Egyéb

Miért vannak rossz véleménnyel az emberek a keresztényekről?

Érdekes és izgalmas témát fejteget a Relevant Magazine cikke, amely egy Google-keresés alapján mutat rá arra, hogy az emberek gyakran rossz véleménnyel vannak rólunk keresztényekről. De vajon ennek mi az oka: jogos kritika vagy csak félreismernek minket?

Ha a Google keresőjébe elkezded gépelni, hogy “A keresztények miért…”, az első javaslat az automata kiegészítésre (melyet az elmúlt keresésekből létrejött algoritmus eredményez) eléggé elkeserítő:

A Google azt hiszi, azt akarod kérdezni: “Miért olyan aljasak a keresztények?”

(Ha esetleg érdekel, a másik két toplistás autokiegészítés az, hogy “Miért olyan nyálasak a keresztény filmek?” és a “Miért olyan szégyenlősek a keresztény fiúk?”. Az autokiegészítős játék mindig feldobja az ember kedvét.)

Nem túl ígéretes, figyelembe véve, hogy a hívők ismertetőjele elméletileg a szeretet. Persze a Google automatikus kiegészítései alapján felmérni a népszerű, kultúrával kapcsolatos véleményeket leginkább csupán érdekes kísérlet, ám az látszik, hogy a modern keresztények elég szerencsétlen hírnevet szereztek, mivel sértődékenyek, rögtön felveszik a védelmi pozíciót, vagy szimplán csak aljasak. Néha egyszerűen csak nem értjük a viccet.

Fordítsd oda a másik orcád is

Az evangélium központi, mély üzenete a következő: keresztényként saját személyünk helyett Krisztust engedjük tükröződni. Ahogy János írja: “Krisztusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé kell válnom.”

Szó szerinti és szimbolikus értelemben is jelentős a “kevesebbé válás” folyamata. Ezáltal elcseréljük saját, hibákkal teli természetünket valami sokkal csodálatosabbra. Pál közvetlen párhuzamot állít a kereszt mellé, mikor azt mondja: “Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.”

Tehát, pontosan mit is “feszítünk keresztre“ önmagunkban, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk? Nyilván ott vannak azok az eltorzult vágyak, melyek bűnös, önpusztító viselkedéshez vezethetnek, de a Galatáknak írott levélben említett “halálos bűnök” (mint “paráznaság”, “dorbézolás” és “részegesség”) mellett vannak olyan cselekedetek, melyek bár kevésbé láthatóak, ugyanolyan veszélyesek a lelkünknek: “gyűlölet, viszálykodás, féltékenykedés, dühösség, önzőség, széthúzás”.

Jakab írja: “Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.”

Mindvégig kitartani!

A nyugati kultúra nagyrésze kétarcú viszonyban áll a “szabadság” kérdésével. Hogyne, szabadon mondhatunk és hihetünk, amit akarunk, de nem vagyunk szabadok attól, hogy halljuk, más mit gondol és hisz – még akkor sem, ha ezeket “támadónak” tartjuk. Ennek az időnként kínos keresztmetszete kellene hogy legyen az a hely, ahol a keresztények megmutatják, hogy is néz ki “kevesebbnek lenni”.

Csomó dolog miatt lehetünk dühösek: rendszeres igazságtalanság, erőszak, az, hogy a hatalommal rendelkezők kihasználják a jogfosztottokat stb. De vannak olyan dolgok, amikhez csak türelmesnek kell lennünk, és el kell engednünk. El kellene tudnunk viselni egy South Park-os viccet, Starbucks-os csészét, egy korhatáros filmet vagy egy netes kommentet. Ezeknek nem kellene indokolnia dühünket, bosszúálló reakciónkat – a szívünknek tudnia kellene, jogos-e a düh, amit az igazságtalanság táplál.

Több keresztény gondolja úgy, hogy az evangélium mind inkluzív (Isten kegyelme mindenki számára elérhető), mind exkluzív (egyedül Krisztus az út a megváltáshoz). Nem kellene meglepődnünk azon, ha olyanokkal találkozunk, akik nem értenek egyet velünk, és humorral, szatírával fejezik ki ellentétes véleményüket. Miért is kéne ezt támadásnak vennünk?

A Bibliában amúgy is meg lett írva, hogy támadások fognak érni minket.

Az azonnali kommentek, megosztások és Facebook bejegyzések nem igazán segítik elő a “késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” attitűdöt, de lehetőséget ad arra, hogy kegyelmet, alázatot és kedvességet mutassunk. Azzal, hogy nem reagálunk rögtön valami csípős megjegyzéssel egy olyan dologra, ami “sért” minket, megmutathatjuk, hogy az evangélium módszere más, mint a világé.

Jézus azt ígérte követőinek: “Mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.” De a mindvégig kitartani nem azt jelenti, hogy az inzultálásra inzultálással, az ellentétekre bojkottal  reagálunk.

Azt jelenteni, hogy mindvégig kitartani Krisztusban – olyan módon, amely eltér a világ módszereitől.                                                          

 

A másik orca

Jézus nem akarta, hogy követői annyira védelmezők, sértődékenyek és bosszúszomjasak legyenek, hogy elszigeteljék magukat azoktól, akikhez Jézus akarata szerint el kellene jutniuk. Azt akarta, hogy az “ellenséggel” ugyanúgy bánjunk, mint azokkal, akik “közénk valók”. Ne ellenállj a gonoszoknak! Ha valaki megüti arcod jobb oldalát, tarts oda neki bal orcádat is!

Ha valaki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is! Aki el akarja venni tőled a kabátodat, annak add oda az ingedet is!”

Ha erre mind képesek vagyunk, nem az aljasság lesz az ismertető jegyünk. Ha nem válaszolunk hirtelen dühünkben, akárhányszor egy ellentét felüti a fejét, vagy kulturális háború zajlik,  akkor láthatják meg igazán, mennyire is tudunk szeretni.

Fordította:  Szala Dorina

Forrás: relevantmagazine
fotó: perezbox.com

Még nem érkezett hozzászólás