2018. 06. 27.

Így növekedett az Istenbe vetett hitem

Az összes hívő tudja, hogy még az ételnél is nagyobb szükségünk van a hitre. De mégis hogy “nyerheted el” ezt ilyen varázslatosan? Hogyan juthatsz el a reménytelenség állapotából oda, hogy minden bizalmadat Istenbe fektetve éled az életed?

A hit nem más, mint egy séta az álmaid felé – minden akadályon át. A hit annak a tudata, hogy a legnagyobb erőfeszítésed elegendő, és hogy Isten kegyelme által minden szükséged kielégül. A hit nem ismer félelmet. Rájöttem, hogy mint a legtöbb dolog, úgy a hit is egy tanulási folyamat; ha ugrani akarsz, először meg kell tanulnod sétálni és szökdelni.

A HITEM TÖRTÉNETE

Felnőtt éveim első felében küszködtem az egész hit-témával. Gondolni sem mertem arra, hogy képes lennék-e gondoskodni magamról, vagy hogy boldog tudnék-e lenni – úgyhogy nem is próbálkoztam.

A barátnőimbe helyeztem hitemet, abban bízva, hogy ők majd egy tartalmas életet teremtenek nekem. Hittem a szüleimben, abban bízva, hogy majd gondomat viselik, holott az az én feladatom lett volna. Bizonyára minden hitemet rossz kezekbe helyeztem, hisz szikráját sem éreztem boldogságnak, biztonságnak vagy épp önbecsülésnek. Végül csak megtaláltam a hitemet. Elmesélem, hogyan.

A kapcsolataim mankóként szolgáltak, mikor hit nélkül éltem. Nem tudtam, hogyan és mikor lehetnék boldog, de tudtam, hogy a válasz nem egy újabb barátnőben rejlik, így elhatároztam, hogy mindaddig szingli leszek, míg fel nem készülök a feltétel nélküli szeretetre.

Ez volt hitem első útja, így kezdtem sétálni rajta.

ÜLDÖZTEM A SZENVEDÉLYEM

A mosogatással és a pénztárgéppel való szenvedéssel töltött évek alatt csak azt mondogattam magamnak, hogy ennél úgysem lesz jobb munkám. Soha nem is terveztem továbblépni, és ez azt jelentette, hogy képtelen voltam egyedül megtalálni a boldogságot. Így folyton olyan munkákba botlottam, amiket nem szerettem. Állandóan kiléptem, vagy elértem, hogy kirúgjanak. Az írás volt az egyetlen dolog, amiben nem vallottam kudarcot.

Végül szökdelni kezdtem; üldözni írói álmomat. S miközben ezt az álmot kergettem, felfedeztem néhány tényt a hitről.

Ha valami érdekében mindennap teszel, végül sikeres leszel. Nem számít, milyen mélyen voltál, vagy vagy éppen, mindenkiben rejtőznek olyan jártasságok és tapasztalatok, melyek mások számára értékesek.

A szenvedélyem követése utáni első évben tapasztaltam meg, milyen függetlennek lenni – pedig azt hittem, ez teljességgel lehetetlen. Miközben azt csináltam, amit szerettem, rájöttem, hogy igazából nincs is szükségem társra ahhoz, hogy boldog legyek. Sokszor idegeskedtem azon, vajon miből fogom kifizetni a lakbérem, vagy miből fogok ennivalót venni – ám a hit kezdett természetessé válni, akárhányszor csak lehetőségem volt Istenre támaszkodni. Habár a hit egyik kulcsfontosságú eleme még hiányzott belőlem ekkor.

Ekkor kezdtem el adakozni.

Ha az emberi természet az önzetlen adakozásról szól, akkor ez azt jelenti, hogy a legnehezebb leckénk nem más, mint megtanulni adni. Mind tudjuk, hogy ez különösképp akkor nehéz, mikor nem tudunk jó szívvel adni.

Egy apró szemcséből igazi kősziklává változott a hitem, miközben szingliként hajszoltam a szenvedélyemet. Isten mindig megadott nekem mindent, amire szükségem volt, de úgy tűnt, nekiütköztem egy üvegfalnak, ami elválasztott engem a jóléttől.

Egy éven át felszedegettem és gyűjtögettem minden pennyt, ami az utamba került – természetes ösztönömtől fogva. Azonban egyszer, mikor megkaptam a fizetésem, rájöttem, hogy adni soha nem lesz könnyebb. Ki kellett fizetnem a tartozásaim és meg kellett vennem a szükséges dolgokat. Ennek ellenére is ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy keresetem egy részével adakozzak.

Amikor azért imádkozunk, hogy közelebb legyünk Istenhez, vágyainkon és kívánságainkon át mutatja meg nekünk az utat.

Így fizetésem 10%-át félretettem és arra kértem Istent, küldje elém azt az embert, akinek segítségre van szüksége. Senki nem jött, a számlámon pedig egyre kevesebb és kevesebb fedezet volt. A hó végére nem is maradt semmi más, csak a félretett 10%. Hogy is lehettem volna arra képes, hogy azt odaadjam?

A válasz az volt: ugorj!

Miközben egy defektes gumi javítására költöttem az utolsó megtakarításomat, szembetalálkoztam egy anyával, akinek szüksége volt a félretett pénzemre. Először ódzkodtam, féltve a jövőmet – de ráeszméltem, hogy Isten eddig mindig megsegített, és biztosan nem most fogja abbahagyni, főleg úgy, hogy az első igazi ugrásomra készültem, arra, hogy az Ő gyermekeit segítsem. Igazam is volt. Ahogy nekiláttam elfogyasztani a maradék ételem, csodálatos módon 5000 dollár került a számlámra – korábban soha nem kerestem ennyit.

Az első tized-élményem volt az alappillére egy sikeres gyakorlatnak, aminek hála megoszthattam 6 kontinens lakóival Isten kegyelmét és hűséges életről szóló leckéit.

Hitem útja akkor vette kezdetét, mikor eldobtam a mankóként használt párkapcsolataimat. Növekedtem hitemben azáltal, hogy elkezdtem az álmaimat követni, s az szilárdította meg, hogy megtanultam szabadon adni abból, amit megkerestem.

forrás: relevantmagazine.com

Ezt a cikket Szala Dorina önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul.

Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás