Blog, Hodász András, Pontokba szedve

Ne legyél pap, ha…

Néhány hónappal ezelőtt írtam egy listát arról, hogy mely esetekben nem ajánlom a házasságot. Most, hogy közeledik a szemináriumi jelentkezés határideje, gondoltam megírom a cölebsz változatát. Nem minden esetben jó döntés ugyanis, ha papnak mész.

A csapból is az folyik, hogy paphiány van, és ez igaz. (Bár legalább ennyire van “hívőhiány” is, de erről majd máskor.)  Viszont a lelkes hivatásreklámozás helyett most engedjétek meg, hogy felhívjam a figyelmet néhány megfontolandó szempontra. Úgy is mondhatnám, hogy ne legyél pap…

…ha kényelmes életre vágysz!

Tudom, kívülről úgy tűnik, hogy a papnak semmi dolga, biztos egész nap csak a perselypénzt számolgatja a jakuzziban ülve, de le kell, hogy lombozzalak. Nem ritka, hogy napi 12-13 órát dolgozom, sokszor pont akkor, amikor te épp a másik oldaladra fordulsz, vagy azon gondolkozol, hogy kirándulni menj, vagy inkább egy filmet nézz meg a haverokkal. Nem célom a bicepszméregetés, tudom, hogy nem a mi “szakmánk” a legkeményebb, de ha a papságon gondolkodsz, tudnod kell, hogy a látszat csal: igenis tele a naptár feladattal. 

…ha meg akarod váltani a világot!

Szép dolog a világmeváltói hivatás, de tudnod kell, hogy egyrészt Jézus már megelőzött, másrészt veszélyes grandiózus tervekre alapozni a leendő életed. Mert pl. mi van, ha te azért mész papnak, hogy majd egy hatalmas plébánián ifjúsági csoportok százait vezesd Krisztushoz, de az Egyház éppen más feladatkörben számít rád, ahol esetleg egy árva lélekkel sem találkozol? (Velem épp ez történt, amikor szentelés után két évre Rómába kellett mennem.) Vagy megkapod álmaid plébániáját, de mégsem jön össze a dolog, mert a padok üresen konganak minden erőfeszítésed ellenére. Mi történik akkor? Összetörsz? Elveszted a hivatásod? Rögtön lelepleződik, hogy Jézusért akartál pap lenni, vagy a saját terveid megvalósításáért.

…ha nem vagy rendben önmagaddal!

Az önismeret mostanában sztártéma, és nagyon sokan beszélnek róla a házasság összefüggésében, hiszen nyilvánvaló, hogy az a legjobb, ha két egészséges, érett személyiség köti össze az életét. Fontos tudni, hogy igaz ez a papságra is. Ha feldolgozatlan traumák vannak a lelkedben, ha lekötnek a belső küzdelmeid, akkor érdemes azokkal még a szeminárium előtt egyenesbe jönni, mert a pap elsődleges munkaeszköze a saját személyisége, és rossz szerszámmal kertet ásni nem egy leányálom. (Nem véletlen, hogy a felvételi eljárás részét képezi a pszichológiai alkalmasság vizsgálata.)

…ha még nem voltál szerelmes!

Jó, tudom, ebben megoszlanak a vélemények, én a sajátomat írom. Bár sokan már ovitól fogva papnak készülnek, és soha nem is voltak szerelmesek, mégis jó papok lettek, de én inkább azt gondolom jobbnak, ha a szerelem érzését még szentelés előtt megtapasztalod, ne utána hasson az újdonság ellenállhatatlan erejével. Ráadásul igen hasznos képességekre tehetsz szert egy párkapcsolatban, úgyismint: odafigyelés, alkalmazkodás, empátia stb. Ezek mind jól jönnek a papi életben. (Természetesen ha te már biztos vagy a hivatásodban, ne kezdj el udvarolni csak a “gyakorlás” kedvéért. A másik ember soha nem eszköz!)

…ha úgy érzed, hogy az apaság nem neked való!

Sok bölcs embertől hallottam már, hogy az való papnak, aki ugyanolyan jó apa is lenne, és ezzel maximálisan egyet tudok érteni. Túl azon, hogy a papok ne legyenek amolyan “futottak még” kategóriájú emberek, fontos szempont az is, hogy ebben a hivatásban is megéljük az apaságot, csak lelki értelemben: közösséget vezetünk, a törvény szeretetére tanítjuk a ránk bízottakat, lelki kísérést végzünk, segítjük a fiatalok felnőtté válását stb. A papság nem menekülés a családi gondok elől, sőt, Jézus megígérte, hogy mi százannyit kapunk. Hidd el, nem a levegőbe beszélt. 

…ha azt hiszed, hogy az Egyházban mindenki szent!

Ha ebben az álomban élsz, fájdalmas lesz a ébredés, ami a hivatásodba is kerülhet. Mi is emberek vagyunk, és attól, hogy fel lettünk szentelve, semmi nem változott. Küzdünk a bűneinkkel, bénaságainkkal, rossz tulajdonságainkkal, és a többes szám első személy itt nagyon is tudatos. Az Egyház szent és Krisztus jegyese, de a tagjai bizony esendő emberek, és “közöttük az első én vagyok” (1Tim 1,15). Ez bizony így van, amióta világ a világ. Nézd csak meg az első apostolokat, nekik is mennyi küzdelmük, sőt bukásuk volt. De egy dolgot tudtak: Isten kegyelme mindnyájuk esendőségénél nagyobb. Csak ebben bízhatunk mi is!

…ha nem Isten hív!

Hoppá! Jöhet máshonnan is a hivatás gondolata? Miazhogy! Persze! Ha például neked már gyerekkorodtól kezdve azt mondogatta a nagyi, hogy olyan helyes gyerkőc vagy, biztos pap lesz belőled, akkor jó eséllyel hallhatsz egy “belső hangot”, ami papnak hív, csakhogy az nem Istentől van. Ha hívást érzel, alaposan vizsgáld meg honnan jön! Légy kritikus! Imádkozd át! Menj el egy lelkigyakorlatra, beszéld át a lelkivezetőddel! Mi az, amit te hívásnak érzel? Isten hangja, vagy a családodé, közösségedé, belső félelmeidé? Természetesen nincs kizárva, hogy tényleg Isten a hívó fél, de ezt alaposan le kell tisztázni!

Végül, ha nem tudtam elvenni a kedvedet, és még mindig azt gondolod, hogy az Úr papnak hív, lassan itt az idő, hogy jelentkezz, mert május 31. a határidő. Minden fontos információt megtalálsz ide kattintva! Hajrá!

Hodász András atya 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Dr.Leitner Tünde 2018. 05. 05. 20:36

    “Ha hivatást éreztek magatokban,
    tudjátok meg: EZ KRISZTUS SZAVA!
    Saját papságát akarja gyakorolni,
    amikor ti végzitek a szolgálatot:
    HANGOTOKKAL Ő AKAR SZÓLNI AZ EMBEREKHEZ,
    ÁLTALATOK Ő AKARJA MEGBOCSÁTANI BŰNEIKET,
    ÁLTALATOK Ő ADJA MAGÁT AZ EUKARISZTIÁBAN.
    SZERETNI AKAR – A TI SZÍVETEKKEL,
    SEGÍTENI – A TI KEZETEKKEL,
    ÜDVÖZÍTENI – A TI MUNKÁTOKKAL.
    Gondolkozzatok el ezen!
    Valami egészen nagyszerű dologra hív benneteket Jézus!
    Egészen személyes ügye,hogy mit fogtok felelni.
    ENNEK TUDATÁBAN VÁLASZOLJATOK!”
    (Szent II.János Pál)