Életbevágó

Március az „Élet hónapja” a 777-en!

A februári OFFLINE végén nagy bejelentést tettünk: a március az “Élet hónapja” lesz a 777-en. De mit is jelent ez?

Minden emberi élet egy csoda, egy ajándék, már az első pillanattól, azaz a fogantatástól! De mi is történik a kezdetektől, hogyan fejlődik a baba, és mi történik vele? Nem is sejtjük, mennyi minden volt hatással ránk már akkor, amikor az édesanyánk pocakjában éltünk még csak. Minden fontos szervünk kialakult, és már a kötődésünket is számos tényező befolyásolta!

Viszont akármennyire is nagy csoda az új emberi élet, mégis a méhen belül fejlődő babák a világ legkisebb és legkiszolgáltatottabb tagjai, akiknek az élethez való joga a felnőttektől függ.

hirdetés

Ezért a 777 csapata a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség tagjaival együttműködve szeretné felhívni a figyelmet az élet szépségére, a teremtés koronájára, az emberre, különös tekintettel a magzatokra, ezért meghirdetjük az „Élet hónapját”!

Hogy hogyan?

Egy „Élet a születés előtt” című naptár segítségével fogjuk követni a magzati fejlődést. Minden nap nagyjából egy hetet jelöl, az egy hét alatt bekövetkezett fejlődést írjuk le. Mi fejlődött ki? Mit tud már a magzat? A szemünk láttára egy hónap alatt felnövekszik a „777 babája”.

A naptár mellett pedig minden nap találhattok egy cikket/videót/képet, amely az életvédelem különböző pontjaira hívja fel a figyelmet, hol komoly, hol pedig humoros hangnemben.

Emelett pedig egy közös böjtöt is szeretnénk hirdetni, azzal a céllal, hogy minden megfogant élet megszülethessen. Ha szívesen csatlakoznál, van egy közös facebook csoport, ahová szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen böjtölne és imádkozna ezért a célért!

Reméljük ti is olyan izgatottak vagytok, mint mi!

1 Komment

  • Válasz Lengyel András 2019. 02. 27. 11:23

    Szegeden, Alsóvároson minden adventben szerveznek egy krumpliebédet, aminek lényege, hogy a vasárnapi ebédre szánt összeget a szegénykonyha működésére ajánlják fel.
    Én javasolnám, hogy a böjt miatt “megspórolt” összeget is lehessen ilyen célra felajánlani! A 777 csapata ezt össszegyűjthetné, és felajánlhatná olyan szervezetnek, akik szegény, nehéz-sorsú várandós nőkkel foglalkoznak. 🙂