Túllépni az aggódáson

Mi az, amire a legtöbbet gondolsz? Mi tölti be az elmédet?

Meglepően könnyen elsodorhatnak minket a szorongás hullámai. Teljesen tehetetlennek érezhetjük magunkat, és hagyjuk, hogy elnyeljen minket a túlcsorduló aggodalom.

Saját szorongásaimtól időnként teljesen tehetetlennek éreztem magam. A húszas éveim túlnyomó részében meg voltam győződve arról, hogy a gondolataim kevéssé irányíthatóak, ezért sokszor túsza voltam a saját elmémnek. Tolakodó, negatív gondolati mintáim foglyaként éltem. A gondolataim diktálták az érzéseimet, amelyek aztán az aznapi hangulatomat is befolyásolták. Ez az ördögi kör a tehetetlenség és kimerültség érzésével töltött el – mind fizikailag, mind érzelmileg.

Ez addig tartott, amíg felfedeztem a következő két titkot.

Felkészültetek?

hirdetés

Meg vagyok győződve arról, hogy ezek megváltoztatják a gondolkodásmódotokat. Komolyan.

TANULJ MEG AZ ÉRZELMEIDEN FELÜLEMELKEDVE ÉLNI

Így van. Nem kell az érzelmeidnek hatalmat adnod. Lejjebb tekerheted a fokozatot, vagy átválthatsz egy másik csatornára. Ne az érzéseid határozzák meg az utat, amelyet választasz!

Jeremiás, az Ószövetség prófétája elénk tár egy eget rengető igazságot, miszerint „az emberi szív mindennél csalárdabb és javíthatatlan.” (Jeremiás 17:9)

Higgyétek el, amikor azt mondom, hogy ez a dolog épp olyan nehéz nekem, mint nektek. Ne legyen az a benyomásotok, hogy én már mindent megoldottam. Még mindig fejlődésben vagyok. Viszont a fent említett felfedezés aranyat ér.

Te milyen hangokra hallgatsz? Egy ideje ráeszméltem arra, hogy mennyi időt adok az életemből a negatív hangoknak, ahelyett, hogy Isten hangjára figyelnék.

NEM IMÁDKOZHATSZ ÉS AGGÓDHATSZ EGYSZERRE

Az egyik érvényteleníti a másikat.

Vajon mit mondunk Istennek azzal, ha az egyik pillanatban imádkozunk, de azután rögtön aggódni kezdünk?

Sok próbálkozást követően az a meggyőződésem, hogy nem tudjuk egyszerre mindkettőt végrehajtani, és hogy az imádság valójában az aggodalom ellenszere.

Hányszor és hányszor aggódtam betegre magam olyan dolog miatt, ami aztán a végén meg sem történt!

Amikor imádkozunk Istenhez, ezt mondjuk az ajkainkkal: „Uram, bízom benned. Nem értem ezt a helyzetet, de bízom benne, hogy vagy eltávolítod tőlem, vagy megadod nekem azt, amire szükségem van ahhoz, hogy túljussak rajta.” Ebből következik, hogy cselekedeteinknek összhangban kell lenniük szavainkkal.

Az ima azt mondja: Bízom Istenben.

Az aggodalom azt mondja: Nem hiszem, hogy Isten átsegít ezen.

Még most is, amikor ezeket írom, meghökkenek, hogy hányszor tévedtem. A bizalom az egyik legnehezebb dolog a számomra. Túl sok pillanat volt az életemben, amikor az aggodalom volt az elsődleges reakcióim, nem pedig a bizalom abban, amit Isten mondani akart nekem.

Semmiképp sem azt javaslom, hogy hagyjuk figyelmen kívül a problémáinkat. Azt gondolom, hogy reálisnak kell lennünk, és szembe kell néznünk velük. Ugyanakkor emlékeztetnünk is kell magunkat arra, hogy a mi problémáink hogyan viszonyulnak Isten akaratához.

Jelen pillanatban ezzel az igazsággal próbálok megbirkózni. Nagyon szeretnék eljutni egy olyan stádiumba, ahol látom ugyan a problémáimat, de nem akadok fenn rajtuk. Ehelyett inkább Isten ígéreteibe kapaszkodnék: Soha nem hagylak el, örökkévaló szeretettel szeretlek. Azt tervezem, hogy boldogulj, és nem ártok neked. Tervem van, amely reményt és jövőt biztosít számodra.

Fordította: Ward Henrietta

forrás: relevantmagazine.com

hirdetés