Ennyit adok Istennek

Melyik az a feleség, aki nem akarna elválni, ha a férje csak napi 2 percet beszélgetne vele? Melyik az a férj, aki nem venné zokon, ha a felesége heti egy órát szánna csak rá? Vajon megnyugtatná őket, ha tudnák, hogy sok férj vagy feleség még ennyit sem tesz meg?

Tegnap kis közösségünkben nagyon jó és egyben erőteljes beszélgetés bontakozott ki az Ószövetség kapcsán. Jó volt, mert nyílt párbeszéd zajlott köztünk, megütközhettek a vélemények és a tapasztalatok. Ugyanakkor, én szinte fizikai fájdalmat éreztem, amikor rádöbbentem, hogy nem ugyanazt az Istent ismerjük mindnyájan. Persze ez nem baj, hiszen Isten mindenkihez személyesen lép oda, teljesen személyesre szabja a bemutatkozását. Ő teremtett bennünket ennyire sokszínűnek és különbözőnek, így pontosan tudja, kit, hogyan szólítson meg. Mégis fájt, hogy az élő Istennel való találkozás hatására nem ugyanazt az ellenállhatatlan vágyat érezzük mindnyájan: Többet Belőled, Istenem! Többet imádkozni, böjtölni, többet olvasni a Bibliát, többször járulni a szentségekhez, több időt szánni Rá. Sőt, mindent odaadni Neki.

Hirtelen nagyon sanyarúnak tűnhet mindent odaadni egy láthatatlan Istennek, aki az Ószövetség egyes részeiben látszólag teljesen szembemegy a szeretet parancsával. Nem beszélve arról a lelkifurdalásról, amit az ember érez, amikor egy böjti fogadalmat, egy Istennek tett elhatározást nem tud megtartani. Miért sanyargatja magát egy keresztény ilyen gondolatokkal, ilyen irreális elvárásokkal, ha a szeretet és az irgalom Istenében hisz? Ez teljesen érthetetlen.

Ugyanakkor mi van, ha az Ószövetség Istene nem megy szembe a szeretettel?

hirdetés

Mi van akkor, ha Isten annyira szereti azokat, akik Őt teszik egyedüli Istenükké, hogy minden olyat el akar törölni, ami ezt a szeretetkapcsolatot elronthatja?

Mi van, ha a megváltásba nemcsak Krisztus halála tartozik bele, hanem a zsidók történelme is? Lehet, hogy azon keresztül akarja Isten megtanítani, hogy közé és a Benne hívő, Őt kereső, Neki szolgáló ember közé semmi nem állhat. Mert Ő egy féltékeny Isten. (MTörv 4.24) A több ezer éves történeteket magába foglaló Biblia egyik üzenete az, hogy nem szolgálhatunk két úrnak. “Én, az Úr vagyok, a ti Istenetek. Ne csináljatok magatoknak bálványt vagy faragott képet, ne emeljetek emlékoszlopokat, s en állítsatok fel jelzett köveket a földeteken, hogy imádjátok, mert én, az Úr vagyok a ti Istenetek!” (Lev 26.1)

És Isten kész mindent és mindenkit elpusztítani, aki nem neki szolgál, hogy akik mindent neki adnak, azoknak öröme teljes legyen az üdvösségben. Így is kegyetlenül hangzik? Én nem hiszem. Számomra kifejezetten felemelő, hogy Isten szó szerint mindent megtesz értem, ha Ő az egyedüli Isten számomra. Ha jobban belegondolok, engem sem nyugtatna meg a tudat, hogy a férjem napi két percet rám szán, pláne ha tudom, hogy utána más nők ajtaján is kopogtat. Meglehetősen féltékeny lennék. Előfordulhat, hogy olyat mondanék vagy tennék, amit később megbánnék. Vagy egyszerűen el akarnék válni.

Nagy mázlink van, hogy Isten nem fogja soha beadni a válókeresetet!

Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincs lehetőség megtérésre, bűnbánatra és Isten nem fordul felénk végtelen irgalommal. Sőt! A szeretet által rengeteg dolgot elvisel, eltűr és mindent remél. (1. Kor 13.4-8) Sokkal inkább az a kérdés, mi mit teszünk azért az Istenért, aki értünk mindent megtesz. Én, személy szerint nem bírok másokra mutogatni. Nem tudom megnyugtatni a lelkiismeretem azzal, hogy más két percet sem szán egy nap a mennyei Atyára. Bennem olthatatlan a vágy, hogy az engem mindennél jobban szerető Istennek mindent odaadjak. Minden bálványomat, amit az Ő helyére állítottam: a pénzt, a csokit, a munkámat, a terveimet, az álmaimat vagy akár a leendő gyermekeimet.

Isten Ábrahámot is próbára tette, hogy le tudna-e mondani Izsákról, a fiáról, akire egész életében várt. Ábrahám nem bukta el a próbát. Még mielőtt a megváltás megtörténhetett volna, ő már felismerte, hogy Istennél semmi nem lehet fontosabb. Ez azonban nem jelenti azt, hogy sanyargatnunk kell magunkat, önkínzó engesztelőáldozatokat kell bemutatnunk Neki. Ugyanakkor minden bálványt ki kell dobnunk az életünkből, és ha ebben nem járunk sikerrel, jogos a félelmünk, jogos az aggodalmunk, hiszen Isten féltékeny Isten.

“Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért.” (Jak 1.12)

Én, ha feltekintek arra a mennyei Atyára, aki az egyetlen fiát odaadta az én örök életemért, és igazán mélyen a szívemig hatol a megváltás titka, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mindent odaadjak neki.

Lábánné Hollai Katalin

hirdetés