Blog, Lábánné Hollai Katalin

Minden út Rómába vezet – Több, mint nyaralás

A napokban Rómába készülünk, nyaralni. Végre sikerült a szabadságokat jól összpontosítani és megszervezni az utat. Ahogy a mohamedánok Mekkába zarándokolnak el legalább egyszer életükben, sokan tartják, hogy a katolikusoknak pedig Rómába kell ellátogatniuk életük során. Nekünk mégis többről szól az út, mint egy kötelesség teljesítéséről vagy egy napszemüveges turistakalandról.

Igazság szerint már évek óta érlelődik bennünk a gondolat, hogy elutazzunk Rómába. Sokáig egy távoli álomnak tűnt, hogy mi valaha visszatérjünk az Örök Városba, hiszen nem olcsó mulatság és sok paraméternek kell teljesülnie, hogy az ember eljuthasson oda. Férjem már kiskorában járt ott, én pedig a gimnazista éveim végén. A történelem, a kultúra, a mediterrán világ, és az érzelmeiket az utcán megélő olaszok állandóan vonzottak bennünket vissza. Most végre vissza is megyünk!

Azonban keresztényként nem tudok Rómára egyszerű turistacélpontként gondolni. Minél inkább haladok előre a felnőtt éveimben, egyre jobban vonzanak a keresztény gyökereim is. Bár továbbra is a kikapcsolódás és a könnyed nyaralás van a fókuszban, nem tudok gondolkodás nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy Róma nemcsak az ókori pogány világ központja volt, hanem a kereszténységé is.

Evidens, hogy, aki elmegy oda, felkeresi a Vatikánt. Felmegy a bazilika kupolájába és elkészíti élete szelfijét. Az is többnyire megszokott, hogy leereszkedik egy katakombába, hogy elmondhassa, azokon a köveken járt, melyet a mártír ókeresztények is érintettek lábukkal. Sőt, akár a Sixtusi-kápolnába is megveszi a rettenetesen drága belépőt, hogy büszkén mesélhesse otthon, hogy ott volt abban a helyiségben, ahol a pápákat választják. Talán futja még egy szelfire az Angyalvár egyik kőangyalával is, mondván, „az szerencsét hoz majd, ráadásul ez nem babona, hiszen az angyalok benne vannak a Bibliában.”

Ilyen tehát, ha egy keresztény Rómába látogat? A nevezetes Colosseum, Angyalvár, Trevi-kút, Spanyol-lépcső, Pantheon, Forum Romanum után útba ejt néhány olyan helyszínt is, amiben szerepel a „szent” szó? Szent Péter- bazilika, Szent Sebestyén-katakomba, Falakon kívüli Szent Pál-bazilika…

Csábító ez a gondolat, hogy ennyivel lerójuk kegyeletünket őseink előtt, akik tömegesen haltak mártírhalált, hogy hirdessék az egész pogány világ számára, Krisztus a Megváltó. Ahogy ezen gondolkodtam és nézegettem Róma térképét, feltűnt, hogy rengeteg kis kereszt van az óvárosban. Megdöbbentem, hogy mennyi templom, kápolna és kereszt van elhelyezve városszerte, amiről a legprecízebb útikönyvek sem számolnak be. Találomra rákerestem az interneten néhány ilyen helyre és álmélkodva láttam, hogy némelyek még szebbek, hangulatosabbak és csendesebbek is, mint a híres bazilikák, templomok.

Nézegettem a romantikus keresztelőkápolnák képeit, a csendes utcák apró templomait, amikbe csak az igazán kíváncsi turisták tévednek be, és persze a helyi nénik, akik imáikban hordozzák gyermekeiket, unokáikat, a pápát és az egész világot. Rájuk gondolva elképzeltem, ahogy én is beülök egy csendes templomba, ahol zavartalanul figyelhetek a vendéglátóra, Jézusra. Arra a Jézusra, aki új reményt adott nekünk a megváltás által és új hitet, hogy láthatjuk majd Őt mi is színről színre. Arra a Krisztusra, aki remek házigazda lehet, hiszen még vendégként is gondoskodott a borról a Kánai menyegzőn.

Krisztus pedig semmit nem változott az elmúlt 2000 év alatt, így valószínűleg ma is a legjobb vendéglátó, a legfigyelmesebb házigazda, aki csak arra vár, hogy megérkezzünk az Ő házába, ahol megvendégelhet minket.

Ráadásul még belga csokit vagy csokor virágot sem vár tőlünk ajándékba, amikor váratlanul betoppanunk a házába. Ő minden pillanatban készen áll, hogy fogadjon bennünket.

Szent Péter és Pál fontos és kiemelkedő alakjai voltak a keresztény történelemnek, a pápa szintén meghatározó a mai korban, de Krisztus mindnyájuknál fontosabb. Gondolhatjuk, hogy Pál apostol lábnyomába lépve megértjük azt az elhivatottságot, amit ő érzett. Remélhetjük, hogy élőben látva a pápát, megértjük az egyház fontosságát a sok gyarlósága ellenére. Bízhatunk benne, hogy a kegyetlenül kivégzett keresztények helyén állva a Colosseum porondján, megértünk valamit Krisztus halálának és feltámadásának misztériumából. Bizonyára többen át is élnek ilyen vagy ehhez hasonló katartikus élményt ezeken a lenyűgöző helyeken, de nem vagyunk mind egyformák. Engem biztosan egészen váratlan módon, mások számára semmilyen jelentőséget nem hordozóan fog megszólítani Jézus. Erre már rájöttem a mi kapcsolatunkat illetően.

Ezt az élményt azonban kár lenne kihagyni pusztán azért, mert Rómába „csak” nyaralni megyünk, vagy azért, mert a csendes kápolnák nincsenek benne a top20 római látnivalóban.

Minden út Rómába vezet… Én most másodszorra indulok el egy ilyen úton, először biciklivel tekertem le. Akkor nem kértem semmi nagyot Istentől, csak a biztonságos utazást és egy emlékezetes kalandot. Ő mégis készült egy „kis” meglepetéssel, ugyanis az úton megismertem a férjemet, aki eddigi életem legnagyobb ajándéka, akiért nem győzök hálát adni minden nap! Idén autóval vágunk neki ennek az útnak, immár ketten együtt. Most több kisebb és nagyobb kérés, bánat és gondolat is nyomja a szívemet, amit nyilván idehaza is letehetek Isten elé.

Mégis arra vágyom, hogy a napszemüveges turistáskodás közben találkozzam azzal a Krisztussal, aki reményt, hitet és mindent elsöprő szeretetet szeretne adni mindnyájunknak.

Lábánné Hollai Katalin

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás