott velünk. Addig viszont marad a hit, ami nagyon sok erőt ad nekem. Amikor egy ember kilép az életbe, el kell döntse, melyik valláshoz tartozik. Én katolikus vagyok, és ez adja meg nekem a bizonyosságot, hogy valami történik velünk a halál után is.”

Egy alkalommal, forgatás közben kapta a hírt: rákot diagnosztizáltak nála. Egyből megkezdték a kezelését, injekciókat kapott, majd visszament dolgozni. Senkinek nem beszélt a betegségéről, nem foglalkozott vele, ugyanolyan volt, mint előtte: a forgatási szünetekben nagyokat evett, gitározott, énekelt. Mire véget ért a forgatás, a kontrollvizsgálaton az orvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy a daganat csodával határos módon eltűnt.

86 éves korában ment el. Halálos ágyán ő bátorította a köré gyűlő családtagokat, mondván, annyi mindent kapott az életben. A földi életet csak egy átmeneti időszaknak tartotta, ezt tanította a gyerekeinek is. Szeretett volna már átmenni a túlvilágra, találkozni a Jóistennel. Meg akarta tapasztalni Isten melegségét, közvetlenségét. Utolsó szava ez volt: “Köszönöm!”

Színésztársa, barátja Mario Girotti, azaz Terence Hill így búcsúzott tőle: „Semmi sem történik véletlenül. Az élet örök és Bud már az öröklét örömében van”.

A Piedone nyomában 6-os karikát kapott, és a film után hazafelé azon gondolkoztam, milyen jó, hogy tele volt a mozi gyerekekkel. Apukák fiaikkal, akiknek Bud Spencer igazi példakép lehet. Akárcsak mindannyiunknak.

Sz. K. N.

Forrás: MiDió

Fotó: Szavazó

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás