2019. 02. 27.

Újra közös böjtre hívunk Titeket! – Élet hónapja

Kedves Olvasóink! A 777  történetében másodszor hívunk titeket közös böjtölésre. Első alkalommal – 2018. októberében – a családtagjaink megtéréséért több mint hétszázan böjtöltünk közösen. Ezúttal is egy nagyon fontos témát hozunk elétek!

Hisszük, hogy minden egyes emberi élet egy csoda, és azt is, hogy ez már a fogantatás pillanatától igaz. Az ember mégis abban a pár hónapban a legkiszolgáltatottabb, amíg meg nem születik, hiszen egészen addig másoktól függ az élethez való joga. Világszerte elterjedt módszer az abortusz a nem kívánt várandósságok megszakítására, életek milliói érnek véget úgy, hogy ők maguk semmit sem tehetnek ez ellen. A közös böjtünket értük, a veszélyben lévő megfogant életekért fogjuk felajánlani, hogy mindannyian megszülethessenek. Ha szívesen harcolsz velünk imával és böjttel márciusban akkor a következő lépéseket kell megtenned:

1. Határozd el, hogy milyen táplálékról fogsz lemondani március 1. és 31. között! 

Böjtöléskor érdemes valamiféle fizikai világ szerinti táplálékról lemondani, hogy jobban a lelki táplálékokra irányíthassuk a figyelmünket ideiglenesen. Természetesen mindenki maga látja a legtisztábban az egészségügyi és lelki állapotát, valamint az aktuális élethelyzetét, ami alapján el tudja dönteni ennek a lemondásnak a mértékét. De ha éppen nem tudsz, vagy nem szeretnél ételről lemondani, akkor bármilyen kreatív módot is választhatsz!

2. Van egy közös imánk, amit minden nap imádkozunk:

Mennyei Atyám! 
Dicsőítelek az alkotásaidért! Te vagy minden élet forrása, az élet ajándékozója, „hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem”. Most a legkisebbek miatt jövök Eléd, a méhen belüli gyermekekért, akiket hozzám hasonlóan saját Képmásodra teremtettél! Köszönök Neked minden megfogant életet, minden újabb csodát! Kérlek, adj védelmet a legvédtelenebbeknek, hogy minden megfogant ember megszülethessen. Áldd meg a szülőket, hogy a nehézségek ellenére is meghagyják gyermekük életét. Kérlek, adj nekik szeretetet és bátorságot, és rendeld ki mindazt, ami gyermekük születéséhez és felneveléséhez szükséges! Adj nekem erőt, hogy mindig szeretettel kiálljak a méhen belüli élet mellett, hogy imáink, szavaink és tetteink hatására az abortusz gondolata is megszűnjön. Jézus Krisztus nevében. Ámen.

3. Légy ennek a Facebook-csoportnak a tagja!

Annak érdekében, hogy tudjuk egymást biztatni a hónap egésze alatt, és hogy erőt meríthessünk egymásból létrehoztunk egy zárt Facebook-csoportot. Ide mindenkit felveszünk, aki jelentkezik, de a posztokat csak a csoport tagjai fogják látni.

Március az Élet Hónapja lesz a 777-en, ebben a 31 napban rengeteg értékes tartalommal készülünk nektek, hogy minél jobban körbejárjuk ezt a témát. Minderről bővebb információt ebben a cikkben találhattok! 

 

Kunszabó Eszter

 

(fotó: unsplash.com)

Lelkiség
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Ferdinandy Eszter 2019. 03. 01. 02:29

    Csatlaakoznek.

  • Válasz Bucsy Györg,né 2019. 03. 07. 00:05

    Köszönöm,hogy tag lehetek.