Akarsz Isten munkatársa lenni?

Ezúttal a saját felelősségünkről oszt meg velünk nagyon fontos gondolatokat Tóth-Simon Károly. Vajon felismerjük, hogy Isten munkatársai lehetünk?

Ma reggel a 12. zsoltár szavait olvastam. Dávid ebben az imádságban szomorú képet fest az ember álnokságáról, és így összegzi azokat az állapotokat, mellyel e világban találkozunk:

„Segíts meg, Uram, mert pusztulnak a szentek, az emberek fiai között a hűséges megfogyatkozott. Hiábavalóságot mond mindenki a felebarátjának, álnok szájjal, kétszínűen beszélnek… Körös-körül istentelenek járnak, mert a szennyet magasztalják fel az emberek fiai” (Zsolt 12:2-3, 9).

Megálltam, és próbáltam átgondolni, mik azok a „hiábavalóságok”, amelyek a modern ember számára fontosak és a közbeszéd tárgyát képezik. Oly sokan szólalnak fel, és védelmezik saját álláspontjukat ezekben a kérdésekben – még akkor is, ha azok ellentétesek a Szentírás alapvető tanításaival és Isten tervével az emberi életre vonatkozóan.

hirdetés

A zsoltár fókuszában pedig Isten válasza áll, aki a problémák kellős közepén ezt mondja: „A szűkölködők nyomora és a szegények sóhaja miatt fölkelek – mondja az Úr –, és megszabadítom a megvetettet” (Zsolt 12:6).

E szavakat olvasva először a tipikus kérdés ötlött fel bennem: Ha Isten ezt mondja, akkor miért nem cselekszik mégis? Miért engedi meg az abortuszt? Miért engedi meg a háborúkat? Miért engedi meg azt, hogy az egyházba is beférkőzzön a melegházasság melletti lobbi? És a kérdések megállíthatatlanul folytatódnak…

Közben azonban másfajta kérdések kezdtek a felszínre jönni, melyek a saját felelősségemre mutattak rá: Mi van akkor, ha Isten azért „nem tud” felszólalni az abortusz ellen, mert én néma vagyok? Mi van, ha azért vannak háborúk, mert én nem törekszem a békességre? Mi van, ha az egyház szentségét azért veszélyeztetik külső támadások, mert én beengedem őket a gyülekezetbe? Mi van, ha sok-sok problémára, melyet magam körül látok, én vagyok a válasz és a megoldás?

Mi van, ha valaki imádságát Isten épp rajtam keresztül akarja megválaszolni?

És egy még égetőbb kérdés következik: Mi van akkor, ha a világ azért nem tud partnerként tekinteni a kereszténységre e kérdések megvitatásában, mert valójában nem Isten hangját képviseljük, hanem a vallási fundamentalizmus ostorával csapkodunk? Isten arra hívott minket, hogy „járjunk az igazság szerint szeretetben” (Ef 4:15). Ez azt jelenti, hogy miközben nem vagyunk hajlandók az igazságot elengedni, közben a szeretet által nem falakat, hanem hidakat építünk. A szeretet segít nekünk, hogy megtaláljuk a kapcsolódást a másik emberrel, akármi is legyen az álláspontja. Amikor pedig a kapcsolat létrejött, képviselhetjük előtte az igazságot. Az igazság azonban nem tények és ismeretek halmaza, hanem egy személy, Jézus Krisztus maga: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). Hozzá pedig mindig is vágyódtak a bűnös emberek – ha pont a tanítványok buzgalma ellenére a közelébe tudtak férkőzni.

Megtiszteltetés, hogy Isten a világ gondjainak megoldásában partnerként tekint ránk.

Vajon készen állunk arra, hogy tervében elfoglaljuk a helyünket, és munkatársaivá legyünk? Készek vagyunk szeretni és szólni és imádkozni a megoldás érdekében? Itt az idő!

hirdetés