Valahogy mindig is távol állt tőlem a nőnap. Nem azért, mert férfi vagyok, véletlenül sem valamiféle hímsoviniszta fölényeskedésből kifolyólag, pusztán riasztott kreált jellege, az, hogy semmiféle autentikus módon nem illeszkedik a kalendáriumba.
Nincs igazi apropója, nincs mély múltja és önmagán túlmutató jelene. A kommunista munkásmozgalom erődemonstrációjából egyszerű és olcsó virágünnep lett, ami elnézve a közlekedési csomópontokat és az aluljárókat, a feketegazdaságot legalább annyira pörgeti, mint a fehéret.
Nincs gondom azzal, ha valaki ezen a napon figyelmességből ajándékkal kedveskedik szerelmének, a család hölgy tagjainak, munkatársainak. Kedves gesztus, ha nem mímelt. A gondom azzal az érzéssel van, hogy mintha ezzel a figyelmességgel sokan egy teljes évre le akarnák tudni a “nőügyet”, ami által épp azt lehetetlenítik el, hogy március 8. legalább a későbbiekben jelentsen valamit.
hirdetésA legjobb mégis az lenne, ha mindannyian, minden nap tisztelnénk a nőket,
nem csupán egy hűs márciusi napon. Ahogy a kereszténységünk is üres, ha csak karácsonykor és húsvétkor éljük meg (no legfeljebb még pünkösdkor, de akkor is csak két perc erejéig, amíg a híradó csíksomlyói vágóképeket sugároz).
A világ tegnapi üzenetével szemben nekem nagyon fontos március 9. üzenete; az, hogy ma éppúgy szükséges a nők megbecsülése, tisztelete, szeretete, elismerése, az, hogy ez a lovagias, becsületbeli kérdés nem tudható le egy szál nárcisszal, egyetlen napon.
Ma éppen úgy elemi kötelességünk fellépni a családon belüli erőszak, a prostitúció, az emberkereskedelem, a szexuális zaklatások ellen, vagy még inkább: az emberi méltóság védelme érdekében. Ezek nem egynapos, látványos gesztusokkal letudható feladatok, de elköteleződést és bátorságot kívánó program részei.
Hölgyek! Isten éltessen Titeket, nagy tisztelettel és szeretettel gondolok Rátok – minden nap!
Vágvölgyi Gergely
Kép: Pixa
hirdetés
