Isten gondoskodik - csak kicsit másképp – 777
Blog, Varga Gergő Zoltán

Isten gondoskodik – csak kicsit másképp

Gyakran szembesültem azon hibámmal, hogy Istenre, mint egy korrekt üzleti partnerre tekintettem. Elimádkozom a napi adagomat, elolvasom az igeszakaszokat, cserébe, légy szíves Uram, adj jó kedvet, meg úgy egyáltalán szedd ráncba az életem, hiszen „megvettem” tőled a kiegyensúlyozottságomat tegnap is tíz Üdvözléggyel. Ilyenkor, hála Neki, mindig eszembe jutnak olyan dolgok, melyek visszarántanak a helyemre.

Elsőként a kánai menyegző. A násznép valószínűleg nem két fő, a lakodalom meg több napig tart, teljesen természetes, hogy ha elfogy a bor. Az első példáját számomra, hogy Isten nem emberi mértékkel számol, az mutatja, mikor azt a hat darab 2-3 mérős (mai értéken számolva nagyjából 100 literes!) kőkorsókat megtöltik vízzel, hogy bor lehessen belőle. Szükségük volt borra, hogy a ház urának nevén ne essen szégyenfolt – tessék, 600 liter elég lesz?

A következő, ami ilyenkor mindig beugrik, mikor az Isten öt kenyérrel és két hallal jóllakatott 5000 férfit asszonyaikkal, gyerekeikkel együtt és még a maradékkal is 12 kosarat töltöttek meg.

„Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?”

Aztán mindig beugranak Barsi Balázs atya gondolatai is. Egyszer arról beszélt, hogy mindig találkozik olyan emberekkel, akik kételkednek abban, hogy Jézusban valóban az Isten jött-e a Földre. Na mármost az Istennek, aki a milliárdszor milliárd naprendszert és végtelen csillagokat megalkotta, csak azért, hogy nekünk porszemeknek ezen a legapróbb bolygón örömünk legyen benne és láthassuk őket, nem összemérhetetlenül kisebb „feladata” volt-e a megtestesülés?

Ezekben a történetekben valamennyire mindig ráébredek az Isten nagyságára és mellette az én kicsinységemre. Hogy mellette én tényleg elbújhatok, egyedül semmihez sem tudnék kezdeni (egyébként nem is kell), és mikor a hétköznapok szürke monotonitása végtelenül elhomályosítja a tisztánlátásom, és próbálom a magam ötleteiből/elvárásaiból kiindulva toldozgatni-foltozgatni életemet, ezek a végtelenül egyszerű gondolatok segítenek újra a helyemre kerülni. Isten – aki még a hajamat is az utolsó szálig számon tartja, mert fontos vagyok neki – valószínűleg nagyobb jót tervez az életemben, mint azt fel tudom fogni. Kicsit olyan ez, mint mikor gyerekként nem ehettem csokit ebéd előtt, mert készült ebédre fő fogásként a bableves – ami egyébként a világ legfinomabb dolga –, de akkor valahogy mindig csak a csokipapírig láttam. Bízni kell, mert szeretve vagyunk, ennyi az egész.

„Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?”

Varga Gergő Zoltán

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá