2018. 07. 13.

A “cserkészügy” valódi háttere

Szerdán a sajtó egy jelentős része kirekesztő szervezetként állította be a Magyar Cserkészszövetséget, miután az nem engedélyezte cserkészcsapat alapítását egy iskolában. A csapat tagjai kizárólag roma gyerekek lettek volna, a lapok pedig egybehangzóan kiáltottak rasszizmust – majd kiderült, mi áll valójában az ügy hátterében.

Az írás eredetileg az S4C.news oldalon jelent meg, melyet most teljes terjedelmében közlünk.

Szerdán a magyar sajtó egy része gyorsan felkapta a hírt, miszerint a Magyar Cserkészszövetség nem járult hozzá egy magániskola cserkészcsapatának megalapításához, mi több, megvonta a jogot arra vonatkozóan, hogy az iskola a “cserkész” kifejezést használhassa. Mivel az alakuló őrs minden tagja roma származású gyermek lett volna, az ügyre lelkesen ráharapó – mint kiderült, egyúttal bakot lövő – lapok gondolkodás nélkül rasszistázták le a nagy múltú szervezetet, minimum kirekesztéssel vádolva a cserkészeket.

Később kiderült: valójában teljesen más mozgatórugói voltak a cserkészvezetők döntésének.

Mi több, 

hirdetés

a cserkészek megfontolt és jó döntést hoztak. 

A Magyar Cserkészszövetség közleményéből hamar kiderült; a szervezet az elmúlt években többször is jelezte fenntartásait az alakuló cserkészcsapat kapcsán, ám egyáltalán nem azért, mert valamiféle kirekesztő szándék vezérli őket. Sőt. A cserkészek hitet tettek az integrált oktatás mellett, amelyet hatékonyabbnak és eredményesebbnek tartanak – azaz éppen a kirekesztés elkerülése vezette a döntéshozókat. Az ügyben érintett Dr. Ámbédkár Iskola ráadásul nem tartotta tiszteletben a szervezet Alapszabályát, amit érthető módon a Cserkészszövetség kifogásolt.

A közleménynél is tanulságosabb azonban az a levél, melyet korábban az iskola igazgatója részére küldtek. Ebben hangsúlyozták, hogy a cserkészet vallásos mozgalom, annak oktató-nevelő munkájában pedig kiemelt szerep jut a hitnek, vallásnak. Emlékeztettek, hogy az iskola vezetése maga is elismerte, hogy nem feltétlenül áll készen a gyerekek vallásának megfelelő lelki munkára. Korábbi tárgyalásaik során külön felhívták a figyelmet arra is, hogy a Cserkészszövetség egy értékközpontú szervezet, mint ilyen, kiforrott értékrenddel bír, amelynek képviseletét magától értetődő módon várja el azoktól, akik csatlakozni kívánnak kötelékéhez. Ezt követően (2017 őszén) azonban az iskola honlapján olyan cikk jelent meg, amely gyakorlatilag nyíltan nacionalizmussal és cigányellenességgel vádolta meg az egyébként patrióta és befogadó, sőt, kifejezetten az integrációra törekvő mozgalmat. A cikk szerzője szerint a Cserkészszövetségen belül a “valóban értékes emberek” “el lettek hallgattatva”. 

Az ominózus szövegben tehát nem más történt, mint egy tábor elismerése mellett a szerző erőteljesen beleszállt a cserkészekbe, nagyon komoly vádakat fogalmazva meg, azokat azonban a legkevésbé sem támasztva alá. A szövetség pedig jelezte:  “ennek a támadó eszköztárnak a látható és habozás nélküli alkalmazása semmiképpen nem fér össze szervezetünk értékrendjével”. Ott a pont!

Mindezek után a Magyar Cserkészszövetség meghozta döntését és nem járult hozzá, hogy a Dr. Ámbédkár Iskola saját cserkészcsapatot hozzon létre, vagy a (védelem alatt álló) “cserkész” brandet használja. 

Mit történt tehát? A cserkészek megkértek egy potenciális csatlakozó iskolát, amely nyíltan támadást intézett a Cserkészszövetség ellen, bevallottan nem tudta a megfelelő hátteret biztosítani, valamint nem alkalmazta az integrált oktatás elvét, hogy inkább ne csatlakozzon hozzájuk, hanem oktató-nevelő szolgálatát más keretek között végezze.
Ez a sajtó egy része szerint rasszizmus. Szerintem pedig józan logika.

Cserkészek – butaság, 1:0.

 

Vágvölgyi Gergely

Forrás: S4C.news

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Blog Vágvölgyi Gergely
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás